Az interneten, néhány weboldalon láthattál már ilyen hosszúkás, gyönyörűen díszített üvegedényeket:
És a szövegben mindig azt állították, hogy ezek könnygyűjtő edények. Azt mondják, hogy amikor az asszony sírt a tőle távol harcoló férje után, összegyűjtötte a könnyeit, és amikor a férfi hazatért, felmutatta neki, mint a hűsége bizonyítékát.
Ha az edény tele volt, akkor a férj mindent megbocsátott – látta, hogy a felesége mennyit sírt a távolléte miatt. Ha pedig a katona nem tért vissza, akkor a gyászoló özvegynek a könnygyűjtő edény tartalmát a meghalt férj sírjára kellett öntenie.
Milyen szép történet ez a hűségről, nem?
Csak az a baj, hogy sajnos teljes badarság!
Valójában a viktoriánus hölgyek nem süllyedtek le ilyen idiótaságokig. Mindent sokkal egyszerűbben csináltak. A hagyomány szerint, ha egy nő várta haza a háborúzó férjét, akkor szürke vagy sötét ruhát kellett viselnie. Nyilvánosan gyászolnia kellett, és mindig szürke zsebkendővel kellett törölgetnie a szeme sarkát. Ha pedig a férj meghalt, akkor a ruha teljesen fekete lett, és a zsebkendőnek is ilyen színűnek kellett lennie.
Ha a férj hazatért a háborúból, a feleség neki ajándékozta a „megviselt zsebkendőt”, annak jelképeként, hogy mennyire várta őt. A katonának meg kellett őriznie ezt a zsebkendőt a szeretet jelképeként (és persze beugorhatott a szomszédokhoz is egy udvariassági látogatásra, hogy ők is tanúsíthassák a felesége viselkedését).
És mi a helyzet akkor a könnygyűjtő edényekkel?
A helyzet az, hogy azok nem könnygyűjtő edények!
Ezek a hosszúkás üvegfiolák kétféle méretben léteztek: hosszabbak és rövidebbek. A hosszabbak egynapos parfümös üvegek voltak, amelyeket a viktoriánus hölgyek hihetetlen mennyiségben használtak, mivel nagyon ritkán fürödtek.
A rövidebbek még érdekesebbek voltak:
Ezek ugyanis illatszertartók voltak, amelyekben speciális illatú sót tároltak. Akkoriban a hölgyek nagyon is hisztérikusak voltak: bármilyen üzenet, váratlan esemény vagy levél kibillenthette őket a lelki egyensúlyukból. Az etikett megkövetelte, hogy időről időre elájuljanak, és azért, hogy visszanyerjék normális állapotukat, ilyen sós illatszertartókat használtak.
Elég volt egy ilyet az orrukhoz tartani, és a bágyadt hölgy máris felélénkült. Néha só helyett ecetet használtak, és ezeket az üvegcséket… soha nem találnád ki, hogy minek hívták!
VINIGRETTEKNEK!
Egyébként ezeket is elképesztő mennyiségben használták. Amikor a katona hazatért, általában az a látvány fogadta, hogy a felesége hálószobája mindenhol tele van ezekkel a vinigrette illatszertartókkal.
Régen sok őrült dolog történt.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
