ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

18 bizonyíték, hogy a mikrohullámú sütőknek is vannak szabályai, de az emberek gyakran elfelejtik őket

2020. 11. 29.
HIRDETÉS

A modern ember szerencsés, hiszen minden számára szükséges eszköz megtalálható. A modern technika nemcsak megkönnyíti az életünket, de fel is gyorsítja a különféle folyamatokat. Legjobb példa talán erre a mikrohullámú sütő, ami nélkül ma már szinte teljesen elképzelhetetlen lenne az életünk. Ahogy azonban mindennek, ennek a csodálatos technológiának is megvannak a maga szabályai.

1. Ez az idős házaspár megpróbálta a mikróban fertőtleníteni a bankjegyeket.

1008326108_821900062742752.jpg

2. ,,Azt hiszem, hogy az ételhordóm nem mikrohullámú sütőkhöz készült. Ettől függetlenül a zöldségek finomak voltak.”

2142263270_419000643101583.jpg

3. Ez a lány vízbe ejtette az AirPod fülhallgatóit, majd úgy döntött, hogy mikróba dugva szárítja meg őket.

1281279040_1819000733718915.jpg

4. ,,A tányérom úgy döntött, hogy váratlanul véget vet a játéknak.”

HIRDETÉS

8729906_1637371900071684.jpg

5. ,,Véletlenül az ételhordómban hagytam a műanyag villámat.”

966411339_762341900080926.jpg

6. ,,Kiderült, hogy a műanyag edényem nem alkalmas mikrózásra.”

201932864_974951190008780.jpg

7. ,,Eláztak a jegyzeteim, ezért a mikróba tettem őket, hogy megszáradjanak. Holnap van a vizsgám, de nem tudom elolvasni őket, mert megégtek a jegyzetek.”

HIRDETÉS

6239367_1441900098054887.jpg

8. ,,A fehér bögre mikrózható, ezt 2018 karácsonyára kaptam, a fekete bögre nem mikrózható, ezt 2019 karácsonyára kaptam Valószínűleg a szobában kellett volna maradnom, míg 1 percre gyanútlanul beraktam a mikróba.”

353836626_447661900095774.jpg

9. ,,Rizst akartam főzni a mikróban.”

2118269650_1528219000973403.jpg

10. ,,Anyám karácsonyi süteményt akart készíteni, ezért úgy döntött, hogy megolvaszt egy tál fehér csokit, de ahelyett, hogy megolvadt volna, felgyulladt.”

1021117552_1774619001077148.jpg

11. ,,A barátom sokáig nem értette, hogy mi ez a mikróban, míg eszébe nem jutott a pizzaszelet, amit egy héttel ezelőtt felejtett benne.”

1779359894_1622313561900107.jpg

HIRDETÉS

12. ,,Most már a lányom is tudja, hogy mi történik, ha nem ad vizet a gyorsleveshez.”

143085926_1919001084614335.jpg

13. ,,2 perc helyett véletlenül 20 percre kapcsoltam a mikrót, majd kimentem a kertbe.”

45141838_2018190011014322.jpg

14. ,,A nővérem 10 percig mikrózta a bagelt.”

645550573_514719001132954.jpg

15. ,,A barátnőm férje úgy gondolta, hogy a pólója gyorsabban megszárad majd, ha berakja kicsit a mikróba.”

HIRDETÉS

1725471181_1531900110723074.jpg

16. Elfelejtetett vizet adni a tésztához, mielőtt bekapcsolta a mikrohullámú sütőt.

193646175_1281900126736666.jpg

17. ,,A barátaim gyerekei úgy döntöttek, hogy megmikrózzák a színes tollaikat.”

1517727903_518671900127893.jpg

18. ,,Így néz ki egy sült krumpli, ha 3 perc helyett véletlenül 30 percre teszed be a mikróba.”

1426652545_650190013342557.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

25 extrém valósághű torta, amelyek láttán eldobod az agyad

Next Post

15 hétköznapi dolog Dél-Koreából, amely nagy meglepetést szokott okozni a turistáknak

TovábbiCikkek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…
Érdekességek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…

2026. 07. 22.
Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.

Friss cikkek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces