ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

16 pórul járt szerencsétlen, akiknek sikerült a rövidebbet húzniuk

2019. 08. 06.
HIRDETÉS

Van az úgy, hogy az élet gondol egyet, és akaratodon és tudtodon kívül a rövidebbet húzatja veled, legyen szó a reggeli rutin elvégzéséről, a munkahelyi eseményekről, az oda-, és visszaútról, aztán az otthoni történésekről. Megesik, hogy hiába is próbálkozunk, a sors akaratának úgysem tudunk ellenszegülni, és mindenképpen az történik, ami meg van nekünk írva. Még ha az is van megírva nekünk, hogy a telefonunk beleessen a krokodilokhoz az állatkertben, hogy az ecsetet elnyelje a festékes bödön, vagy hogy az esernyőnket száz méter magasra fújja el a szél. Bele kell törődni, sok mindent úgysem tehetünk ellene.  Most csak annyit tehetünk, hogy egy jót nevetünk a pórul járt balfékeken, de közben legyünk tisztában azzal, hogy ez bármikor megtörténhet, bármelyikünkkel. 🙂

Hamarosan születik egy baba gumiabroncs!

2026034678_452710080634136.jpg

Ez egy jel. A “Omlásveszély” tábla már csak tudja.

1353834648_2100807065847679.jpg

Ez annál is rosszabb, mint amikor a kanál beleesik a levesbe.

HIRDETÉS

206066244_717292121008090.jpg

Nincs több párna

1827640229_1579063100810086.jpg

Amikor Mary Poppinsnak rossz napja van …

1915327764_765592461008112.jpg

Reggelek…

HIRDETÉS

1842231162_791008125250803.jpg

Ezért ne rakd fel a lábad a műszerfalra

1051127380_1210081300058002.jpg

Péntek éjszaka után…

746854297_2011414031008141.jpg

Szerintem itt az ideje, hogy új telefont vegyünk.

HIRDETÉS

664193499_1927779871008158.jpg

Szárító tűz

1346432384_2055971008169832.jpg

Nincs Mozart!

1554409950_310081759455413.jpg

Egyébként is le akartam vágni a szakállam.

HIRDETÉS

1733795801_1100819428434961.jpg

Legalább a macska boldog.

966165569_216087711008218.jpg

Ő az unokatestvérem, de szégyellem, miután összerakott egy IKEA széket.

2088872991_1610082238739715.jpg

Sikerült felvennie egy szerencsétlen pólót a nap képéhez.

324820413_1811008231554665.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

30 méregdrága dolog, amelyet muszáj lesz beszerezned, hogyha majd nyersz a lottón

Next Post

12 szokatlan dolog, amelyet a lányok imádnak a férfiakban

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

18 lenyűgöző térkép a világról, ami garantáltan ámulatba ejt
Érdekességek

18 lenyűgöző térkép a világról, ami garantáltan ámulatba ejt

2025. 07. 09.
Dzsingisz kán feleségének meggyalázása: Az első és legfontosabb asszony sorsa
Érdekességek

Dzsingisz kán feleségének meggyalázása: Az első és legfontosabb asszony sorsa

2025. 07. 09.
Polónium: ismerd meg ezt a különleges fémet és a veszélyeit
Érdekességek

Polónium: ismerd meg ezt a különleges fémet és a veszélyeit

2025. 07. 08.
A Nílus vízellátása: Miért nem befolyásolja a sivatagi esőhiány?
Érdekességek

A Nílus vízellátása: Miért nem befolyásolja a sivatagi esőhiány?

2025. 07. 08.
Mi lenne az eredménye, ha egy tárgy fénysebességgel csapódna beléd?
Érdekességek

Mi lenne az eredménye, ha egy tárgy fénysebességgel csapódna beléd?

2025. 07. 08.
Van-e különbség a fogyasztásban a 16 és 15 colos kerekek között?
Érdekességek

Van-e különbség a fogyasztásban a 16 és 15 colos kerekek között?

2025. 07. 08.
Középkori befalazás: kiket és milyen okokból sújtottak vele?
Érdekességek

Középkori befalazás: kiket és milyen okokból sújtottak vele?

2025. 07. 08.
Milyen mélyre merüljön a tengeralattjáró vihar esetén a károk elkerülése érdekében?
Érdekességek

Milyen mélyre merüljön a tengeralattjáró vihar esetén a károk elkerülése érdekében?

2025. 07. 07.
A szépség, aki elpusztított egy birodalmat – Xi Shi története, amit elhallgattak
Érdekességek

A szépség, aki elpusztított egy birodalmat – Xi Shi története, amit elhallgattak

2025. 07. 07.
Amerikai fúrók, amik úgy hasítanak a fémbe, mint kés a vajba – mi a titkuk?
Érdekességek

Amerikai fúrók, amik úgy hasítanak a fémbe, mint kés a vajba – mi a titkuk?

2025. 07. 07.
Egy nemzet, ahol a munkanélküliség ismeretlen fogalom, és a benzin olcsóbb, mint az ivóvíz
Érdekességek

Egy nemzet, ahol a munkanélküliség ismeretlen fogalom, és a benzin olcsóbb, mint az ivóvíz

2025. 07. 07.
A zsarnok, aki több áldozatot követelt, mint Hitler
Érdekességek

A zsarnok, aki több áldozatot követelt, mint Hitler

2025. 07. 07.
Ágyneművasalás: elavult szokás vagy a gondos háziasszony ismertetőjegye?
Érdekességek

Ágyneművasalás: elavult szokás vagy a gondos háziasszony ismertetőjegye?

2025. 07. 06.
Miért tűntek el hirtelen a kalapok a férfiak fejéről a 20. században?
Érdekességek

Miért tűntek el hirtelen a kalapok a férfiak fejéről a 20. században?

2025. 07. 06.
10 tévhit az űrről, amelyek még mindig élnek a köztudatban
Érdekességek

10 tévhit az űrről, amelyek még mindig élnek a köztudatban

2025. 07. 06.
Miért mondtak le az autógyártók az állandó összkerékhajtásról?
Érdekességek

Miért mondtak le az autógyártók az állandó összkerékhajtásról?

2025. 07. 06.
6 megrázó történet a sziámi ikrek világából
Érdekességek

6 megrázó történet a sziámi ikrek világából

2025. 07. 06.
Középkori higiénia rémségek: 8 megdöbbentő tény a személyes tisztálkodásról
Érdekességek

Középkori higiénia rémségek: 8 megdöbbentő tény a személyes tisztálkodásról

2025. 07. 05.
Hogyan hat a testre az érzéstelenítés és altatás? Amit ritkán mondanak el a pácienseknek
Érdekességek

Hogyan hat a testre az érzéstelenítés és altatás? Amit ritkán mondanak el a pácienseknek

2025. 07. 05.
Az Everest legnagyobb tragédiája: A világ tetején játszódó dráma
Érdekességek

Az Everest legnagyobb tragédiája: A világ tetején játszódó dráma

2025. 07. 05.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces