Az emberiség történelmének legszörnyűbb bűnei között kiemelkedő helyet foglalnak el Biagio El Cargnio, a „velencei szörnyeteg” tettei.
A történet, amiről most szó lesz, a XVI. század elején játszódott Velencében. Elbeszélésünk főszereplője egy Biagio nevű férfi volt, akit El Cargnio-nak neveztek, mert a Carnia nevű hegyvidéki régióból származott.
Éppen ezekben a hegyekben, már fiatal korában Biagio tökéletesen elsajátította a sertés- és más húsok feldolgozásának mesterségét. A helyiek legendákat szőttek az általa készített kolbászok és virslik ízéről. Amikor Biagio felnőtt, jobb élet reményében a gazdag Velencébe indult, ahol könnyen kamatoztathatta a tehetségét.
A XVI. század elején Velencében először egy iskola, majd a Luganegheri (szárított hús) Testvériség alakult meg, melynek fő tevékenysége a sertések vágása és feldolgozása volt. A Testvériség tagjainak száma gyorsan növekedett, és 1676-ra érte el a maximumot.
A testvériség tagjai megkapták azt a kiváltságot, hogy szarvasmarhák fejét, végtagjait és belsőségeit vásárolhassák meg, amelyekből a régióra jellemző különböző hústermékeket állítottak elő.
Biagio El Cargnio valóban kifinomult és tapasztalt mestere volt a mesterségének. Ez a tudása, vagy (akár nevezhetjük így) tehetsége, lehetővé tette számára, hogy saját fogadót nyisson Santa Croce városrészben, Velencében.
A húsmesterség virtuózának híre egész Itáliában elterjedt. Nemcsak Velence távoli részeiről, hanem az ország más városaiból is érkeztek, hogy megkóstolják Biagio El Cargnio mester különleges fogásait. Biagio specialitása a híres sguaseto volt – pácolt húsból és kolbászból készült, fűszerekkel gazdagon ízesített ragu. Biagio sguasetójának olyan egyedi íze volt, amit a velencei nemesi házakban dolgozó legnevesebb szakácsok sem tudtak utánozni. Az étel titkos receptje révén Biagio El Cargnio a leggazdagabb velenceiek széles köréből szerzett magának törzsvendégeket.
És éppen ebben az időben a város lakossága kétségbeesetten kereste a megoldást. Gyerekek tűntek el innen-onnan. A gyásztól megőrült anyák, mint a nyomozók kutattak az elveszett gyermekeik után. A jogszolgáltatás képviselői is tehetetlenül álltak. Minden keresés eredménytelen maradt. A gyerekek továbbra is nyomtalanul eltűntek.
És egy nap egy Toni nevű csónakos – a fogadó törzsvendége és a híres sguaseto nagy kedvelője – éppen jóízűen fogyasztotta kedvenc ételét, amikor a tányérjában… egy kisgyermek ujját találta meg.
Az étvágya azonnal elillant, és Toni érezte, ahogy hideg verejték fut végig a testén. Kiáltani akart, de a rémület elnémította. Összeszedve minden bátorságát, Toni a zsebébe csúsztatta a kis ujjat, kifizette a számlát, a szokásos módon udvariasan megköszönte a vendéglátást, majd alig bírt lábra állni, de elhagyta a fogadót. Toni elfeledkezett a csónakjáról és az utasairól, a szörnyű felfedezésével a rendőrségre sietett.
Alig fél óra múlva egy csapat őr rontott be a fogadóba, és miután elrendelték, hogy mindenki hagyja el a helyiséget, átkutatták azt.
A konyhában megtalálták, amit kerestek…
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
