„Neked kellene” – válaszolta Kelly, mégis tovább tartotta vele a lépést, amíg egy étteremben nem találták magukat.
Ez volt az első randevújuk, és néhány héten belül még több randevújuk is volt, amelyek során eldöntötték, hogy valóban kedvelik egymást.
Egy év randizás után Kelly hazavitte a férfit, hogy találkozzon a szüleivel, akik készségesen fogadták őt. Az apja és Gray különösen jól kijöttek egymással, mivel nagyon szerették a kortárs művészeteket, és sok éjszakát töltöttek együtt a kiállítások megtekintésével.
Amikor Evan elhunyt, Gray majdnem olyan szomorú volt, mint Kelly, mert sok szempontból apaként tekintett a férfira – az övé sosem volt jelen.
Aznap este, mielőtt Gray és Kelly összekötötte volna az életét, a lány azt álmodta, hogy a férfi az oltárhoz kíséri és átadja őt. „Nagyon büszke vagyok rád, Kelly” – hallotta, ahogy a férfi mondja.
Ez volt minden, amit ki tudott mondani, mielőtt egy arctalan, orvosi köpenyt viselő férfi jelent meg egy szörnyű diagnózissal – ugyanazzal, ami az ő életét is követelte.
Aznap éjjel olyan zihálással ébredt fel az álmából, amely felébresztette volna Grayt, ha mellette alszik. Nem így volt; az anyja nagyon egyenes volt velük: „Nektek mindkettőtöknek semmi dolgotok egymással, amíg nem találkoztok az oltár előtt.”
Az esküvője napján Kelly nem tudta megállni, hogy ne képzelje, hogy az apja a közelben van, és nézi az egészet, hogy a lány a karját fogja. Miután a pár kicserélte a fogadalmakat, Evelyn felállt, hogy bejelentést tegyen.
„Köszönöm mindenkinek, hogy megtisztelték jelenlétükkel ezt az alkalmat, és tanúi lehettek lányom és kedves férje, Gray Sanders házasságkötésének” – mondta, és szünetet tartott, miközben taps töltötte be a levegőt.
„Kelly – mondta a lánya felé fordulva. „Ami most történni fog, az az én és Evan ajándéka neked.”
Hirtelen kilenc óriási, héliummal töltött kék lufi szállt be a házasságkötő terembe, majd Evan megjelent egy videón.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: