ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

20 dolog a 90-es évekből, amelyet nehéz elmagyarázni a modern gyerekeknek

2019. 05. 09.
HIRDETÉS

Az elmúlt 20 évben nagyobbat változott a világ, mint valaha. A 90-es és 2000-es évek elején elképzelhetetlennek hitt dolgok valóra váltak, az akkoriban időtlennek gondolt dolgok pedig szépen lassan eltűntek a süllyesztőben. Olyannyira, hogy az akkori időket meghatározó ikonikus holmijaink mára teljesen ismeretlenek a modern tinédzserek számára, és el sem tudják képzelni, hogy mi a közös pont például egy magnókazetta és egy ceruza között. Cikkünkben most mégis megpróbáltunk összeszedni néhány ilyen és ehhez hasonló dolgot, melyek felejthetetlenné tették számunkra a 90-es éveket.

1. Nem feltétlenül a frissítő lehelet miatt vettük a rágógumikat.

2088917126_1906001203530345.jpg

2. Mi is gyűjtögettük a magunk kütyü-kollekcióját.

383729270_1801306001241284.jpg

3. Ha ilyet láttunk, az azt jelentette, hogy szerencsénk lesz.

501675114_706001384012328.jpg

4. Már pár megabájt adat átmásolása is kínszenvedés volt az egyik számítógépről a másikra.

HIRDETÉS

1675419256_980060014189229.jpg

5. Amikor azt mondtuk, hogy a kedvenc zenéink sok helyet foglalnak, nem a telefonunk memóriájára gondoltunk.

2085729562_1477060014592616.jpg

6. Ilyen volt egy zeneszerető ember rémálma.

1419768283_1406001508598360.jpg

7. De mindannyian tudtuk, hogy mit kell tennünk egy ilyen helyzetben.

HIRDETÉS

1923500876_380600162378673.jpg

8. Ez a játék népszerűbb volt, mint a Candy Crush.

9. Egy ilyennel a kezünkben egy kicsit mindannyian jedilovagnak éreztük magunkat.

297191462_1683820600168829.jpg

10. Üres kazettákat vettünk, majd sokáig vártunk, hogy lejátsszák a kedvenc zenénket, mi pedig felvehessük – remélhetőleg úgy, hogy a műsorvezető nem dumál bele.

1788358174_1072760600177156.jpg

11. Internetezés közben az egész család telefon nélkül maradt.

12. A legtöbb csatornán ez a műsor várt esténként a televízióban.

1196519899_1563106001710589.jpg

13. Értékeltük a nagy pillanatokat, de nem fényképeztünk le mindent.

HIRDETÉS

1802381526_341494606001833.jpg

14. Neem, ez nem R2D2.

62188890_345740600182705.jpg

15. Olyan filmektől rémültünk halálra, amiknek a grafikáján ma már csak nevetni lehet.

839780811_1906001831002014.jpg

16. Régen is szerettük kamatoztatni a képszerkesztési tudásunkat.

HIRDETÉS

221972809_1790928060019612.jpg

17. Minden második lány szobájában ilyen poszter volt.

1793005763_1421676930600196.jpg

18. A többiében pedig ilyen.

1429968120_2060020004856050.jpg

19. Már a YouTube előtt is szerettünk nézni, ahogy az emberek egymást szívatják.

1047325879_22240140600202.jpg

20. Régen is voltak ún. „fitnesz-bloggerek”, de akkor még videokazettán és a tévéképernyőn ugráltak, nem az Instagramon.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

11 pszichológiai fogalom, melynek jelentésével nincs mindenki tisztában.

Next Post

21 szülő, aki megtalálta a módját, hogyan tehető könnyebbé a gyereknevelés

TovábbiCikkek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak
Emberek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak

2025. 03. 03.
21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya
Emberek

21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya

2025. 03. 02.
14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet
Emberek

14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet

2025. 03. 02.
18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét
Emberek

18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét

2025. 03. 02.

Friss cikkek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát
Érdekességek

14 lenyűgöző történelmi fotó, amelyek felülmúlják a tankönyvek unalmát

2026. 07. 18.
Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?
Érdekességek

Áram nélkül miért fenyegeti az összeomlás veszélye a Burj Khalifát?

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces