ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

17 felvétel, mely bebizonyítja, hogy jó szomszédot kifogni legalább annyira nehéz, mint lottót nyerni

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

 

Legszívesebben mindannyian egy idilli környezetben élnénk, egy gyönyörű házban, barátságos szomszédokkal, akik friss süteményekkel kínálnak minket reggelente. Jó is lenne, ám a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a valóság jóval távolabb áll ennél a fantáziavilágnál, és igazából még annak is örülhetünk, ha nem kerülünk diliházba a szomszédaink miatt.

A Liked.hu-nál tudjuk jól, hogy a szomszédok mellett sosem lehet unatkozni, és bár sok borzalmas emberrel találkozni, azért néha-néha kellemes csalódásokba is belefuthatunk. Cikkünk hősei is kaptak hideget-meleget, drámai történeteiket pedig az interneten keresztül is megosztották. 

1. ,,A szomszédaink egyszerűen a lift mellett, a lépcsőházban tárolják azokat a dolgokat, amikre épp nincs szükségük.”

995859883_1421000713242008.jpg

2. ,,Új házba költöztünk, amkor váratlanul megjelent egy idős férfi a kertünkben. Azt mondta, hogy ő mindig lenyírja az új szomszédjai füvét, ez nála amolyan üdvözlő ajándék.”

256858586_609192100080492.jpg

3. ,,A szomszédom készített egy hatalmas hernyót, színes tekegolyókból. Aztán rájött, hogy a 2 éves fiamnak nagyon tetszik, és mindig azt nézi az ablakból, úgyhogy a szomszéd közelebb hozta, hogy a fiúnk is játszhasson vele.”

1905438964_1112100086988023.jpg

4. ,,A szomszédunk műalkotásokat készített a levert vakolatból. Most az emberek úgy járják a lépcsőházat, mintha múzeumban járnának.”

HIRDETÉS

629084654_1653358210009509.jpg

5. ,,Mindig azon töprengtünk, hogy miért nézik annyira a szomszédok a fürdőszobánkat, aztán rájöttünk, hogy fordítva rakták be a belátás elleni ablaküveget.”

1248125026_1837200621001008.jpg

6. Ez egy véget nem érő körforgás.

849367805_792210011882225.jpg

KövetésDean [email protected]

– Abba tudnád hagyni a falfúrást? A kutyám megijed, és ugatni kezd tőle.

HIRDETÉS

– Abba tudná hagyni a kutyád az ugatást? Megijedek, és fúrni kezdek tőle.

forrás: ©twitter

7. ,,Arra keltem, hogy furcsa zajok jönnek a fürdőszobámból. Kiderült, hogy a szomszédom megpróbált bejutni a házamba a gyógyszeres szekrényemen keresztül.”

1893928119_163821001256187.jpg

  

8. Így is lehet.

HIRDETÉS

1440762573_722100137340081.jpg

  

9. ,,Szóval az alattunk lakónak új csillárja lett.”

22965701_2086092100145055.jpg

10. ,,A nagymamám szomszédja művész, és mindig ilyen díszeket készít nekünk karácsonykor.”

1759695538_49210015529186.jpg

11. ,,A szomszédom kutyája és én csak barátkozni akarunk, de ez a hülye kerítés nem engedi.”

388210916_1825312100165457.jpg

12. ,,Miután a lakásban lévő összes szabad helyet felhasználta az ötleteihez, anyám elkezdte díszíteni a lépcsőházat. A szomszédaink beszálltak, és virágokkal, festményekkel kezdték díszíteni a közös teret.”

HIRDETÉS

1000037675_773848821001665.jpg

13. ,,A szomszédom üzenete: ,,Kérlek, soha, de soha, de soha, de soha…de soha ne parkolj ide. Köszönöm.””

952528558_557329210017242.jpg

14. ,,A szomszédaink lecserélték a bejárati ajtójukat, majd a régi ajtót hónapokon keresztül a lépcsőházban tárolták. Azóta kiköltöztek, és végre megértettük, hogy miért nem dobták ki ennyi időn át a régi ajtót: mivel költözéskor „visszarakták” a helyére és magukkal vitték az új ajtót.”

485612796_1446210018545734.jpg

15. ,,Ez a fickó már legalább 70 éves, mégis minden reggel eltakarítja a havat az utcánkból.”

