“Anya, Alice nagymama meghalt. Ha el akarsz tőle búcsúzni, még nem hívom a 911-et” – mondta halkan.
“Ott leszek a temetési szertartáson, nem kell odamennem. Azt gyorsan el kell intéznünk, és meg kell szereznünk a halotti bizonyítványát, hogy a végrendeletét is rendezhessük” – mondta Emma rezzenéstelenül.
Elizabeth egyszerre megdöbbent és megsértődött. “Hogy gondolhatsz ilyenkor a végrendeletére, anya? Épp most halt meg az anyukád” – mondta.
“Ő már halott, nem tehetek semmit. De az a ház, amiben laksz, az ékszerek, amiket a nagymamájától örökölt, azok elég sokba kerültek” – válaszolta a lányának, aki még mindig sírt.
Emma gyorsan megszervezte a temetést. Kapcsolatba lépett az anyja ügyvédjével is, és rögtön Alice végső nyugalomra helyezése után kitűzte a végrendelet felolvasásának időpontját.
Alice végakarata egyszerű volt. Azt akarta, hogy a ház Emmára szálljon, beleértve annak minden tartalmát, kivéve a nappaliban lévő régi kanapét. Azt Elizabeth-re hagyta.
Emma gúnyolódott. “Sajnálom, Elizabeth. Eladom azt a házat, úgyhogy gyere el a koszos, öreg kanapédért még a hét vége előtt, ha egyáltalán kell” – mondta diadalmasan.
Elizabeth felbérelte a barátnője fuvarozócégét, hogy segítsen neki hazavinni a kanapét. Nehezebb volt, mint a legtöbb kanapé, és határozottan régi volt, de ő nagy becsben tartotta, hiszen Alice-től származott.
A kanapét a nappalijában helyezte el, és elhatározta, hogy kitakarítja. Kiporszívózta az anyagot, és felemelte a párnákat, abban a reményben, hogy újrakárpitozza. Ekkor valami terjedelmes dolgot érzett a szövet alatt.
A kanapé alján volt egy cipzár, és Elizabeth úgy döntött, hogy kinyitja. Belül egy nagy fekete táska volt, tele ékszerdobozokkal és egy borítékkal. Elizabeth döbbenten nyitotta ki a borítékot, hogy elolvassa a nagymamája üzenetét. Ez állt benne:
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: