Azt gondolhatnánk, hogy ezt a furcsa korlátozást az életkörülmények magyarázzák. Valójában azonban a parasztok vallásosságáról van szó. Többségük nagy tiszteletben tartotta a nagyböjtöt. A decemberi születésből pedig a szomszédok azonnal tudhatták, hogy a házaspár egyáltalán nem imádkozott ezekben a szent napokban.
Ezt a véleményt vallották a régen a parasztok. És ebben az esetben a választás az élet megszervezésével magyarázható. Éppen véget értek az őszi munkák a földeken, a tavasziak pedig még messze voltak. Miért ne ünnepelne együtt az egész falu?
Az esküvő után pedig azonnal megfoganhatott a gyerek, hogy őszre, a főbb mezőgazdasági munkák végére meg is születhessen.
És ezt minden olyan lánnyal így csinálták, akik elmúltak már 25 évesek! Ebben a korban a nőket már vénlányoknak nevezték.
Hogy ne kelljen a végsőkig várni, egyes szülők határozottan cselekedtek. Felültették a lányukat a szekérre, és udvarról udvarra vitték. Közben nem átallottak kiabálni, hogy a lány már megérett a házasságra. Persze ez a megoldás nem mindig vezetett esküvőhöz: gyakrabban a család dolgavégezetlenül tért haza.
De nem úgy, ahogy azt elképzelhetjük. Nem, a nők nem mentek el dolgozni. Ha a családnak adósságai voltak, a férj elküldhette a feleségét a hitelezőhöz, hogy próbálja meg elcsábítani őt. A nő nem utasíthatta vissza ezt a kérést. Így a szegény asszonyoknak mindent el kellett tűrniük, ha nem volt szerencséjük gazdag fiúhoz férjhez menni.
Ma a lányok könnyeit egy esküvőn kétségkívül az örömteli pillanatok megélése okozza. De a menyasszonyoknak fogalmuk sincs, milyen keservesen zokogtak az elődeik. Már úgy tényleg. Elvégre, minek is kellett volna örülniük? A szemük előtt volt az anyjuk példája, így pontosan tudták, mi fog történni.
A menyasszony jól tudta, hogy semmi jó nem vár rá – csak reménytelen sötétség a boldogsághoz való jog nélkül. És persze dolgozni, dolgozni és újra csak dolgozni kellett, alvás és pihenés nélkül.
Ma azt mesélik, hogy régen a lányok szemérmesek voltak, és házasságkötés után hűségesek örökre maradtak a férjükhöz. A valóságban azért ez nem volt ilyen fényes és rózsás!
A nemesi családoknál tabunak számított a hűtlenség, ez igaz. Egy nemesember számára a felesége hűtlensége igazi szégyent jelentett. A parasztok viszont sokkal egyszerűbben kezelték az ilyen élethelyzeteket.
Általában véve egy paraszt nem keseredett el a hűtlenség miatt.
Ha egy katonafeleségről volt szó, akkor neki teljesen megbocsátották például az ilyen gyengeségeket. Mit volt mit tenni? Amikor a férjet évekre elvitték katonának, a feleségnek gondoskodnia kellett valahogy a szükségleteiről. Egyes nők ezért a legegyszerűbb utat választották: olyan férfiakat kerestek, akik női testre vágytak, és cserébe hasznos anyagi javakkal tudtak szolgálni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem voltak ebből fakadó botrányok és veszekedések. De összességében a falvakban sok ilyen dolog felett inkább szemet hunytak az emberek.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
