ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

16 ördögien gonosz személy, aki valószínűleg a pokol tüzén fog majd égni tetteiért

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

Mindannyian szeretünk olykor rosszalkodni kicsit, mely hol a legjobb barátaink megszívatásában, hol a testvéreinket felültetésében merül ki. Ezzel talán semmi baj sincsen mindaddig, amíg tisztes keretek között műveljük az ökörködést, és nem úgy, mint az alább látható emberek, akiknek a gonoszsága és kegyetlensége egyszerűen nem ismer határokat.

Mi, a Liked.hu-nál persze nagyon szeretjük a tréfákat, és olykor bizony még az apró szívatásokat is, de csak addig, amíg ebből senki másnak sem származik kára, és mindenki önfeledten szórakozik a vicceken. A most következő helyzetek pedig nem feltétlenül ilyenek.

1. Kétségtelen: az ilyen ember a pokol tüzén fog elégni…

727183115_1553058423000862.jpg

2. A lányának rémálmai voltak, mióta megnézte a Tron című filmet, attól félt, hogy ő is bele fog ragadni a virtuális világba. Apukának több se kellett, úgy gondolta, hogy a legjobb, ha lecseréli a számítógépek háttereit.

286721656_123000901510839.jpg

3. WC-papír helyett ragasztószalag… Mennyire kegyetlen.

HIRDETÉS

2136801143_272300097627870.jpg

4. És amikor már azt hittük, hogy a macskás-lézeres trükk nem is lehetne aljasabb.

862434062_512300093583694.jpg

5. A legegyszerűbb módja, hogy magára haragítsd a kollégáidat.

1810757990_701230010461213.jpg

6. Maga az ördög tervezhette ezt a lépcsőt.

1437064974_772300108964191.jpg

HIRDETÉS

Igen, az utolsó lépcsőfokra nem jutott szőnyeg…

7. Mennyire kegyetlen.

638333715_1561230011499908.jpg

8. Amikor egy munkanélküli fizikus unatkozik.

9. Hintőporral feltöltött hajszárító.

HIRDETÉS

1560138161_633752300127895.gif

10. Gondolta, vicces lesz ha egy teljes napra blokkolja a munkahelyi WC-t. Szerintem a kollégái nem nevettek.

1114185579_1481317423001262.jpg

11. WC-ülőke alá ékelt légkürt a munkahelyen.

910265707_728438230012025.jpg

12. Emberünk azzal múlatja az időt a munkahelyén, hogy tollakat rajzol a papírlapokra és nevet a kollégáin, amikor azok gyanútlanul érte nyúlnak… Ember az ilyen?!

1315091305_1234178923001375.jpg

13. Csakhogy egy kicsit izgalmasabb legyen az irodai élet.

HIRDETÉS

1030631908_543023001365103.jpg

14. Az ilyen kollégák miatt szokott az embernek a f**za tele lenni a melóval.

1195580498_1989562300130384.jpg

15. Kiköltözés előtt még hagyott egy kis meglepetést az új lakóknak.

680234904_1565349542300147.jpg

16. Végezetül pedig: kollégáknak készített rántott húsos-szendvics, kartonpapírból… Milyen ember az ilyen?!

1919791122_122523001485866.jpg

Mondjuk legalább kalóriaszegény…

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

13 ország, ahol totálisan másképp értelmezik az emberek a “boldogság” fogalmát

Next Post

20 rettenetes divatkatasztrófa, aminél tényleg nem lehet már lejjebb

TovábbiCikkek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak
Emberek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak

2025. 03. 03.
21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya
Emberek

21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya

2025. 03. 02.
14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet
Emberek

14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet

2025. 03. 02.
18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét
Emberek

18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét

2025. 03. 02.

Friss cikkek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?
Érdekességek

Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?

2026. 07. 18.
Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!
Érdekességek

Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces