ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

62 éves férfihez ment hozzá a 19 éves leányzó, akitől most kisbabát szeretne.

2019. 03. 01.
HIRDETÉS

Samatha Simpson egy 19 éves fiatal lány, aki 18 évesen találkozott össze jelenlegi férjével a 62 éves JR-rel. Már első találkozásukkor szoros barátságot kötöttek, majd pár hónappal később több is kialakult köztük.

A fiatal lány családja nem fogadta el az idősebb férfit, ezért Samantha úgy döntött, hogy külön megy szüleitől. A pár az Egyesült Államokbeli Berryville nevű településre költözött, ahol kibéreltek egy lakást.

2093658853_1411902306082778.jpg

HIRDETÉS

2018. január 8-án kimondták egymásnak a boldogító igent, és most rajta vannak a babaprojekten.
Samantha egyébként nagyon komolyan veszi a kapcsolatát JR-rel, akit többször is negatív jelzőkkel illettek, hiszen akárhogy is nézzük újdonsült felesége még mindig csak tanuló.

618513374_397423060805949.jpg

HIRDETÉS

Samantha elmondta, hogy amikor nyilvánosság előtt vannak, akkor úgy viselkednek, mint az idegenek.
„Ilyenkor azt gondolják az emberek, hogy nagypapa és unokája vagyunk, ami amúgy zavar. De inkább ez, minthogy újra csúnya szavakkal illessenek bennünket, mikor kézen fogva sétálunk vagy csókolózunk. Nincs olyan pillanat az életünkbe mikor ne érne bántás bennünket.”

984248363_1624928230609020.jpg

„Elég trauma az, hogy a családom nem fogadja el a kapcsolatunkat, nem kell, hogy ezt még az idegen emberek is tetézzék, akikhez közünk sincs.
Szeretnénk, ha végre észrevennék, hogy boldog házasságban élünk és igenis komolyan vesszük a kettőnk között lévő köteléket. Az embereknek nem szabadna csak a kor és külső alapján megkülönböztetni a társaikat.”

HIRDETÉS

58241665_1230609937686102.jpg

Samantha elárulta, hogy JR az első találkozásuk alkalmával igazi úriember volt, amivel egyből levette őt a lábáról.
„Hihetetlenül jó kommunikációs készsége van, amire egyből felfigyeltem. Soha nem találkoztam még hozzá hasonló személlyel.”

HIRDETÉS

2121448720_223157762306101.jpg

„Bár JR-nek a korábbi házasságából már van gyermeke, de mi is szeretnénk családot alapítani. Jelenleg azon vagyunk, hogy mihamarabb sikerüljön áldott állapotba kerülnöm. Úgy éreztük, hogy ennek most jött el az ideje, hiszen házasok vagyunk és végre van egy saját otthonunk.

Reméljük, hogy a gyermekünk születése után már nem fognak bennünket bántani, mert nem szeretnénk, hogy a pici úgy nőjön fel, hogy az apját úton-útfélen megszólják. Bízunk abban, hogy a történetünk megosztásával a társadalomban élő emberek végre rájönnek arra, hogy a kapcsolatunk egyáltalán nem vicc és komolyan elköteleztük magunkat egymás iránt, attól függetlenül, hogy kinézetre és korban is teljesen máshol állunk.”

Mit gondolsz erről? Írd meg hozzászólásban!

Forrás:
Erdekescikkek
HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

15 történelmi kép, amely bemutatja, hogy a világ drámaian megváltozott

Next Post

Házilag készíthető lámpabura, ruhacsipeszekből – ötletes

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

Hihetetlen világ keresztmetszetben: 15 lenyűgöző dolog félbevágva
Érdekességek

Hihetetlen világ keresztmetszetben: 15 lenyűgöző dolog félbevágva

2025. 05. 09.
Hátborzongató esti mese: Jancsi és Juliska – az eredeti, nyers történet
Érdekességek

Hátborzongató esti mese: Jancsi és Juliska – az eredeti, nyers történet

2025. 05. 09.
Miért itatták ecettel Jézust a keresztre feszítéskor?
Érdekességek

Miért itatták ecettel Jézust a keresztre feszítéskor?

2025. 05. 09.
A világ legnagyobb erőművei – 10 hihetetlen szerkezet
Érdekességek

A világ legnagyobb erőművei – 10 hihetetlen szerkezet

2025. 05. 09.
Csak a képeken szép és kényelmes. Életképtelen ötletek a kertbe (honnan szedik ezeket?)
Érdekességek

Csak a képeken szép és kényelmes. Életképtelen ötletek a kertbe (honnan szedik ezeket?)

2025. 05. 09.
Miért nem él szinte senki az Egyesült Államok közepén?
Érdekességek

Miért nem él szinte senki az Egyesült Államok közepén?

2025. 05. 09.
A tudósok először ereszkedtek le a jemeni „Pokol kútjának” aljára, amelyet a helyiek megközelíteni is félnek
Érdekességek

A tudósok először ereszkedtek le a jemeni „Pokol kútjának” aljára, amelyet a helyiek megközelíteni is félnek

2025. 05. 09.
Miért csak túlsúlyos nőket ábrázolt Rubens a festményein?
Érdekességek

Miért csak túlsúlyos nőket ábrázolt Rubens a festményein?

2025. 05. 08.
Botrányos nászéjszakák a történelemben: Öt sikertelen nászéjszaka
Érdekességek

Botrányos nászéjszakák a történelemben: Öt sikertelen nászéjszaka

2025. 05. 08.
Mivel közlekednek Észak-Korea lakói: a világ legzárkózottabb országának autói
Érdekességek

Mivel közlekednek Észak-Korea lakói: a világ legzárkózottabb országának autói

2025. 05. 08.
Tartály a mennyezetnél: miért voltak régen olyan magasan a vécétartályok?
Érdekességek

Tartály a mennyezetnél: miért voltak régen olyan magasan a vécétartályok?

2025. 05. 08.
Milyen hőmérséklet van az űrben?
Érdekességek

Milyen hőmérséklet van az űrben?

2025. 05. 08.
15 tárgy, amelyek célját még Sherlock Holmes sem sejtette volna
Érdekességek

15 tárgy, amelyek célját még Sherlock Holmes sem sejtette volna

2025. 05. 08.
TFSI: Mi ez a motor, és miben különbözik a többitől
Érdekességek

TFSI: Mi ez a motor, és miben különbözik a többitől

2025. 05. 08.
10 dolog Indiában, ami a helyiek számára normális, de az európai embereknek túl vadnak tűnik
Érdekességek

10 dolog Indiában, ami a helyiek számára normális, de az európai embereknek túl vadnak tűnik

2025. 05. 07.
7 halálos bűn: honnan jöttek, és még ma is aktuálisak?
Érdekességek

7 halálos bűn: honnan jöttek, és még ma is aktuálisak?

2025. 05. 07.
„A feleségét a szolgáknak adta”: Castlehaven grófnőjének szörnyű tragédiája
Érdekességek

„A feleségét a szolgáknak adta”: Castlehaven grófnőjének szörnyű tragédiája

2025. 05. 07.
Férfi paradicsom vagy büntetés a bűnökért? Egy fehér férfi története, aki 15 évet élt három afrikai nővel egy lakatlan szigeten
Érdekességek

Férfi paradicsom vagy büntetés a bűnökért? Egy fehér férfi története, aki 15 évet élt három afrikai nővel egy lakatlan szigeten

2025. 05. 07.
Egy házaspár a birtokukon sétált, amikor egy rozsdás konzervdobozt találtak a földben: ez lett az USA történetének legdrágább kincse
Érdekességek

Egy házaspár a birtokukon sétált, amikor egy rozsdás konzervdobozt találtak a földben: ez lett az USA történetének legdrágább kincse

2025. 05. 07.
Van egy lyuk a Földön, aminek nincs feneke: mit tudunk róla
Érdekességek

Van egy lyuk a Földön, aminek nincs feneke: mit tudunk róla

2025. 05. 07.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces