ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

21 alak, akik egyszerű nyaralást szerettek volna, de az élet másképp döntött

2020. 11. 17.
HIRDETÉS

A nyaralás azon kevés időszakok közé egyike, amit minden évben úgy várnak az emberek, mint egy ünnepet. Ez a rövid időszak kötelező jelleggel a pihenésről, az új helyek felfedezéséről, és az élet élvezéséről kell hogy szóljon, már persze, ha maga az élet közbe nem szól ilyen téren. A turistáknak ugyanis néha kellemetlen meglepetésekkel kell szembesülniük, melyek olykor az egész utazás forgatókönyvét felborítják.

1. ,,A fiam életében először járt tengerparton, és nagyon boldog volt, hogy kagylókat talált a homokban. Nem volt szívem elmondani neki az igazat.”

956094335_946416000689466.jpg

2. ,,Rióban jártam, hogy megnézzem a híres Megváltó Krisztus szobrot.”

539469422_1416000684922676.jpg

3. ,,Minden, amit Bali-ról szeretnék mondani, rajta van ezen a képen: fizettem, hogy a vízesés közepéig gyalogoljak, ahol egy másik kassza várt rám, és fizetnem kellett azért, hogy ki is jussak onnan.”

1431578687_1858616000680211.jpg

4. ,,Párizsban nyaraltam a barátnőmmel. Körülbelül így nézett ki a múzeumi látogatásaink nagy része.”

HIRDETÉS

444637968_138160007951341.jpg

5. ,,Tengerre néző szobát foglaltam, és nem panaszkodhatok.”

1954414765_2120904316000726.png

6. ,,03:30-kor keltem, és körülbelül 4 órát sétáltam, hogy láthassam ezt a gyönyörű kilátást.”

2174443_721600088700316.jpg

7. ,,Hosszú keresgélés után végre találtunk egy nyilvános WC-t a nyaralásunkon.”

8. ,,Eljöttünk Rómába, hogy láthassuk a Trevi-kutat.”

181977050_1160008510738774.jpg

9. ,,Tokióba repültem éppen, amikor a telefon kiesett a zsebemből. Megmozdítottam az ülést, hogy le tudjak nyúlni érte, erre összetörtem.”

HIRDETÉS

1757389074_816000957058632.jpg

10. ,,Direkt drága szobát fizettünk azért, hogy csodás kilátás nyíljon a hegyekre. Senki sem említette, hogy a hómaró pont az ablakba kotorja majd a havat.”

1377467387_1536344611600093.jpg

11. ,,A kölyökkutyám néhány nappal az utazás előtt széttépte az útlevelemet.”

124450111_1031600097582986.jpg

12. ,,Egy barátom elment Olaszországba, és valahogy sikerült lefényképeznie a Pisai ferde tornyot, de úgy, mintha nem is lenne ferde.”

472350313_929036160010059.jpg

13. ,,Floridából Norvégiába utaztam és 4 órán át sziklát másztam az esőben, hogy élvezzem a híres Trolltunga hegy kilátását.”

HIRDETÉS

275879157_634112916001019.jpg

14. ,,Görögországba utaztam, hogy napozhassak. 5 napig esett az eső, holnap megyek haza.”

172439616_2139691600107854.jpg

15. ,,Az egész családdal nyaraltunk, és nem voltunk erre felkészülve.”

148095718_1004160011671702.jpg

16. ,,A szálloda honlapján azt írták, hogy van konditerem.”

1209038193_116001146267048.jpg

17. ,,Régóta nagy álmom volt, hogy Kínába látogassak. Így nézett ki a Kínai Nagy Fal.”

HIRDETÉS

1234293145_1284716481600129.jpg

18. ,,Kifejezetten azért utaztam Londonba, hogy láthassam a Big Ben-t.”

2111747548_984743661600124.jpg

19. ,,Éjjel 2:30-kor keltem, és 2 órát vezettem autóval, hogy megnézhessem a napkeltét a Haleakala-vulkán tetejéről. Láttál már ilyen szépséget?”

1167394641_599819316001282.jpg

20. ,,A fényképet Bali egyik strandján, a Hilton Hotel előtt készítettük. A mi szállásunk kicsit odébb volt, de el kellett jönnünk megnézni, hogy itt vajon tisztább-e a tengerpart.”

1400024105_1317586416001343.jpg

21. ,,A barátom Hawaii-on nyaralt, és megkért egy járókelőt, hogy készítsen róla egy képet a fákkal a háttérben. Az Isten áldja azt az embert.”

