Néha olyan emberek állnak a kisebb bűncselekmények hátterében, akik maguk messze vannak a bűnözés világától. Ezek a szemmel láthatóan gyakorlatlan gengszterek épp ezért legtöbbször magukat buktatják le, mivel például ott hagyják a kedvenc plüssjátékukat a megrongált virágcserép mellett, vagy épp a lopásgátlóval ellátott ruhájukban ülnek be az étterembe. Az alábbi cikkünkben most 21 olyan amatőr bűnözőt buktatunk le, akikről ujjlenyomat...
Read moreDetailsA mindennapi problémák felettébb idegesítőek tudnak lenni, ám a kellően kreatív emberek valahogy mindig megtalálják a módját, hogy a kiszámíthatatlan és szinte már az őrültség határait súroló ötleteik segítségével megoldást találjanak rájuk. Az internet korában pedig az emberek szívesen osztják meg a furcsa, ám kétségkívül hatásos megoldásaikat, épp úgy, ahogy azt a most következő hősök is tették, akinek az ötleteik...
Read moreDetailsTinédzserként el sem tudjunk szüleinkről képzelni, hogy ők is voltak fiatalok. Sokszor hisszük azt, hogy azt a vadságot és lázadó gondolkodást, amit mi élünk, ők sosem értenének meg. Pedig ők is csináltak vad dolgokat fiatalként és ugyanazon az érzelmi hullámvasúton mentek keresztül, mint mi. 🙂 1. Kalifornia, 1974, anyukám mezítláb gördeszkázik. 2. Édesanyám1984-ben, mikor segédként dolgozott egy tankon. 3. Anyu...
Read moreDetailsA történelem tele van izgalmas személyiségekkel, akik újra és újra képesek meglepni bennünket valamivel. Vannak például olyanok, akikről talán nem is gondolnánk, de fiatalkorukban piszkosul szívdöglesztően néztek ki. Cikkünkben most 20 ilyen közismert történelmi személyiséget gyűjtöttünk össze, akik ha ma lennének fiatalok, kétségkívül hatalmas rajongótáborral rendelkeznének a közösségi oldalakon. 1. Hermann Rorschach svájci pszichiáter nem csak az elménkkel játszik, de...
Read moreDetailsMindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor bizony elengedhetetlen a kellő önuralom. Legyen az egy váratlan gikszer a munkahelyen, vagy egy meglepő szituáció a tömegközlekedésen – az univerzum a legváratlanabb módokon képes próbára tenni a türelmünket. Ilyenkor persze a legtöbben elbukunk vagy legalábbis erősen zavarba jövünk, de nem úgy a most következő emberek, akik bármilyen abszurd helyzetben is találták magukat, képesek...
Read moreDetailsA minap foglalkoztunk azzal, hogy milyen tulajdonságok azok, amelyek alapján a férfiak kinéznek maguknak egy nőt. Eljött az idő, hogy forduljon a kocka, lássuk hát: milyen külső-belső jellemzők azok, amelyek megragadják a nők figyelmét? Az első benyomás mindig nagyon fontos, és mint ahogyan azt sejteni lehet, a nők egy tucatnyi jellemzőt ki tudnak figyelni egy férfi megjelenése, stílusa alapján. Nézzük,...
Read moreDetailsVannak dolgok, amiket még szívünk szerelmével sem szívesen osztunk meg. Egy házasságból már nem olyan könnyű hazamenni. Egy asszony nem csak az urához igazítja otthonát. A házas élet kiszámíthatatlan. Nincs is rosszabb annál, mint amikor a saját szerettei szövetkeznek az ember ellen. Kívülről nézve minden párkapcsolat tökéletes. A szerelem néha fáj. Még a világ legjobb szerelme is. Ez a könyv végi köszönetnyilvánítás...
Read moreDetailsAkárhogy is szépítjük, be kell látnunk időről időre mindannyian füllentünk. Próbáljuk rosszabbul elsült tetteinket meg nem történtté tenni, bénázásainkat letagadni, sőt, előfordul, hogy képesek vagyunk a másik szemébe hazudni, ha érdekeink úgy kívánják. Nem szép dolog, de nincs a világon olyan ember, akinek tiszta lenne a lelkiismerete ezen a téren. Ugyanakkor ott van az ismert mondás, ami bármennyire közhelyesnek is...
Read moreDetailsEzek az emberek a problémamegoldás nindzsái, a találékonyság Paganinijei, a filléres barkács koronázatlan királyai. Valószínűleg több évet is eltöltöttek kollégiumban, esetleg pont mérnökhallgatók voltak, de az is lehet, hogy született megoldók. Számukra nincs lehetetlen, nem létezik az a szó, hogy kivitelezhetetlen, csak az itt van és a most, na meg persze az improvizáció művészete. Zsenik, mondom én! :DEgy zseniális lökhárító...
Read moreDetailsSok párkapcsolat végződik úgy, hogy a felek nem kompromisszumképesek, nem találják a közös hangot és ez egyre több nézeteltéréshez vezet. Egy vitához természetesen két ember kell, de mi van akkor, ha elsősorban nem a nő a hibás, hanem a férfi nem érett meg egy kapcsolatra? Sokszor már az első randin kiderül, hogy valójában még csak egy kisfiúval van dolgunk, akivel...
Read moreDetails