73459708_1121001934414671.jpg

16. Amikor a láncdohányos és a Helyszínelők mániás szomszéd egymásra találnak.

1025173651_1110210020830445.jpg

17. Jószomszédi iszony.

425396128_1526210021049712.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20+ zseniális dolog, amelyet kizárólag az emberek kényelme érdekében hoztak létre

Next Post

20 felvétel, mely igazolja, hogy a háziállataink a legjobb humoristák

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

Milyen hőfok uralkodik az űrben?
Érdekességek

Milyen hőfok uralkodik az űrben?

2025. 08. 23.
„Mindent bevarrtak rajtuk, amit csak lehetett”: Dzsingisz kán kegyetlen büntetése háremének asszonyaival szemben
Érdekességek

„Mindent bevarrtak rajtuk, amit csak lehetett”: Dzsingisz kán kegyetlen büntetése háremének asszonyaival szemben

2025. 08. 23.
Kik ők valójában? A világ leggazdagabb családjainak története
Érdekességek

Kik ők valójában? A világ leggazdagabb családjainak története

2025. 08. 22.
Öt tolvaj, akik olyan hihetetlen módon vesztették el életüket, hogy Darwin-díjat nyertek
Érdekességek

Öt tolvaj, akik olyan hihetetlen módon vesztették el életüket, hogy Darwin-díjat nyertek

2025. 08. 22.
Miért nem hat a gravitáció a tejre úgy, mint más folyadékokra?
Érdekességek

Miért nem hat a gravitáció a tejre úgy, mint más folyadékokra?

2025. 08. 22.
Miért nem szállítanak ivóvizet a tengerjáró hajók, mikor az elengedhetetlen?
Érdekességek

Miért nem szállítanak ivóvizet a tengerjáró hajók, mikor az elengedhetetlen?

2025. 08. 22.
„Szörnyetegnek adva” – a magyar lány, aki a rettegésben találta meg szerelmét
Érdekességek

„Szörnyetegnek adva” – a magyar lány, aki a rettegésben találta meg szerelmét

2025. 08. 22.
Miért törték le a Szfinx orrát – és milyen más részei hiányoznak még?
Érdekességek

Miért törték le a Szfinx orrát – és milyen más részei hiányoznak még?

2025. 08. 21.
Arkansas-i robbanás: Hogyan okozott majdnem nukleáris katasztrófát egy leejtett racsnis kulcs
Érdekességek

Arkansas-i robbanás: Hogyan okozott majdnem nukleáris katasztrófát egy leejtett racsnis kulcs

2025. 08. 21.
Miért szöknék meg egy 18–19. századi bálról? 3 ok, ami miatt te sem maradnál sokáig
Érdekességek

Miért szöknék meg egy 18–19. századi bálról? 3 ok, ami miatt te sem maradnál sokáig

2025. 08. 21.
Tippek a telefon akkumulátorának kímélésére: Töltsd helyesen!
Érdekességek

Tippek a telefon akkumulátorának kímélésére: Töltsd helyesen!

2025. 08. 21.
Sofőrhibák, amelyek károsítják a karosszéria lakkját
Érdekességek

Sofőrhibák, amelyek károsítják a karosszéria lakkját

2025. 08. 21.
A sorsukat meghatározó három lyuk: A kínai császári udvar rejtett szépségtitka, ami sokakat sodort veszélybe
Érdekességek

A sorsukat meghatározó három lyuk: A kínai császári udvar rejtett szépségtitka, ami sokakat sodort veszélybe

2025. 08. 20.
A távvezetékek golyóinak rejtélye: Miért vannak ott?
Érdekességek

A távvezetékek golyóinak rejtélye: Miért vannak ott?

2025. 08. 20.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2025. 08. 20.
Miért tiltott a gízai piramisok megmászása?
Érdekességek

Miért tiltott a gízai piramisok megmászása?

2025. 08. 20.
Repülőtéri testvizsgáló szkennerek: mit látnak a képernyőkön a dolgozók?
Érdekességek

Repülőtéri testvizsgáló szkennerek: mit látnak a képernyőkön a dolgozók?

2025. 08. 20.
„Ha senki nem vesz feleségül, a bátyád családjánál maradsz” – és további 9 érdekesség a régi paraszti életről
Érdekességek

„Ha senki nem vesz feleségül, a bátyád családjánál maradsz” – és további 9 érdekesség a régi paraszti életről

2025. 08. 19.
A kamionosok trükkje: miért hajtanak szorosan egymás mögött az autópályán?
Érdekességek

A kamionosok trükkje: miért hajtanak szorosan egymás mögött az autópályán?

2025. 08. 19.
Mi történt az indiánok által a vadnyugaton elfogott fehér nőkkel?
Érdekességek

Mi történt az indiánok által a vadnyugaton elfogott fehér nőkkel?

2025. 08. 19.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces