ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

19 kép, mely bebizonyítja, hogy a gyerekekkel sokkal szórakoztatóbb az élet

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

Miután egy párkapcsolatban megtettük az első lépéseket a szülővé válás felé, elbúcsúzhatunk a nyugalomtól és a harmóniától: a gyerekek ugyanis vicces, spontán, és rendkívül kreatív teremtések. Sajátos kunsztjaikra és húzásaikra pedig fel sem lehet készülni, hiszen olyan dolgokban is képesek meglátni a humort és a szórakozást, melyek nekünk, felnőtteknek teljesen irrelevánsak.

A Liked.hu-nál szétnéztünk kicsit az interneten, hogy a közösségi oldalak mélyéről összegyűjtsünk 19 olyan szülők által tett élménybeszámolót, melyektől garantáltan mosolyogni fogsz a nap hátralévő részében.

1. ,,A gyerekeim szóltak, hogy víz jön ki a mosókonyhából, látszólag a mosógép alól. Rohantam, hogy megnézzem…”

1705933008_389401100064399.jpg

2. ,,A lányom filctollat használ a babái sminkeléséhez. Megpróbáltam kimosni őket, de nem nagyon sikerült. Most Hamupipőke úgy néz ki, mint akinek nagyon durva éjszakája volt.”

1837844100_2118110006576061.jpg

3. ,,A feleségem otthon szokott sportolni, és amikor hazaértem, láttam, hogy a fiam ugyanazt csinálja.”

559137594_169811000735454.jpg

4. ,,Vettem egy határidőnaplót a 13 éves fiamnak, és megkértem, hogy írja bele a hónapok napjait.”

HIRDETÉS

151395686_1076790831100073.jpg

5. ,,A lányom mosogatógép tabletta akart lenni halloweenkor.”

715395114_939911000764257.jpg

6. Mindig küzdj azért, amiben hiszel! (felirat: szeretem a vonatokat)

871926611_497061100080826.jpg

7. ,,A reggeli kávém.”

1612299115_1474704121100086.jpg

8. ,,A lányom reakciója, amikor először látott balerinát személyesen.”

1573660048_1511000975485017.jpg

9. ,,A legjobb barátom fia készen áll a gyerekkönyvek írására.” (felirat: folytatjuk)

HIRDETÉS

1836772204_2011000980575107.jpg

10. Amikor inkább a halál, mint a vásárlás anyáddal. Szó szerint.

892790826_1298786311000979.jpg

11. ,,A 6 éves fiam gonosz kacajjal fejezte be a házi feladatát, amit nekem is meg kellett néznem.”

1157766950_2086001100103499.jpg

,,Van valami hihetetlen a dobozban!
Mi van a dobozban? Te választhatsz!
Végtelen dollár.”

12. ,,A 8 éves lányom megkérdezte tőlem, hogy készíthet-e anyák napi képeslapot egy csúnya szóval.”

HIRDETÉS

1671866437_611001072606172.jpg

,,Fantasztikus anya vagy!
Tartsd észben ezt a szart.”

13. ,,Az öt éves fiam 5 percig sikoltozott, mert nem engedtük neki, hogy üvegből igya a juharszirupot, mint az üdítőt.”

1552369756_1007031100108688.jpg

14. ,,A 9 éves lányom legújabb agyszüleménye: ember ízesítésű kávé a faragott tökünknek.”

471259638_446110011484862.jpg

15. ,,A 8 éves fiam odaszaladt hozzám a tengerparton és szólt, hogy talált 100 dollárt a homokban, szóval futottam vele megnézni, és végül ezt találtam:”

1140150339_1101811001170655.jpg

16. ,,A 9 éves fiam levele a fogtündérnek:”

HIRDETÉS

225657256_2041461100126558.jpg

,,A macskám elvesztette a fogam. Kérlek, adj pénzt.”

17. ,,A gyerekeim úgy gondolták, hogy vicces lesz, nekem viszont instant szívrohamom volt tőle.”

112249546_1680999811100127.jpg

18. ,,Az unokahúgom nem tud olvasni, ezért megvette nekem ezt a születésnapi kártyát, mert egy aranyos kutya volt rajta, csákóval a fején.”

1181830568_1694512841100122.jpg

,,Halj már meg.”

19. ,,A lányom és a barátai úgy gondolják, hogy az én haragos arckifejezésem elég vicces ahhoz, hogy háttérkép legyen a telefonjukon.”

1388272866_311001397982335.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

Egy illusztrátor olyan jól elkapja a meghitt pillanatokat a párok között, hogy érezni lehet a szerelmet

Next Post

18 személy, aki tudja, hogy nem szabad túl komolyan venni a dolgokat

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?
Érdekességek

Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?

2026. 07. 18.
Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!
Érdekességek

Miért káros a „két bár” tévhit? A felfüggesztés és a pénztárcád veszélyben van!

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces