1973. április 3-án a zajos manhattani Hatodik sugárúton a járókelők furcsa jelenetnek voltak szemtanúi.
Egy középkorú, öltönyös férfi állt a járdán, kezében valami olyasmit tartva, ami leginkább egy kilógó antennás téglára hasonlított. Az eszközt a füléhez szorítva mondott egy mondatot, amely örökre megváltoztatta a világot:
„Joel, egy mobiltelefonról hívlak – egy igaziról. Egy személyes, hordozható mobiltelefonról.”
A vonal másik végén csend támadt. Joel Engel, a legendás Bell Labs kutatási vezetője egyszerűen nem tudta, mit feleljen. Martin Cooper, a Motorola vezető mérnöke pedig alig bírta visszatartani a mosolyát. Épp az imént bonyolította le a történelem első mobilhívását – és mindezt azért tette, hogy felvágjon a legfőbb riválisa előtt.
„Szerintem nem tehetett mást, csak a fogát csikorgatta” – emlékezett vissza később Cooper a történelmi pillanatra.
Legalábbis így szól a mobilkommunikáció születésének hivatalos verziója. De ássuk bele magunkat kicsit jobban az eseményekbe!
A hivatalos verzió: a Motorola diadala
A mobilkommunikáció története jóval a híres New York-i hívás előtt kezdődött. Már az 1940-es években, közvetlenül a háború után megjelentek az amerikai rendőrautókban az első rádiótelefonok – ormótlanok és nehezek voltak, de működtek. Az ötletet, ahogy az lenni szokott, a katonaságtól kölcsönözték, akik már régóta használtak rádiókat a műveletek összehangolására.
A forradalmi áttörést a Bell Labs érte el 1947-ben, amikor megalkották a cellás hálózat koncepcióját. A lényeg zseniálisan egyszerű volt: egyetlen nagy teljesítményű adótorony helyett sok kisebb állomást használtak, amelyek átadják egymásnak a jelet, követve az előfizető mozgását. Az ember sétál a városban, a hívása pedig megszakadás nélkül „ugrál” át egyik toronyról a másikra.
Az ötlettől a megvalósításig azonban hatalmas út vezetett. Több mint 20 évbe telt, mire 1970-ben Amos Joel, a Bell Labs munkatársa benyújtotta a szabadalmi kérelmet az első mobilkommunikációs rendszerre.
Eközben a Motorolánál is dolgozott egy igazi látnok: Martin Cooper. Az Illinois-i Műszaki Egyetem végzőse, aki a koreai háborúban tengeralattjárón szolgált, 1954-ben került a céghez, és hamar újító szellemű mérnökként szerzett hírnevet. Tíz évvel később már hordozható rádiórendszert tervezett a chicagói rendőrség számára.
Az 1970-es évek elejére valóságos technológiai háború robbant ki a Motorola és az óriás AT&T (a Bell Labs tulajdonosa) között. Az AT&T az autótelefonokra tette fel a tétet – logikusnak, praktikusnak és ígéretesnek tűnt. Coopernek azonban ez a megközelítés túl szűk látókörűnek és korlátozottnak tűnt.
A mérnök meg volt győződve arról, hogy a jövő a teljesen hordozható eszközöké, amelyeket bárhol és bármikor lehet használni, nem csak az autó utasterében. Az AT&T válaszul csak nevetett ezen: a Motorola a szemükben csak egy „bolha volt az elefánton” – egy apró cég, amely képtelen kihívást intézni a telekommunikációs góliáthoz.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
