ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

9 jel, amely ordít arról, hogy egy párkapcsolatnak befellegzett

2019. 08. 27.
HIRDETÉS

Természetes dolog, hogy egy párkapcsolatban előfordulnak hullámvölgyek, mint ahogyan azt sem várhatjuk naivan, hogy a két fél között sohasem lesz vita. Veszekedések mindig előfordulnak, és rosszabb időszakokat is megélhet a párkapcsolat, azonban ha egyre sűrűsödnek a figyelmeztető jelek, talán ideje elgondolkodni a szakításon. Van egy pont, ami után hiába a közös akarat, ha nem tudtok együtt a kapcsolatotokért tenni, nincs más hátra, mint elengedni a másik kezét. Összegyűjtöttünk néhány kritikus pontot, amelyek arról árulkodhatnak, hogy jó néhány dolog nincs rendben köztetek. Ha ezek közül több is elmondható rólatok, valószínűleg baj van.

A partner kizárása

Szembesültök azzal a ténnyel, hogy időről időre egymás idegeire mentek. Persze általában ez csak a fáradtság miatt van, hiszen olyankor azt akarjátok, hogy az egész világ békén hagyjon titeket. Ilyenkor sajnos akaratlanul is elkezditek meglátni a hibákat egymásban. Az ilyen helyzetekben jó egy kicsit a barátaitokkal vagy a családotokkal lenni.

1949135838_2107015081066849.jpg

Vége: Sokkal boldogabbak vagytok egyedül vagy a barátaitokkal, mint a párotokkal, viszont amikor tudatosul bennetek, hogy hamarosan hazaér, a kedvetek romlani kezd. Egy idő után elfeledkeztek megkérdezni tőle, hogy hogy van, vagy milyen volt a napja, mert más témákat és tevékenységeket sokkal izgalmasabbnak találtok már, mint a párkapcsolatotokat. Lehetséges, hogy itt az ideje véget vetni ennek a kapcsolatnak.

Egyre komolyabbak a veszekedések köztetek

HIRDETÉS

Ha két ember veszekszik egymással a kapcsolaton belül az normális, még akkor is, ha egy komolyabb vita után a családodhoz menekülsz egy kis nyugalomért. Ha lenyugodtatok akkor sokkal könnyebben meg tudjátok beszélni a problémákat. Előfordul, hogy mindketten erős akaratúak és érzelmesek vagytok, ezért nem tudtok kompromisszumot kötni, viszont ez még nem ok arra, hogy elhagyjátok egymást.

Vége: Amennyiben minden egyes nap veszekedtek, komoly indok nélkül, az már elég nagy problémára ad okot. Ha a veszekedés után nem félsz attól, hogy elveszítheted a párod, az megint nem jelent túl sok jót. Lehetséges, hogy hamarosan végleges döntést kell meghoznod, ugyanis egy kapcsolatnak örömtelinek kellene lennie, nem pedig konfliktusokkal telinek.

A hatalom és a felelősség egyenlőtlen megosztása

Egy egészséges kapcsolatban mindenki felelősséggel tartozik a saját döntéséért. Ha egy komolyabb veszekedés után a partnered bocsánatot kér, akkor kész arra, hogy meghallgasson.

1991034815_1657581911508112.jpg

HIRDETÉS

Vége: Egy párkapcsolatban nem szabad a hatalomért harcolni a partnerünkkel. A két ember egyenlő jogokkal rendelkezik és felelősséggel tartozik a döntései miatt. Ha azt veszed észre, hogy a partnered el akar nyomni, vagy fölényeskedni akar veled szemben, itt az ideje lelépni, mert sohasem fog egyenlőként bánni veled.

Nem egyezik a jövőképetek

Ha ugyanolyan erős személyiségetek van a párotokkal, akkor elég nehéz kompromisszumot kötni, főleg úgy, ha mindkettőtök ragaszkodik a saját igazához. Sajnos ez gyakran veszekedéshez vezet, viszont ez annak a jele is lehet, hogy nem vagytok egymásnak közömbösek.

Vége: Ha a párod elmondja a barátainak, hogy körülbelül egy év múlva egy másik városban szeretne dolgozni, és erről te most hallasz először, akkor baj van. Ebben az esetben aligha képzelheted el a jövődet vele. Elképzelhető, hogy nem egy témával kapcsolatban nem értetek egyet, sőt nem is beszéltétek még a jövőről. Ha nem egy irányba tartotok, akkor van értelme folytatni ezt a kapcsolatot?

Jobban érzed magad egyedül

Ha néha szeretnél egyedül lenni, vagy a barátiddal sétálni anélkül, hogy a pároddal lennél, az teljesen normális. Egyébként ez jót is tesz egy kapcsolatnak. A pszichológusok szerint célszerű lenne egy kevés időt külön tölteniük azoknak a pároknak, akik rendszeresen együtt vannak, sőt egy irodában is dolgoznak.

HIRDETÉS

158512944_1150813110174607.jpg

Vége: Ha sok időt töltesz külön a párodtól, sőt várod a pillanatot, hogy a barátaiddal legyél anélkül, hogy magaddal vinnéd a partnered, akkor ez a kapcsolat végét jelentheti.

A másik nem szerepel a terveid között

Van az a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást, viszont a különböző habitusú emberek között előbb-utóbb kiütköznek a problémák. Például te el akarsz menni bulizni, viszont a párod nem. Ennek tükrében előfordulnak viták, ahol felemelitek a hangotokat, ám megtaláljátok a megoldást a problémára.

Vége: Mindegyikőtöknek saját tervei vannak az aktuális napra tekintve, amiben természetesen örömötöket is lelitek, viszont egyikőtök sincs a másikéban. Ez azt is jelentheti, hogy a kapcsolatnak bizony vége, csak még nincs kimondva.

Az egyik fél manipulálja a másikat

A partner manipulálása egyfajta lelki terrornak minősül. Például veszekedéssel próbálod kivívni a párod figyelmét. Az ilyen magatartás már elegendő okot ad arra, hogy leüljetek megbeszélni a problémákat.

HIRDETÉS

1875778258_1013984431508161.jpg

Vége: Ha a párod csak valamiért cserébe fogadja el a döntéseidet, akkor valami baj van a kapcsolatotokban. Nem egészséges olyan emberrel összekötni az életed, aki kihasznál és manipulál, ugyanis egyáltalán nem veszi észre, hogy te mit teszel a kapcsolatotokért. Ez már elég ok lehet arra, hogy szétmenjetek. Amennyiben nem teszed, rengeteg lelki traumával gazdagodsz.

Nem érzed a másik támogatását

Egy kapcsolatban első sorban boldognak kell lenni. Szóval jogod van, ahhoz, hogy elmondd a párodnak, nem örülsz neki, ha el akar költözni egy másik országba. Viszont meg kellene beszélnetek a problémákat és kompromisszumot kötni, hogy mindkettőtöknek jó legyen.

1141628363_2107150817829754.jpg

Vége: Egy idő után észreveszed, hogy nem a pároddal akarod megbeszélni a dolgokat, hanem anyukáddal vagy a barátnőddel. Mindenből kihagyod a párod és megpróbálod te magad eldönteni, hogy mi is legyen veled. Nem kéred ki a segítségét se kisebb, se nagyobb problémák terén. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolat ellaposodott és ideje véget vetni neki.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

11 felfedezés internetezőktől, amiről minden embernek tudnia kell

Next Post

20 kisgyerek, aki totálisan hasonlít egy hírességre

TovábbiCikkek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak
Emberek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak

2025. 03. 03.
21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya
Emberek

21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya

2025. 03. 02.
14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet
Emberek

14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet

2025. 03. 02.
18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét
Emberek

18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét

2025. 03. 02.

Friss cikkek

Semmi esetre se vedd fel a földről, ha ilyen „érmét” találsz Ázsiában. Mi ez?
Érdekességek

Semmi esetre se vedd fel a földről, ha ilyen „érmét” találsz Ázsiában. Mi ez?

2025. 09. 08.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2025. 09. 08.
10 tény az időről, ami átformálja a valóságod
Érdekességek

10 tény az időről, ami átformálja a valóságod

2025. 09. 07.
Mi az a „30. kilométer-hatás”, és hogyan küzdhetsz meg vele útközben?
Érdekességek

Mi az a „30. kilométer-hatás”, és hogyan küzdhetsz meg vele útközben?

2025. 09. 07.
6 híres filmes haláljelenet, ami a valóságban soha nem történhetne meg
Érdekességek

6 híres filmes haláljelenet, ami a valóságban soha nem történhetne meg

2025. 09. 07.
7 történelmi felfedezés, amely új megvilágításba helyezte múltunkat
Érdekességek

7 történelmi felfedezés, amely új megvilágításba helyezte múltunkat

2025. 09. 07.
A térképen megmutatom, mekkorák valójában az országok és a kontinensek – sokakat meg fog lepni
Érdekességek

A térképen megmutatom, mekkorák valójában az országok és a kontinensek – sokakat meg fog lepni

2025. 09. 06.
Miért kihívás egy ló törött lábának gyógyítása még a legjobb állatorvosok számára is?
Érdekességek

Miért kihívás egy ló törött lábának gyógyítása még a legjobb állatorvosok számára is?

2025. 09. 06.
„A nászéjszaka kegyetlen volt”: Caterina Sforza, a könyörtelen úrnő felemelkedése
Érdekességek

„A nászéjszaka kegyetlen volt”: Caterina Sforza, a könyörtelen úrnő felemelkedése

2025. 09. 06.
A japánok ezreinek rejtélyes nyomtalan eltűnése: A Johatsu-jelenség magyarázata
Érdekességek

A japánok ezreinek rejtélyes nyomtalan eltűnése: A Johatsu-jelenség magyarázata

2025. 09. 06.
Kevéssé ismert érdekességek a legendás Concorde repülőgépről
Érdekességek

Kevéssé ismert érdekességek a legendás Concorde repülőgépről

2025. 09. 06.
Mitől függ, hogy a kutyák egyes embereket megugatnak, másokat nem: Viselkedés, ösztönök és érzékelés
Érdekességek

Mitől függ, hogy a kutyák egyes embereket megugatnak, másokat nem: Viselkedés, ösztönök és érzékelés

2025. 09. 05.
Miért nem nőhetnek a Föld hegyei 10 km fölé? A fizika szabja meg a határt
Érdekességek

Miért nem nőhetnek a Föld hegyei 10 km fölé? A fizika szabja meg a határt

2025. 09. 05.
Árnyékboksz: Los Angeles legfurcsább légvédelmi csatája – fiktív ellenséggel
Érdekességek

Árnyékboksz: Los Angeles legfurcsább légvédelmi csatája – fiktív ellenséggel

2025. 09. 05.
Mi történik, ha egy repülőgép teli tankkal próbál landolni?
Érdekességek

Mi történik, ha egy repülőgép teli tankkal próbál landolni?

2025. 09. 05.
10 meglepő különbség a japán és a magyar életmód között
Érdekességek

10 meglepő különbség a japán és a magyar életmód között

2025. 09. 05.
Lapáttal az erdőbe, hogy vécét ássanak a csapatnak: a geológusok felfedezése átírta a szovjetek Urálról alkotott képet
Érdekességek

Lapáttal az erdőbe, hogy vécét ássanak a csapatnak: a geológusok felfedezése átírta a szovjetek Urálról alkotott képet

2025. 09. 04.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2025. 09. 04.
Hogyan mulattatták magukat a cilíciai kalózok az elfogott rómaiakkal? És a fogoly, aki végül vesztüket hozta
Érdekességek

Hogyan mulattatták magukat a cilíciai kalózok az elfogott rómaiakkal? És a fogoly, aki végül vesztüket hozta

2025. 09. 04.
A hipotermia paradoxona: Miért vetkőznek le az emberek a kihűlés határán?
Érdekességek

A hipotermia paradoxona: Miért vetkőznek le az emberek a kihűlés határán?

2025. 09. 04.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces