ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

24 izgalmas történelmi fotó, amit csak rendkívül kevesen láthattak korábban

2019. 06. 09.
HIRDETÉS

Bár néhány évtizeddel ezelőtt a fotózás még jóval komplikáltabb és költségesebb folyamat volt, mint napjainkban, a fényképezőgépek megjelenése óta már akkor is minden lényeges pillanatot fotókon keresztül örökítettek meg az emberek – hiszen ezek segítenek legpontosabban megőrizni a múltban történt események emlékét. Számos olyan fotó is készült persze a történelem során, amiről csak később, sok-sok idő múlva derült ki, hogy milyen lényeges, izgalmas és megismételhetetlen pillanatot sikerült megörökíteni általa. Cikkünkben most 24 ilyen képet gyűjtöttünk össze.

1. A fiatal kisfiú türelmesen várja a születésnapi ajándékát édesapjától, 1929-ben.

184755501_370000111281663.jpg

2. Női szamuráj az 1800-as évekből.

497216217_2000001261998910.jpg

3. Az utolsó fotó Hachikō-ról, a kutyáról, aki gazdája halála után 9 évig minden nap várta őt az állomáson.

1941553814_1100001207209254.jpg

4. A feleségének játszó Louis Armstrong, 1961-ben, Egyiptomban.

1618025156_1215217900001335.jpg

5. Egy osztrák árva kisfiú új cipőt kapott, 1944-ben.

247320118_1977000014969314.jpg

6. Charles B. Tripp, a kéz nélküli férfi, és Eli Bowen a láb nélküli férfi tandemezik, 1890-ben.

HIRDETÉS

479837839_1316770000157358.jpg

7. Fiatal eszkimó kislány és a kutyája, a 20-as években.

575894515_658800001648503.jpg

8. Iráni nő az iráni iszlám forradalom előtt, 1960-ban.

645383351_400001661753595.jpg

9. Horgászokra váró kóbor macskák Görögországban.

21012376_1450000170214411.jpg

10. Marilyn Monroe smink nélkül, 1955-ben.

HIRDETÉS

1541931095_530000179681728.jpg

11. F/A–18 Hornet típusú vadászbombázó keltette hangrobbanás.

662099664_200001857430546.jpg

12. Nem az okostelefonok és a modern technika tett minket antiszociálissá.

249784144_555827600001879.jpg

13. Az igazi szerelem tényleg örökké tart: egy 1972-es iráni ásatás közben felfedezett 6000 éves csók.

1407948429_810000198302383.jpg

14. William Harley és Arthur Davidson, 1914.

1320178317_485376300001949.jpg

15. Mark Twain, Nikola Tesla laboratóriumában, 1914-ben.

HIRDETÉS

1983801325_2032500002056535.jpg

16. Amy Winehouse utolsó koncertje Belgrádban, Szerbiában – 2011-ben.

1222719715_1941351000020370.jpg

17. Marty, Einstein és a Doki – 1989-ben.

1891258827_1984453000002153.jpg

18. A „zebrás fotóra” készülő The Beatles, 1969-ben.

1229218585_1522400002200941.jpg

19. Leia hercegnő a tengerparton nyaral édesapjával, 1983-ban.

HIRDETÉS

1987401549_919463000022090.jpg

20. Freddie Mercury, 1958.

271622905_795348810000231.jpg

21. A világ leggazdagabb emberének, Jeff Bezos-nak az irodája, 1999-ben.

844462648_770000230417579.jpg

22. Relativitáselméletet oktató Albert Einstein, 1922-ben.

1668429155_1762356510000249.jpg

23. Vili a farkas, és a Gyalogkakukk egyik kezdetleges vázlata, 1945-ben.

1759015792_700002456223312.jpg

24. Elijah Wood és Scarlett Johansson a 90-es évek elején.

229563242_731170000025732.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

Így szabadulj meg a felesleges kalóriáktól, minimális erőfeszítéssel – 10 módszer!

Next Post

A Photoshop-mester újra lecsapott – ezúttal 15 ember lett az áldozat

TovábbiCikkek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története
Érdekességek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története

2026. 07. 22.
10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…
Érdekességek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…

2026. 07. 22.
Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.

Friss cikkek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces