ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

20 kép a szülőségről, amelyet mindenképpen látnod kell, mielőtt gyereket vállalsz

2019. 09. 22.
HIRDETÉS

A gyermekek olyanok, mint a virágok. Néha pedig inkább, mint az apokalipszis lovasai, akiket azért küldtek, hogy megnehezítsék az életünket. Bár az Instagramos „mintaszülők” képei és a gyerekekkel foglalkozó weboldalak sablonfotói ritkán szeretik mutogatni, ettől a jelenség még létező: minden gyerek képes olykor őszhajszálakat okozó „kunsztokkal” szórakoztatni a szüleit.

Mi, a Liked.hu-nál nagyon szeretjük a gyerekeket, és biztosak vagyunk benne, hogy a most következő fotókról minden igazi szülő magára ismer majd, illetve eszébe jutnak a saját gyermeke(i) okozta emlékezetes pillanatok.

1. Iskolakezdés egy többgyerekes családnál.

224824672_1328619100015697.jpg

2. ,,A barátom szeretett volna egy képet készíteni a meghitt pillanatról, amint a gyermekét a kezemben tartom, ehelyett azonban azt a pillanatot sikerült lencsevégre kapni, amikor megéreztem, hogy a kisbaba egy felnőtt férfit megszégyenítő szellentést engedett ki a kezemben.”

897433290_1210001694768633.jpg

3. Egy anyuka mindig anyuka.

HIRDETÉS

Anya, meg fogok halni!Most nem lehet, nincs rá pénzünk, kicsim

4. ,,’Ne hintázz a székkel’ – mondtam neki.”

1027798518_1414591000167652.jpg

5. Amikor a gyereked segít csomagolni az üzleti útra.

1924582650_910001780471859.jpg

6. ,,Úgy tűnik, hogy ez nem az anyám…”

642631970_1984410001796113.jpg

7. Nem ő volt.

1055598426_1528410001868094.jpg

8. Amikor egy gyerek nem kapja meg, amit szeretne.

HIRDETÉS

217601324_665962410001972.jpg

9. ,,A 11 éves fiam falat épített a játékaiból, hogy a macska ne menjen be hozzá a szobájába. Nem hiszem, hogy működni fog.”

821446655_1031000194135493.jpg

10. ,,A lányom azt hiszi magáról, hogy hercegnő, szóval amikor rosszat csinál, ennek megfelelően szidom le.”

347622377_141210002096932.jpg

11. Minden apuka rémálma.

1654713181_16610002014370.jpg

12. ,,A gyermekem a csomagolást is megette a krumplival.”

HIRDETÉS

1518232388_1771445310002170.jpg

13. ,,Az unokahúgom elrejtőzött, és teljesen biztos benne, hogy senki sem fogja megtalálni.”

675752990_28100021183089.jpg

14. ,,A lányom megkérdezte, hogy festhet-e, amíg én vacsorát főzök. Természetesen megengedtem. Nem lesz belőle Picasso…”

1643182683_1751000224515306.jpg

15. ,,Anyám hűtőszekrényében két vödröt találtam, kövekkel. Amikor megkérdeztem erről a 4 éves unokaöcsémet, azt mondta, hogy azért tette oda, mert meg kell keményedniük a köveknek.”

64567370_610002272402292.jpg

16. ,,Apaként ingyen pedikűrt kapok a lányaimtól.”

1197478415_410002358238120.jpg

17. ,,A 3 éves fiam folyamatosan kipakolta a konyhaszekrényt, ezért le kellett zárnom. Lementem a földszintre, hogy kiterítsem a ruhákat, amikor pedig visszaértem, ez a látvány fogadott.”

HIRDETÉS

1621826196_1465013100023104.jpg

18. Előadta a meglepettet, de a bizonyítékok egyértelműek.

1402366824_2001000247429957.jpg

19. Mindenre azért ő sem gondolhatott.

1017256353_87072910002477.jpg

20. A második iskolai hétre már lankadt a lelkesedés.

454553561_729100025883135.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

15 kellemetlen meglepetés, amely a hotelek gyönyörű reklámfotói mögött rejtőzött

Next Post

12 szerep, ami egyszerre vált áldássá és átokká az azt eljátszó színészek számára

TovábbiCikkek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak
Emberek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak

2025. 03. 03.
21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya
Emberek

21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya

2025. 03. 02.
14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet
Emberek

14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet

2025. 03. 02.
18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét
Emberek

18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét

2025. 03. 02.

Friss cikkek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?
Érdekességek

Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?

2026. 07. 18.
Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!
Érdekességek

Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces