A Concorde projektet két ország finanszírozta: Nagy-Britannia és Franciaország egyenként 1,44 milliárd dollárt fektetett bele. A világ minden tájáról 18 légitársaság adott le előrendelést a Concorde-ra, de ténylegesen csak a British Airways és az Air France üzemeltette a repülőgépet.
A Concorde nem csak Párizsból és Londonból repült New Yorkba. Az utasok szuperszonikus sebességgel eljuthattak Bahreinbe, Szingapúrba és Barbadosra is.
Mindkét kormány 1,44 milliárd dollárt fektetett a tekintélyes projektbe. Más országok, elsősorban az Egyesült Államok és Oroszország szuperszonikus programjaihoz hasonlóan a Concorde-ot teljes egészében az állam finanszírozta. A repülőgépet a brit és a francia kormány közötti nemzetközi szerződés keretében fejlesztették ki.
A nevet nem véletlenül választották: az angol Concord és a francia Concorde szó jelentése „megállapodás”. Ez jól hangsúlyozza a együttműködés jelentőségét. A fejlesztés költsége, mint az gyakran előfordul, jelentősen meghaladta az eredeti becsléseket, és Nagy-Britannia és Franciaország fejenként mintegy 1,44 milliárd dollárt költött.
Egyébként ezeket az óriási összegeket végül nem sikerült „visszahozni”, ami nagyrészt annak a ténynek köszönhető, hogy más országok nem vásárolták a Concorde-ból. Viszont mindkét légitársaság nyereséget termelt a járatokból, méghozzá nem is keveset.
Valójában azonban a British Airways és az Air France kivételével az összes szerződést törölték. A Concorde elsősorban a British Airways és az Air France rendszeres transzatlanti járatairól vált híressé, mindkét légitársaság hét-hét repülőgépet kapott. Miért ilyen keveset?
Még a Concorde gyártásának megkezdése előtt az előzetes megrendelések száma meghaladta a 100 darabot. 18 légitársaság nyújtott be pályázatot – British Airways, Air France, Pan American World Airways, Continental, Trans World Airlines (TWA), American Airlines, Middle East Airlines (MEA), Qantas, Air India, Japan Airlines, Sabena, Eastern Airlines, United Airlines, Braniff, Lufthansa, Civil Aviation Administration of China (CAAC) és Iran Air. 14 légitársaság 1972-ben és 1973-ban úgy döntött, hogy lemond a Concorde-ról, a kínai CAAC és az Iran Air pedig 1980-ig „gondolkodott”.
Számos fő oka van annak, hogy az üzletek végül nem jöttek létre:
Kevesen tudják, de a British Airways és az Air France más utasszállító járatokat is üzemeltetett. Természetesen a két legismertebb és legaktívabban használt szuperszonikus útvonal a New York-i transzatlanti járat volt.
A Concorde menetrend szerinti járatainak hálózata azonban valójában meglehetősen széles volt. Voltak charterjáratok is, amelyeket egy bizonyos ideig üzemeltettek. A British Airways 1976 és 1980 között New York mellett Bahreinbe, Szingapúrba – ez a repülőgép egyik oldalon a Singapore Airlines festését viselte, a másikon pedig a British színeiben maradt – és Barbadosra is indított járatokat.
Az óceánon túl, az Egyesült Államokban a Concorde-ot a Washington Dulles, a Miami és a Dallas repülőterek is fogadták. Az Air France viszont Dakarba, Rio de Janeiróba, Washington Dullesbe, Caracasba és Mexikóvárosba is repült.
A szuperszonikus sebességgel legtöbbet repülő utas még mindig az angol Fred Finn. Munkája a nemzetközi licenceléshez kapcsolódott, ezért gyakran járt az Egyesült Államokba a technológiaátadási kérdések megoldása érdekében.
Mr. Finn rendszeresen repült az Atlanti-óceánon keresztül utasként, többek között 718 alkalommal repült Concorde-járaton 1976 és 2003 között, ami hivatalos világrekord, és a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Érdekes módon maga a rekorder azt állítja, hogy mindig ugyanazon a helyen ült – 9A. Ez azért van, mert mindig itt kezdődött az étel- és italszolgáltatás.
A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
