ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

18 véletlen egybeesés, amely olyan humoros, hogy nehéz elhinni, nem direkt történt

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

Amikor könyvet olvasunk vagy filmet nézünk, gyakran találkozhatunk azzal az üzenettel, hogy "minden valósággal kapcsolatos hasonlóság csak a véletlen műve" – vagy valami ilyesmi. De tényleg így lenne? Történhet annyi véletlen egybeesés, hogy végül olyasvalami szülessen, amit szánt szándékkal sem lehetett volna ennél hasonlóbbra, ennél tökéletesebbre készíteni? A jelek szerint igen.

Minket a Liked.hu-nál mindig lenyűgöznek az előre megjósolhatatlan, teljesen kiszámíthatatlan, és szinte már abszurd pillanatok, ezért felkutattuk kicsit a közösségi oldalak lapjait, hogy olyan pillanatokat gyűjtsünk össze, melyek szinte már dacolnak a józan ésszel.

1. ,,Egy gyerekzsúrra jöttem és találkoztam ezzel a két fickóval. Nem ismerik egymást és soha nem is találkoztak. Ez színtiszta véletlen. Vagy inkább csoda.”

1936824991_1865000019916874.jpg

2. Ezen a képen egyik játékos lába, sőt még a játékvezető lábai sem érintik a talajt.

1765560102_700002059741331.jpg

3. ,,Apám ezt látta a munkahelyétől nem messze.” (felirat: eltűnt macska)

HIRDETÉS

40140444_900002117850534.jpg

4. Már tudjuk, mi inspirálhatta ennek a pulóvernek a tervezőjét. Vagy fordítva.

52796734_2041577000021827.jpg

5. Macskanő.

520021702_2033560000228055.jpg

6. A pilóták között is vannak perfekcionisták.

874340682_327000023759797.jpg

7. Úgy látszik, hogy ezen a munkahelyen követelmény a kék autó.

HIRDETÉS

1007273493_1901444000024084.jpg

8. ,,Pont olyan a tányérom, mint a szakácskönyvben, amit karácsonyra kaptam.”

1859620759_681000024943383.jpg

9. ,,A nagymamám borkóstolásra ment, ahol találkozott még két olyan idős hölggyel, aki olyan ruhában volt, mint ő.”

652143256_520000251192410.jpg

10. ,,A barátom nyulának egy nyúl van az orrán.”

307246604_2061530000267293.jpg

11. Ezt a kettőt egymásnak teremtették.

HIRDETÉS

1730915042_1070000260909012.jpg

12. Mancs a mancson.

1730580763_2020000276267826.jpg

13. ,,A barátnőm azt mondta, hogy a zuhanyfüggönyöm épp olyan, mint az egyik ingje. Nem hittem el, míg egy héttel később újra meg nem látogatott.”

977818720_355783500002833.jpg

14. Min a jin és jang.

1533461311_853000029082217.jpg

15. Nemcsak az embereknek lehetnek vörös szemeik a fényképeken.

HIRDETÉS

355506036_532595850000296.jpg

16. A fa tökéletesen követi az autó körvonalát.

695161486_1870000030067715.jpg

17. Még maga Kylo Ren is támogatja a tanévkezdés előtti nagy bevásárlást.

624113376_1762134790000313.jpg

18. ,,A tányérom pontosan egyforma darabokra tört.”

1563282067_1000031764654992.jpg

Bónusz: most kezdheti elölről.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

21 fotó, amely bebizonyítja, hogy a nők bármilyen helyzetben képesek feltalálni magukat

Next Post

Az élet meghökkentő: 13 bámulatos véletlen, amelyre nem létezik logikus magyarázat

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?
Érdekességek

Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?

2026. 07. 18.
Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!
Érdekességek

Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces