Az Özönvíz: nem mítosz, hanem kozmikus katasztrófa
A sikerein felbátorodva Kiuchi még messzebbre merészkedett – 15 000 évet utazott vissza a Föld múltjába. Amit ott látott, az alapjaiban kérdőjelezi meg az emberiség történelméről alkotott eddigi tudásunkat.
„Láttam, ahogy a Földet víz borítja – ugyanazt a Nagy Özönvizet, amiről az ősi mítoszok szólnak – magyarázta. – De ezt nem isteni büntetés okozta, hanem a Föld ütközése egy üstökössel.”
Kiuchi szerint az üstökös főként jégből állt. Amikor elhaladt a Föld mellett, bolygónk magához vonzotta a jeget a légkörbe, az pedig megolvadt, és a világtengerek szintjének körülbelül 2000 méteres emelkedését okozta.
„Az özönvíz előtt létezett egy fejlett civilizáció – az, amit mi Atlantisznak nevezünk. Ezek az emberek jóval magasabbak voltak a mai embereknél, több száz évig éltek, és olyan technológiákkal rendelkeztek, amelyeket a mai napig nem sikerült újraalkotnunk.”
Sőt, Kijucsi azt állítja, hogy dinoszauruszokat is látott – de nem őskori lényekként, hanem háziállatokként, amelyeket ez az ősi civilizáció közlekedésre használt.
„Nem ők voltak az uralkodó faj, ahogyan azt hisszük. Inkább a mi lovainkhoz hasonlítottak – szelídített, békés teremtmények voltak. Ez magyarázza, hogy a mai emberek miért éreznek érzelmi vonzalmat, amikor dinoszauruszok maradványait látják.”
A Hold sötét titka
Kiuchi szerint a Hold egyáltalán nem az, aminek gondoljuk. Azt állítja, hogy a Hold annak az üstökösnek a kőzetmagja, amely a Nagy Özönvizet okozta.
„Mielőtt a Hold megjelent volna, egy nap a Földön 25 óráig tartott – állította. – Ez magyarázza, hogy sok biológiai ritmus miért működik még mindig 25 órás ciklusban, és nem 24 órásban.”
Kiuchi úgy véli, hogy a Hold hatása alapvetően megzavarja az élet egyensúlyát a Földön.
„Az a félelem, amit a farkasok teliholdkor éreznek, nem misztikum. Ez egy kozmikus trauma genetikai emlékezete – mondta. – A Hold gravitációs hatása nemcsak az árapály jelenségét befolyásolja, hanem az emberek érzelmeit és viselkedését is.”
Az Univerzum eredete: nem Ősrobbanás, hanem egy tudatos mező
Kiuchi legmélyebb felismerése akkor történt, amikor megpróbálta meglátni az Univerzum keletkezésének pillanatát.
Csillagászként arra számított, hogy az Ősrobbanás-elmélet igazolását látja majd – egy végtelen sűrűségű pontot, amelyből az Univerzum létrejött.
De amit látott, az megváltoztatta a valóságról alkotott felfogását.
„Az Univerzum nem anyagként indult – magyarázta. – Hanem egy hatalmas, fizikai forma nélküli tudatként. Ez a tudat egy torzulást élt át – mint egy gyűrődés egy szöveten – és ezekből a torzulásokból jöttek létre az első részecskék, amelyek az eredeti elváltozás által meghatározott minták szerint keringtek.”
Ez a nézőpont teljesen felforgatja a modern fizikát: nem a tudat származik az anyagból, hanem az anyag a tudatból.
Összekapcsolt lélek: miért vagyunk mindannyian egyek
Kiuchi élményei az emberi tudat mélyebb megértéséhez vezették.
„Amikor meghalunk, az egyéni tudatunk egy ideig még fennmarad – magyarázta. – Aztán visszatér abba az egyetemes tudatba, amelyből minden élet származik. Mi ugyanannak a tudatnak az egyedi kifejeződései vagyunk.”
Ez új értelmet adott Kiuchi számára a mennyország és a pokol fogalmának. Elmondása szerint a halál után az ember megtapasztalja tetteinek következményeit – jókat és rosszakat egyaránt – azok szemszögéből, akikre hatással volt, mielőtt eggyé válna a mindenséggel.
„Aki szenvedést okozott, az megtapasztalja azt a szenvedést az áldozat nézőpontjából. Ez nem büntetés, hanem az egyensúly helyreállításának természetes folyamata, mielőtt visszatérne az egységbe.”
Tudomány, hallucináció vagy az igazság felvillanása?
A szkeptikusok Kiuchi történetét hallucinációnak tarthatják, amelyet DMT vagy más, a halál pillanatában felszabaduló idegi átvivőanyagok okoztak. Maga Kiuchi is számolt ezzel a lehetőséggel.
„Az alagút, a fény, a találkozások elhunyt rokonokkal – mindez könnyen lehet az agy kémiája által előidézett hallucináció – ismerte el. – De hogyan tudja egy haldokló agy „kitalálni” a jövő pontos eseményeit, amelyekről a leghalványabb fogalmam sem volt? Hogyan képes olyan ellenőrizhető történelmi részleteket létrehozni, amelyekről én sohasem tudtam?”
Tudományos szemlélete arra késztette Kiuchit, hogy alaposan megvizsgálja saját élményeit. Ellenőrzésre törekedett, beleértve annak a szentélynek a felkeresését is, ahol állítólag öt évszázaddal korábban nyomot hagyott.
Bár történetének sok eleme nem bizonyítható, néhány előrejelzése – például a tudományos pályafutása – valóban pontosan úgy teljesedett be, ahogyan azt látta.
A szerencsés véletlenek új megközelítése
Kiuchi egyik legérdekesebb gondolata azokra a hihetetlenül szerencsés pillanatokra vagy véletlen egybeesésekre vonatkozik, amelyek mindannyiunkkal megtörténnek.
„Lehetséges, hogy azok a pillanatok, amikor csodával határos módon elkerülsz egy bajt, vagy rendkívüli szerencsét tapasztalsz, a jövőbeli „éned” beavatkozásai – vetette fel. – Azokban a rövid pillanatokban, amikor a tudat a halál után felszabadul a test alól, visszatérhetünk életünk kritikus pontjaihoz, és enyhén befolyásolhatjuk az eseményeket.”
Ez egyfajta személyes időhurkot feltételez, ahol az ember tapasztalatai fokozatosan javulnak az ismétlődő beavatkozási ciklusok révén.
„Talán azok, akiknek különösen nagy szerencséjük van, vagy akik nem egyszer kerülték el a veszélyt, egyszerűen több ilyen cikluson mentek már keresztül. És minden egyes ciklussal az életútjuk pontosabbá és kedvezőbbé válik.”
A tudományos határokon túl
Kiuchi története arra késztet bennünket, hogy újraértékeljük a valóságról, a tudatról és magáról az Univerzumról alkotott legalapvetőbb elképzeléseinket.
Arról tanúskodik, hogy a tudományos ismeretek, bármennyire is lenyűgözőek, talán csak a valóság egy szeletét képesek megragadni. Lehetséges, hogy a létezésnek vannak olyan dimenziói, amelyek túlmutatnak a jelenlegi érzékelésünkön és fogalmainkon.
Akár szó szerinti igazságként, metaforaként vagy idegélettani jelenségként értelmezzük Kiuchi történetét, mindenképpen tágítja a lehetségesről alkotott fogalmainkat.
A legmegdöbbentőbb a történetében nem is annyira annak tartalma, hanem a forrása: egy szigorú, szkeptikus tudós, aki az életét a kozmosz tanulmányozásának szentelte, és legnagyobb felfedezéseit nem egy teleszkópon keresztül, hanem saját élettevékenységének átmeneti megszűnése közben tette.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
