A találmányával még Sztálint is lenyűgözte.
Manapság már kevesen emlékeznek egy olyan emberre, mint Jevgenyij Ledin. Pedig a maga idejében meglehetősen ismert szovjet feltaláló volt, akinek sikerült egy egyedülálló robbanóanyagot kitalálnia, ami a bonyolult „A-IX-2” nevet kapta.
Ezt a robbanóanyagot évtizedekig nem tudták a Szovjetunión kívül reprodukálni. Ugyanakkor ő volt az az ember is, akit váratlanul a Kremlbe rángattak, személyesen Sztálinhoz. Hogy miért? Mindjárt elmesélem.
Az egész 1941 decemberében történt, amikor Ledin matróz kiküldetésben volt az egyik moszkvai gyárban. Nyilvánvalóan nem számított rá, de egy szép napon a Kremlből érkeztek érte a gyárba, és magukkal vitték, pontosan úgy, ahogy volt.
A helyszínen már az ország legfelsőbb vezetése, népbiztosok és híres tábornokok várták. No meg persze maga Sztálin. Az ajtóból rögtön a találmányáról kezdtek beszélni, amiről számtalan levelet írt tudósoknak és pártmunkásoknak. Hosszú ideig azonban senki sem vette komolyan, amíg ez az információ véletlenül el nem jutott Sztálinhoz.
Mi volt ez a találmány, amiről leveleket írt?
Ez egy nagyon hatékony robbanóanyag előállításának technológiája volt lövedékekhez, amelyet maga a szerző a bonyolult „A-IX-2” névre keresztelt. Sztálin kérdésére, hogy miért nem tudott senki a találmányáról, azt válaszolta, hogy folyamatosan elutasítást kapott a terület szakértőitől.
Csak annyit válaszoltak neki, hogy a jelenlegi helyzetben az ország nem tud akkora mennyiségben robbanóanyagot gyártani, amekkoráról ő beszél. Nem teszi lehetővé az ipar fejlettségi szintje. Sztálin félbeszakította a mondandóját a következő mondattal: „A Vörös Hadseregnek nem annyi fegyvere lesz, amennyi lehet, hanem amennyire szüksége van!”
De hogyan kezdődött az egész, miért döntöttek úgy, hogy egy egyszerű matrózt sürgősen elvisznek a gyárból a Kremlbe? És mi lett végül a találkozó vége? A találmányának története egészen 1939-ig nyúlik vissza.
Miután a Szovjetunió és Németország meg nem támadási szerződést kötött, a németek minden lehetséges módon demonstrálták, mennyire megelőzik az egész világot a katonai fejlesztések terén. Ennek érdekében szovjet delegációkat is meghívtak a katonai gyáraikba. De, ahogy mondani szokás, az orosz ember nem lenne orosz, ha nem sikerülne neki egy idegen gyárban, ahol új találmányokkal dicsekszenek, ellopnia egy kísérleti darabot.
Nem világos, hogyan, de a delegáció egyik tagjának sikerült észrevétlenül a zsebébe tennie egy kis darabot abból az alkatrészből, amelyet a németek a lövedékeikben használtak. Ez a minta később abba a laboratóriumba került, ahol Jevgenyij Ledin vegyészmérnök dolgozott. Igen, akkor még nem matrózként dolgozott.
Mivel szakértő volt ezen a területen, viszonylag könnyen meg tudta határozni az anyag összetételét, és hamarosan létrehozott egy teljes analógot, csak másfélszer erősebbet. A találmánya annyira hatékonynak bizonyult, hogy egy idő után tengeralattjárók torpedóiban kezdték használni.
Ledint lelkesítette ez a siker, és tovább dolgozott ebben az irányban. Végül feltalált egy másik robbanóanyagot, amely szilárd felületekkel érintkezve nem azonnal, hanem kis késleltetéssel robbant fel. Pontosan ilyen típusra volt szükség akkoriban a páncéltörő fegyverekben való használatra. De ha ilyen okos volt, akkor miért cibálták egyik napról a másikra Sztálin dolgozószobájába? – kérdezheted. Légy türelemmel, erre is lesz magyarázat.
Idővel Ledin úgy döntött, hogy egy másik globális problémával is foglalkozik, amelyet a világ számos vegyésze évek óta nem tudott megoldani. A helyzet az volt, hogy a 20. század elejére a lövedékekben lévő puskaport elkezdték felváltani TNT-vel, amelyet erősebbnek és biztonságosabbnak tartottak a kezelés szempontjából.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
