ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

18 alak, akik csak egy pillanatra lankadt a figyelme, és már meg is történt a baj

2021. 02. 17.
HIRDETÉS

Az agyunk nagyon szeret viccelődni velünk a kognitív képességeink révén. Ezek egyike például a Baader-Meinhof jelenség, amikor a ma megtanult információk holnaptól egyfolytában szembejönnek velünk, és egyfajta „felülről érkező jelként” kezdjük érzékelni őket, pedig vélhetően korábban is szembejöttek, csak akkor még nem ismertük őket. Nem csoda tehát, ha néha mindannyiunkat megtréfál kicsit az agyunk: bemegyünk egy szobába, majd elfelejtjük, hogy miért mentünk oda, vagy telefonon beszélgetés közben a zsebünkhöz kapunk, nem érezzük a telefonunk, és hirtelen pánikba esünk, hogy elhagytuk.

1. ,,Nem vettem észre, hogy nem zártam be a hálószoba ablakát, ezért éjjel arra ébredtem, hogy egy szörny mozog a mennyezeten. Felkapcsoltam a zseblámpát a telefonomon, erre ott volt…”

365601898_6500170010528.jpg

2. ,,Jeget öntöttem az italomhoz, amikor felfedeztem, hogy a jégkockáim közül kettő pizzakocka volt. Talán nem kellene többet innom.”

963572864_1962170010624619.jpg

3. ,,A hobbim a kalligráfia. Véletlenül azonban rossz helyre tettem a képen megjelölt karaktert, amely egy 300 szavas tekercs része, amit majdnem 5 napig készítettem.”

1617439116_1111700118184234.jpg

4. ,,Most jöttem rá, hogy ebben voltam a boltban és a bankban.”

HIRDETÉS

1021675835_217001170988642.jpg

5. ,,Megfeledkeztem a grillben hagyott húspogácsáktól, az eredményen pedig még a grillsütőm is meglepődött.”

281910871_1917001239066954.jpg

6. ,,A laptopom mellett hagyott kozmetikai tükrön megcsillanó napfény lyukat égetett a monitorba.”

472227575_1170013515033585.jpg

7. ,,Elfelejtettem tornacipőt hozni magammal az edzőterembe.”

1976483357_485931700132630.jpg

8. ,,Emlékeztető: soha ne tedd a kávéd a vízfesték mellé.”

HIRDETÉS

1900553042_1000134170014287.jpg

9. ,,Anyám látott egy receptet az interneten, hogyan lehet bontatlan konzerves sűrített tejből karamellt csinálni. Az első néhány lépés remekül ment neki, aztán elaludt főzés közben…”

450299321_901700158329693.jpg

10. ,,Félálomban vettem be a tablettákat, és csak később vettem észre.”

116400858_501700159960360.jpg

11. ,,Egy hónapig nem voltam otthon. Hazaérkezéskor kiderült, hogy nem zártam el teljesen a csapot.”

HIRDETÉS

843324086_324817001614439.jpg

12. ,,A feleségem: Wow, milyen gyorsan tele lett a kávé!”

Fejjel lefelé tette be alá a poharat.

13. ,,Valaki elfelejtette bezárni a festékesdobozt, a fenébe is…”

617808325_614771700161431.jpg

14. ,,Csak különleges alkalmakor eszünk palacsintát, és ma rájöttünk, hogy az általunk használt szirup 7 éve lejárt.”

HIRDETÉS

1763683595_1170017275879479.jpg

15. ,,Amint befejeztem a fonást, észrevettem.”

417078571_1170018021940735.jpg

16. ,,Elejtettem 50 ezer darab üveggyöngyöt, és most egyenként kell szétválogatnom őket.”

1704994992_908241700181183.jpg

17. ,,Valamiért víz nélkül tettem be a mikróba a gyorslevesemet, és most borzalmas szag van a házban.”

1549466316_281596617001997.jpg

18. ,,Miután már 17. alkalommal kaptam szívrohamot, rájöttem, hogy ideje lenne átraknom máshová a lámpámat.”

125886944_1816241451700199.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 csodálatos makrofotó, mely lehetővé teszi, hogy szokatlanul közelről lássuk a hétköznapi dolgokat

Next Post

20 fénykép, mely igazolja, hogy nincs még egy olyan ország, mint Kanada

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?
Érdekességek

Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?

2026. 07. 18.
Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!
Érdekességek

Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces