A legtöbb ember az elefántokat, ha nem is hatalmas fülű jóságos óriásoknak, de legalábbis kifejezetten bájos és persze ártalmatlan állatoknak tartja.
Ezt a pozitív képet – miszerint az elefánt okos és békés jószág – nagyrészt a szépirodalomnak és a filmeknek köszönhetjük.
Pont ezekben a művekben azonosítják őket gyakran az ember legjobb barátaival (bocs, kutyák!), valamint erős és nemes állatokkal, amelyek bárkinek készek segítő ormányt nyújtani, akinek szüksége van rá.
Az elefántok megítélése erősen romantizált… néha talán túlságosan is, de ez érthető: ugyan ki akarná azt feltételezni, hogy ezek az aranyos, esetlen, nagyfülű és szomorú szemű kiselefántok bármiféle kegyetlenségre képesek lennének?!
A 17–19. századi Dél- és Délkelet-Ázsiában, különösen Indiában élő emberek azonban az elefántok jellemének és képességeinek egy teljesen más oldalát ismerték. Talán nem fogod elhinni, de az indiai elefántok évezredeken át láttak el hóhéri feladatokat és hajtottak végre halálos ítéleteket.
Ez a kivégzési mód főként olyan helyeken volt népszerű, mint Perzsia (a Szászánidák idején) és India, de előfordult a Karthágói Köztársaságban, sőt a késői Makedón Királyságban is. A dresszírozott állatok sokoldalú kiképzést kaptak: képesek voltak az áldozatot azonnal megölni, vagy akár hosszasan kínozni is. Az elefántokat elsősorban azért vetették be, hogy demonstrálják az uralkodó abszolút hatalmát és azt a képességét, hogy még a vadállatoknak is parancsolni tud.
Meg kell hagyni, a keleti országok már az ősidők óta híresek voltak válogatott kínzásaikról és kivégzési módszereikről, az ezekről szóló beszámolók pedig rendre sokkolták az európai uralkodókat. Nos, az elefántos kivégzés pont ilyen volt. Már a puszta látvány is, ami az elefántok aktív közreműködésével zajló nyilvános kivégzéseken fogadta a bámészkodókat, tiszta horror volt és sokkolt mindenkit… ugyanakkor a kíváncsiságot is felkeltette.
Különösen – nem nehéz kitalálni – azokat az európai utazókat nyűgözte le, akik a világot járva számos akkori folyóiratban és élménybeszámolóban írtak az ázsiai életről. Éppen ezért az „elefánt általi halál” napjainkra meglehetősen jól dokumentált jelenségnek számít.
De miért pont az elefántot választották hóhérnak? Az intelligenciájuk és idomíthatóságuk jelentős előnyt biztosított számukra más vadállatokkal, például a medvékkel vagy oroszlánokkal szemben. Az elefántok sokkal kezelhetőbbek voltak, mint mondjuk a lovak…
Bár a lovat is be lehet tanítani a harcra, nem fogja szívesen megtaposni az ellenséges katonát, valószínűleg inkább átlép rajta. Ezzel szemben az elefánt… nos, az elefánt készségesen tapos, és ez a tény tette őket az ókori hadvezérek rendkívül népszerű „kedvenceivé”.
Az elefántok könnyen idomíthatónak bizonyultak; meg lehetett tanítani nekik, hogyan nyújtsák el az áldozat szenvedését, hogyan okozzanak lassú halált, vagy éppen hogyan végezzenek gyorsan az elítélttel – például úgy, hogy a fejükre lépnek. Mindezt a mahout – azaz a hajtó és egyben idomár – irányította, aki az uralkodói parancsnak megfelelően adta ki az utasítást az állatnak: kivégzés vagy kegyelem.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
