Habár nem tűnik úgy, de a férfiak is rengeteg titkot cipelnek magukkal. Sőt, talán többet is mint a nők: kifelé ők a magabiztos, erős emberek, azonban belül őket is gyötrik kétségek, élnek át válságokat, csalódnak és sérülnek. Bár ezt sosem vallanák be, mint ahogyan ezt a 7 dolgot sem, amit nagyon szépen tudnak titkolni a nők elől. Bár a nők meg a legkisebb jelét is megérzik ezeknek, és nagyon is tisztában vannak velük, csak ők meg azt titkolják, hogy tudnak róluk. Szépen fel van ez osztva a pasik és csajok között. 🙂
Nekik is szükségük van támogatásra
A nők gyakran jönnek azzal, hogy nem kapnak elég figyelmet a párjuktól, ám ezzel nincsenek egyedül. Hajlamosak azt gondolni a férfiakról, hogy erősek, mint a kő, pedig nekik is szükségük van arra, hogy néha valakinek kiöntsék a szívüket és vigasztaló szavakra találjanak.
Néha időt kell hagyni nekik a semmitevésre
Ahogy a nőknek szükségük van néha arra, hogy csak magukkal törődjenek, úgy a férfiak is igazán megérdemlik ezt. Hiszen mindenkinek jól eshet egy kis magány, feltöltődés. A különbség talán az, hogy a nők és a férfiak teljesen más dolgot csinálnak ez alatt az idő alatt.
A férfiak nem szeretnek minden kis aprósággal foglalkozni
Persze ez furcsa lehet egy nőnek, hiszen ők minden részletre görcsösen odafigyelnek, mindig mindent túlagyalnak, de el kell fogadni, hogy a férfiaknál ez egyáltalán nem így működik. Emiatt természetesen sokkal kevésbé stresszesek, hiszen a végeredményt nézik. Talán érdemes lenne az ő életszemléletüket követni?
Szeretnek értelmetlen dolgokon gondolkozni, hogy kikapcsolhassák az agyukat
Gyakran előfordul, hogy egy férfi morcosnak tűnő arccal maga elé mered, mire egy nő reakciója általában az, hogy biztos valami nyomja a lelkét. Pedig a férfiak többsége szeret marhaságnak tűnő dolgokon akár órákat is filozofálni, szóval nem kell mindig rosszra gondolni.
Mindig lecsekkolják a nőket
Hiába van egy férfinek barátnője, ösztönösen megnéznek más nőket. És ebben nincs semmi szégyellni való. Hiszen ez nem azt jelenti, hogy a párjukat nem találják vonzónak, ez csupán beléjük van kódolva, ilyen a természetük. Szóval nőként jobb, ha nem szólsz rájuk, inkább figyelmen kívül hagyod a dolgot, vagy részt veszel a játékban és Te is megdicséred a lányt, akit méreget.
Nekik is vannak félelmeik
Hiába mutatják magukról, hogy milyen erősek és határozottak, sokszor ők is bizonytalanok egy-egy döntésükkel kapcsolatban. Ugyanúgy hajlamosak ráparázni dolgokra és félnek egyes helyzetektől.