Érdekességek

25 alkalom, mikor a dolgok totálisan rosszul sikerültek, de az eredmény egyszerűen csak „hűha” volt

Legtöbben találkoztunk már olyannal, ami nem az, amit vártunk, de végül mégis mosolyt csalt az arcunkra. Tegyük fel, hogy véletlenül kiöntötted a vizet, de még mielőtt feldúlt volna, megláttad, hogy úgy néz ki, mint egy műalkotás! Az élet véletlenszerűen jutalmaz egy szép rendetlenséggel. Ilyen „boldog balesetekre” bukkantunk, amelyeknek valójában kiábrándítónak kellett volna lenniük, de mégis elképesztett minket. 1. Amikor a...

Read moreDetails

17 érdekes fotó, ami bizonyítja, hogy véletlenek márpedig léteznek

Olyan sok furcsaság vesz bennünket nap, mint nap körül, hogy lassan már minden természetessé válik. Bizonyára ti is jártatok már úgy, hogy kettőnél több embert láttatok a tömegközlekedési eszközökön, akik kiköpött másai voltak egymásnak. Ezen kívül vannak jelenségek, melyek nagyon ritkán fordulnak elő, mégis többször hallhattunk róluk a történelem folyamán, ilyen például a haleső. Pontosan ilyen és ehhez hasonló érdekességeket...

Read moreDetails

18 furcsa röntgenfotó, amelyen az orvosok is ledöbbentek (szegény Spongyabobon még mindig nem tudom túltenni magam)

A röntgen technológia életünk nagy találmánya. A 20. század elejétől kezdve orvosok millióinak segített abban, hogy sokkal egyszerűbben és pontosabban tudjanak diagnosztizálni egy betegséget, meghatározni egy sérülés jellegét. A röntgensugarak szinte mindenen áthatolnak (kivéve az ólmot), ezért semmi nem maradhat rejtve előlük. Legyen szó rendellenesen nagy mennyiségű fogakról vagy vemhes macskáról, mindenre fényre derül a sugárzás hatására. És milyen elképesztő...

Read moreDetails

14 öltözködéssel kapcsolatos illemszabály, amelyet érdemes megjegyezni

"Öltözz rongyosan, és ruhára fognak emlékezni; öltözz kifogástalanul és a nő emléke marad meg bennük." - mondta a világhírű divattervező, Coco Chanel, és azt hiszem, hogy ezt nem is lehetne jobban megfogalmazni. Mindennapi sikereink egyik legfőbb kulcsa kétségtelenül a megjelenésünkben rejlik. Hogy ezt maximálisan az előnyünkre kovácsolhassuk, összegyűjtöttünk néhány öltözködéssel kapcsolatos alapszabályt, amit érdemes egyszer és mindenkorra megjegyezni. 1. A...

Read moreDetails

21 apró részlet, amelyet ha egyszer észreveszel, többé nem fogsz tudni másra koncentrálni

Semmi sem az, aminek látszik - tartja a mondás, és sokszor nem is tudjuk, hogy milyen igazságot is rejt ez az állítás mindaddig, amíg nem látunk egy pattogatott kukoricával teli tengerpartot, egy láthatatlan törzsű fickót vagy épp egy goromba kaktuszt a saját szemünkkel. Az alábbi listán 21 ilyen pillanatot gyűjtöttünk most össze, melyeket bizony nem árt kétszer is alaposan szemügyre...

Read moreDetails

21 ördögien gonosz április elsejei tréfa, amelyet az ellenségeinknek sem kívánnánk

Minden évben van egy nap, amikor a munkás „legálisan” szívathatja meg a kollégáját, amikor a szomszéd végre egy kis borsot törhet a másik szomszéd orra alá, és persze amikor a legjobb barát egy kicsit megcibálhatja a másik barát bajszát. Igen, természetesen a bolondok napjára gondolok, ami minden évnek az egyik legjobban várt, egyben pedig leginkább utált napja. Az alábbi listán...

Read moreDetails

20 ritka kisállat, akihez hasonló csodát ritkán lát az ember

Bár minden állat egyedi és különleges, vannak, akik még közöttük is képesek feltűnést kelteni. Ezt bizonyítandóan, az alábbiakban 20 olyan állatot gyűjtöttünk össze, melyekkel nem mindennap találkozhat az ember. Ezek egy része kissé talán bizarr, más része pedig egyenesen cukorborsó, egy valamiben azért mégis megegyeznek: csodálatraméltóan különlegesek... 1. Partra sodródott pacahal. (psychrolutes marcidus) 2. Láttál már göndör lovat? Én sem....

Read moreDetails

21 fénykép, amely igazolja, hogy a leghétköznapibb dolgok is képesek meglepetést okozni

Kevesen gondolnánk, de bizonyos esetekben még egy bankkártya, egy kanál, vagy épp egy sima olló is képes meglepetéseket okozni - már persze, ha a szabványostól eltérő módon hozták létre azokat a tervezők. Az internetezők most megosztották azokat az egyébként teljesen átlagos dolgokat, melyek soha nem látott formájuk segítségével valódi meglepetést okoztak a számukra. 1. ,,Az új bankkártyám átlátszó." 2. Ki...

Read moreDetails

16 különös dolog, amelyet az egész világnak meg kéne tudnia

Mindennap tanulunk valami újat, még ha észre sem vesszük. Nem ér véget a világ megismerésének folyamata azzal, hogy elvégezzük az iskolát, sőt! Életünk végéig fogékonyak vagyunk az új tudásra, az érdekességekre és világunk minél alaposabb megismerésére. Sok tévhitet is elhiszünk, ezeket sem árt végre elfelejtenünk. Gyere, tanuljunk együtt!Az édesanyáknál ösztönből jön, hogy megpuszilják gyermeküketMinden édesanya ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy...

Read moreDetails

10 változás, amelyen minden személy keresztül megy az öregedés során

Valószínűleg mindenki fél az öregedéstől. Pontosabban szólva inkább attól a ténytől, hogy a testünk szinte teljesen megváltozik, átalakul. De mit is jelent ez konkrétan? Az alábbiakban 10 ilyen, az öregedéssel kapcsolatos változást sorolunk fel. 1. Kevésbé lesznek érzékenyek a fogak Idővel kevésbé lesznek érzékenyek a fogak a hideg és meleg ételekre, italokra. A szakemberek szerint ez annak köszönhető, hogy megrövidülnek...

Read moreDetails
Page 245 of 263 1 244 245 246 263