1758813395_634531216001370.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

18 szörnyű ingatlan, amelyet tényleg megpróbáltak eladni az emberek

Next Post

30 sztár, akit csak rendkívül kevesen láthattunk fiatal korában

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

A mosógép ajtaja miért legyen mindig zárva?
Érdekességek

A mosógép ajtaja miért legyen mindig zárva?

2025. 07. 09.
A fügefa, amit Jézus megátkozott – és az üzenet, amit rejteget!
Érdekességek

A fügefa, amit Jézus megátkozott – és az üzenet, amit rejteget!

2025. 07. 09.
10 viselkedési szabály, amit egy kulturált ember betart egy étteremben
Érdekességek

10 viselkedési szabály, amit egy kulturált ember betart egy étteremben

2025. 07. 09.
18 lenyűgöző térkép a világról, ami garantáltan ámulatba ejt
Érdekességek

18 lenyűgöző térkép a világról, ami garantáltan ámulatba ejt

2025. 07. 09.
Dzsingisz kán feleségének meggyalázása: Az első és legfontosabb asszony sorsa
Érdekességek

Dzsingisz kán feleségének meggyalázása: Az első és legfontosabb asszony sorsa

2025. 07. 09.
Polónium: ismerd meg ezt a különleges fémet és a veszélyeit
Érdekességek

Polónium: ismerd meg ezt a különleges fémet és a veszélyeit

2025. 07. 08.
A Nílus vízellátása: Miért nem befolyásolja a sivatagi esőhiány?
Érdekességek

A Nílus vízellátása: Miért nem befolyásolja a sivatagi esőhiány?

2025. 07. 08.
Mi lenne az eredménye, ha egy tárgy fénysebességgel csapódna beléd?
Érdekességek

Mi lenne az eredménye, ha egy tárgy fénysebességgel csapódna beléd?

2025. 07. 08.
Van-e különbség a fogyasztásban a 16 és 15 colos kerekek között?
Érdekességek

Van-e különbség a fogyasztásban a 16 és 15 colos kerekek között?

2025. 07. 08.
Középkori befalazás: kiket és milyen okokból sújtottak vele?
Érdekességek

Középkori befalazás: kiket és milyen okokból sújtottak vele?

2025. 07. 08.
Milyen mélyre merüljön a tengeralattjáró vihar esetén a károk elkerülése érdekében?
Érdekességek

Milyen mélyre merüljön a tengeralattjáró vihar esetén a károk elkerülése érdekében?

2025. 07. 07.
A szépség, aki elpusztított egy birodalmat – Xi Shi története, amit elhallgattak
Érdekességek

A szépség, aki elpusztított egy birodalmat – Xi Shi története, amit elhallgattak

2025. 07. 07.
Amerikai fúrók, amik úgy hasítanak a fémbe, mint kés a vajba – mi a titkuk?
Érdekességek

Amerikai fúrók, amik úgy hasítanak a fémbe, mint kés a vajba – mi a titkuk?

2025. 07. 07.
Egy nemzet, ahol a munkanélküliség ismeretlen fogalom, és a benzin olcsóbb, mint az ivóvíz
Érdekességek

Egy nemzet, ahol a munkanélküliség ismeretlen fogalom, és a benzin olcsóbb, mint az ivóvíz

2025. 07. 07.
A zsarnok, aki több áldozatot követelt, mint Hitler
Érdekességek

A zsarnok, aki több áldozatot követelt, mint Hitler

2025. 07. 07.
Ágyneművasalás: elavult szokás vagy a gondos háziasszony ismertetőjegye?
Érdekességek

Ágyneművasalás: elavult szokás vagy a gondos háziasszony ismertetőjegye?

2025. 07. 06.
Miért tűntek el hirtelen a kalapok a férfiak fejéről a 20. században?
Érdekességek

Miért tűntek el hirtelen a kalapok a férfiak fejéről a 20. században?

2025. 07. 06.
10 tévhit az űrről, amelyek még mindig élnek a köztudatban
Érdekességek

10 tévhit az űrről, amelyek még mindig élnek a köztudatban

2025. 07. 06.
Miért mondtak le az autógyártók az állandó összkerékhajtásról?
Érdekességek

Miért mondtak le az autógyártók az állandó összkerékhajtásról?

2025. 07. 06.
6 megrázó történet a sziámi ikrek világából
Érdekességek

6 megrázó történet a sziámi ikrek világából

2025. 07. 06.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces