ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

20 furcsa Mc Donald’s épület a világ minden tájáról

2020. 06. 06.
HIRDETÉS

Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a világ egyik legnagyobb gyorsétterem lánca a McDonald’s. A hamburger gazdasági világválság idején nagyon népszerűvé vált, mivel olcsón lehetett laktató ebédhez jutni. Kezdetben, a McDonald testvérpár (1937) hot dogokat árusított, majd olyan hamar népszerűek lettek, hogy megnyitották az első éttermüket a kaliforniai San Bernardino-ban. Észrevették, hogy a leginkább fogyasztott étel a hamburger lett, így erre fókuszáltak. Majd egyre többen figyeltek fel a sikerre és szálltak be újabb éttermek nyitásával. A többi már történelem. Ma alig van olyan ember, aki ne kóstolta volna már meg a híres Big Mac-et vagy a sajtburgerüket. Azonban az ételek mindegyik országban ugyanolyanok, de az épületek között vannak különbségek. Most összegyűjtöttük, melyek a legkülönlegesebb éttermek a világban.

1. Az új-zélandi Taupo városában egy régi repülőgépben fogyaszthatod el a kedvenc menüdet.

862395796_387739809040607.jpg

2. A világ egyik legrégebbi mekije, a ma is üzemelő kaliforniai Downey-ban található. Sok fanatikus jár el ide megenni egy hambit.

111244272_40904078637810.jpg

3. A kínai Hangcsou városában egy 90 éves villából csináltak gyorséttermet. Először kétkedve fogadták, de hamar nagyon népszerű lett.

2082698214_1337009040802098.jpg

hirdetés

4. Ohio-ban található ez McDonald’s, ami minket inkább egy bankra emlékeztet.

488782948_1080090410982217.jpg

5. Ez a csészealj alakú meki Angliában található, egész pontosan Cambridgeshire-ben.

HIRDETÉS

1848581220_719092090411104.jpg

6. A norvégiai Kristiansand városában egy bank épületét alakították át étteremmé, egyébként belülről teljesen úgy néz ki, mint egy szokványos meki.

1002941664_909041140364320.jpg

7. Egy igazi art deco stílusú meki Ausztráliában, azon belül is Melbourne-ben.

1932643469_304000904139025.jpg

hirdetés

8. Az izraeli Negev sivatagban található ez az étterem, ami megkaphatná a legakadálymentesebb étterem címét.

HIRDETÉS

1011703766_1090414115755450.jpg

9. A kaliforniai Barstow városában vonatvagonokat alakítottak át étteremmé, így úgy érezzük magunkat ebéd közben, mintha utaznánk valamerre.

2039783320_2009041514921283.jpg

10. Ez az arizoniai étterem az egyetlen talán a világon, ahol az M betű kék.

338097889_1748090416065333.jpg

11. Texas-ban, egész pontosan Dallas-ban található ez a nagyon színes étterem a Kommunizmus Múzeumában.

934430922_1320904175604562.jpg

12. Csehországban, azon belül is Prágában található ebben a gyönyörű épületben az étterem.

707864845_209041846298981.jpg

13. Először azt hittük, hogy Kevin McCallister otthonát látjuk, de rájöttünk, hogy ez Maine államban található mekik egyike.

HIRDETÉS

2018466339_2010904194916036.jpg

hirdetés

14. Ez az étterem az oklahomai autópálya felett helyezkedik. Jól tud jönni, ha esetleg egy hosszú út alatt megéheznénk.

561056026_909042006027958.jpg

15. Hollandiában egy parkolóházzal egybekötve nyílt meg az étterem. Praktikus is, ha épp autóval vagyunk.

540785947_1590337809042261.jpg

16. Alaszkában a legnagyobb rajongókat még a nagy hó sem tartja vissza, ha épp kedvenc menüjüket akarják elfogyasztani.

HIRDETÉS

1698122117_109042313828652.jpg

17. Nem kell messzire menni, ha különleges mekit akarunk látni. Bécsben, egy alagút fölé építettek egy éttermet.

724965395_891090423294283.jpg

hirdetés

18. Írországban, azon belül Bray-ban található ez a különleges étterem.

1436989743_670199530904249.jpg

19. Kuba egyetlenegy mekije, amit szögetdrót vesz körül, és csak a támaszpont katonái ehetnek benne.

1971153177_20335700904253.jpg

20. Máltán található ez a szabadtéri meki. Itt szívesen ebédelnénk.

1754010268_1609042668116337.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

21 lélegzetelállító kép, nem túl gyakori dolgokról

Next Post

18 régi felvétel, amely bemutatja, hogy mennyire megváltozott a világ

TovábbiCikkek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.

Friss cikkek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?
Érdekességek

Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces