ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

20 személy, akinek sikerült különleges kincset vásárolnia aprópénzért

2020. 04. 18.
HIRDETÉS

Néha talán úgy tűnhet, hogy a bolhapiacokon és turkálókban kizárólag ócska kacatok várnak ránk, de ez nem így van. A gyakorlat legalábbis azt mutatja, hogy még ha elvétve is, de olykor igazi kincsekre is bukkanhatunk közöttük. Ehhez csak annyi a dolgunk, hogy kitartónak kell lennünk, kutakodnunk, na meg persze az sem árt, ha van a zsebünkben egy jó nagy adag szerencse.

A most következő emberek olyan izgalmas holmikra tettek szert, hogy úgy gondolták, a közösségi oldalakon keresztül is meg kell osztaniuk azt a nagyvilággal. És ezt nagyon jól tették: mi, a Liked.hu-nál például ámuldozva néztük, hogy milyen hihetetlen szerencsével vásároltak például értékes ékszereket, és divatkiegészítőket holmi aprópénzért cserébe.

1. ,,5 dollárért vettem azt a gyűrűt, amiről azt állították, hogy aranyozott. Kiderült, hogy a fém része platinából készült, a kövek pedig gyémántok és akvamarin.”

1933966537_1160006057206301.jpg

2. ,,3,5 fontért vettem ezt a tálat. Az alján lévő lenyomatra rákeresve kiderült, hogy ez egy 1822-ben elsüllyedt hajóról kimentett kincs. És én csak azért vettem meg, mert tetszett, hogy kék színű.”

1698150878_916000668480140.jpg

3. ,,12 dollárért vettük ezt a medált egy ékszerboltban. Szakértőhöz vittük, aki megállapította, hogy ez egy ismeretlen ékszerész által készített antik kitűző, ami körülbelül 1000-1500 dollár értékű.”

1297280775_1144981600072285.jpg

4. ,,Ezt a Whiting & Davis aranyozott pénztárcát egy turkálóban vettük 5 dollárért. A kiskereskedelmi ára 225 dollár.”

HIRDETÉS

1621778508_2120160007377732.jpg

5. ,,Ezt a csodálatos órát 30 dollárért vásároltam egy garázsvásáron. Ugyanez az interneten 900 dollárba került volna.”

414757255_1016000833657592.jpg

6. ,,Ezt a széket 25 dollárért vettem. Valódi bőrből készült, Olaszországban.”

979317697_366316001328516.jpg

7. ,,Ma reggel 11 dollárért vásároltam ezt a nyakláncot, amiről azt mondták, hogy üvegből készült, de kiderült róla, hogy ametiszt.”

729290945_1716316001422163.jpg

  

8. ,,Ezt 20. század közepén készült kovácsoltvas asztalt 20 dollárért vásároltam egy használt háztartási cikkeket árusító áruházban.”

HIRDETÉS

827318063_22470816001483.jpg

  

9. ,,Ezt a Charles Schultz által aláírt Snoopy rajzot egy bolhapiacon vettem 4,95 dollárért.”

1135090638_1110984316001593.jpg

10. ,,5 dollárért vásároltam meg a svájci Exaequo cég Salvador Dalí kollekciójának egyik darabját.”

1396585141_816001623360308.jpg

11. ,,Egy használt boltban vettem ezt a nyakláncot 6 dollárért. Még a pénztáros is felkiáltott, hogy milyen gyönyörű. Kiderült, hogy a benne lévő kő valódi gyémánt.”

1152393516_1874654516001605.jpg

12. ,,Ezt a napszemüveget 1 dollárért vásároltam egy bolhapiacon. Kiderült, hogy Németországban készült még a 60-as években, és tiszta aranyból készült a kerete.”

HIRDETÉS

30576285_228363160017948.jpg

13. ,,A helyi bolhapiacon vásároltam ezt a Le Creuset edénykészletet csupán 2 fontért. Idén nagyon korán jött a karácsony.”

17281744_611182541600176.jpg

14. ,,10 dollárért vásároltam ezt az ezüst méreggyűrűt egy bolhapiacon, és egy szem volt a belsejében.”

1375762865_138516001868369.jpg

15. ,,Ezt az 1971 Purple 442-t 9 másik autóval együtt vettem 4 dollárért egy bolhapiacon. Kiderült, hogy a Hot Wheels egyik legritkább modellje, és 2.800 dollárért adtam el.”

6553701_487356111600199.jpg

16. ,,Ezt az opállal díszített aranyozott brossot egy turkálóban vettem 3 dollárért.”

1441492107_1102093781600190.jpg

17. ,,A National Geographic magazin leghíresebb fényképének másolata, amit a képen látható afgán lány is aláírt. 12,99 dollárért vásároltam.”

HIRDETÉS

1097277008_1160020577990155.jpg

  

18. ,,Ezt a két tojástartót 1,99 dollárért vásároltam. Az egyiken Salvador Daly, a másikon Frida Kahlo látható, és a szívem örül minden alkalommal, amikor csak rájuk nézek.”

157129598_1743051600209939.jpg

  

19. ,,Nehéz elhinni, de sikerült egy 99 dollár értékű japán kést vásárolnom csupán 3 dollárért.”

1913065732_526034160021254.jpg

20. ,,Büszkeségem ez az 1930-as években készült fésülködő asztal, amit 25 dollárért vásároltam egy turkálóban. Ez volt a legjobb dolog, amit valaha is vásároltam.”

282815407_393971600218787.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 fénykép régi albumokból, amely nosztalgikus hangulatba hoz bennünket

Next Post

A tetoválásokat néha őrülten megbánják az emberek, és ezt most 16 képpel is bizonyítjuk

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…
Érdekességek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…

2026. 07. 22.
Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces