A csukcsok egy őslakos népcsoport, amely Oroszország távol-keleti részén, a Csukcs-félszigeten és a Csukcs-tenger, valamint a Bering-tenger partvidékén él.
Hagyományosan rénszarvastenyésztéssel és tengeri vadászattal foglalkoznak. Kultúrájuk és szokásaik rendkívül régiek, és sok szempontból egyedülállóak a modern világban.
Amikor Valentyin Kuzmin néprajzkutató az 1990-es években először járt egy csukcs szálláshelyen, azt hitte, az egyetemi tankönyvekből már mindent tud az északi népek életéről. De a családi kapcsolatokról alkotott elképzelései már az első éjszaka porrá zúzódtak. A jurta gazdája, Tinatval, teljesen nyugodtan felajánlotta a fiatal tudósnak, hogy feküdjön le a feleségével: „Te vendég vagy, Anna majd felmelegít téged.”
Kuzmin először azt hitte, valamit félreértett. De nem – a házigazda felesége már vetette az ágyat és hívogatóan mosolygott. Kiderült, hogy a csukcsok számára ez a fajta vendégszeretet egy ősi hagyomány, amely Csukcsföld legtávolabbi zugaiban a mai napig él.
Húsz évnyi terepkutatás alatt az antropológusok olyan szokásokról gyűjtöttek dokumentált bizonyítékokat, amelyek a házasságról, a családról és az erkölcsről alkotott képünk újraértékelésére késztetnek. A csukcsok egyike azon kevés népeknek, amelyek eredeti, ősi formájukban őrizték meg archaikus hagyományaikat.
A vendégházasság mint az udvariasság legmagasabb formája
A hagyományos csukcs kultúrában a házigazda feleségével való intimitás visszautasítása az egész család halálos megsértését jelentette. Anna Peretolcsina néprajzkutató három évet töltött a tengerparti csukcsok között, és belülről írta le ezt a szokást.
„Amikor egy vendég érkezik a szállásra, a házigazdának kötelessége a legjobbat nyújtania neki – ételt, meleg alvóhelyet és a feleségét vigaszként” – meséli a kutatónő. – „A nőnek nincs joga visszautasítani. Ez szent kötelessége a vendéggel és a férjével szemben.”
Ezt a gyakorlatot „ngevtumgyt”-nak nevezik, ami szó szerint „a feleségen való osztozást” jelenti. Minél tiszteletreméltóbb a vendég, annál tovább tarthat ez a „vendégszeretet”. Ismertek olyan esetek, amikor kereskedők és utazók hónapokig éltek csukcs családoknál, élvezve a férj minden jogát.
Igor Szomov geológus a 2000-es években dolgozott Csukcsföldön, és személyesen találkozott ezzel a hagyománnyal: „Egy Kevergin nevű rénszarvaspásztor családjánál éjszakáztunk. Kitartóan kínálta nekem a feleségét, Etint. Amikor visszautasítottam, az idős férfi nagyon elkeseredett. Azt mondta, hogy nem tisztelem őt.”
A csoportházasság mint bevett norma
Egy még megdöbbentőbb gyakorlat az „nmetuvgyt”, vagyis a több család közötti csoportházasság. A férfiak rendszeresen cserélgetik a feleségeiket, ezt a rokoni kötelékek megerősítésének tekintve.
Szvetlana Arutyunova antropológus Uelen falvában tanulmányozta ezt a hagyományt: „Négy család kötött csoportházassági szerződést. Minden nő mind a négy férfi feleségének számít. A gyerekek minden férfit apának szólítanak, anélkül, hogy különbséget tennének a biológiai rokonság alapján.”
Az ilyen szövetségek különösen népszerűek a rénszarvaspásztorok körében, akik hónapokig vándorolnak a tundrán. Amíg az egyik férj a távoli legelőkön őrzi a rénszarvasokat, a nő a többi „férjjel” él a szálláson.
Tergen, egy anadiri rénszarvaspásztor, így magyarázta a szokás logikáját: „A rénszarvasok nem várnak. Ha egy férfi fél évre elmegy a tundrára, a nő nem maradhat egyedül. Vannak más férjei, akik gondoskodnak róla.”
A feleség mint fizetőeszköz
A csukcs kultúrában a nő lehet kereskedelem tárgya és fizetőeszköz is. A gazdag rénszarvaspásztorok „kölcsönadják” a feleségeiket szolgáltatásokért, árukért vagy adósságokért cserébe.
Vlagyimir Bogoraz néprajzkutató már a 20. század elején leírt olyan eseteket, amikor a csukcsok feleségükkel fizettek a rénszarvasokért:
„Timret tíz rénszarvassal tartozott Rentenegunak. Az állatok helyett a fiatalabb feleségét adta oda két évre. A nő engedelmesen átköltözött az új családba.”
Modern kutatások azt mutatják, hogy ez a gyakorlat a mai napig fennmaradt. Olga Murasko szociológus 2015-ben jegyzett fel egy esetet: „Egy Markovo falubeli család a 25 éves menyét adta oda egy motorosszánért cserébe, adósság fejében. A nő három évig élt az új családban, gyermeket szült, majd visszatért az első férjéhez.”
Rituális prostitúció
A vallási ünnepek alatt a csukcs nők olyan rituálékban vesznek részt, amelyek a modern ember számára szervezett prostitúciónak tűnhetnek. A „Kilvej” (a tengeri vad ünnepe) alkalmával a férjezett nőknek le kell feküdniük bármelyik férfival, aki erre kéri őket.
Jekatyerina Szimcsenko néprajzkutató egy ilyen rituálét figyelt meg Provigyenyija faluban: „Az ünnep három napig tartott. A nőknek egyetlen férfit sem volt joguk visszautasítani. Úgy tartják, hogy ezzel szerencsét hoznak a bálna- és rozmárvadászathoz.”
A férj nem tilthatja meg a feleségének, hogy részt vegyen a rituáléban – ez a szellemek megsértése lenne. Sőt, neki magának kell felajánlania a feleségét az ünnep többi résztvevőjének.
Anatolij Kergautkin, egy uelkali sámán, így magyarázza a szertartás értelmét: „A nő az életerő. Amikor megosztja erejét a vadászokkal, a szellemek bőséges zsákmányt adnak nekünk. Ez nem bűn, ez szent kötelesség.”
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
