ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

19 fénykép, amely olyan megközelítésből mutatja be a múltat, mint eddig semmi

2019. 07. 15.
HIRDETÉS

A múlt az életünk szerves része. Bár a bölcsek azt tanítják, hogy nem szabad a múltba kapaszkodni – és ez igaz is! – rengeteget tanulhatunk belőle. És tanulnunk is kell: kudarcok, sikerek, vidám pillanatok és olyan időszakok, amelyeket jobb lenne örökre elfelejteni. Ezek mind együtt élnek velünk, mind egyénenként, mind egy nemzet és az egész emberiség egészeként. 

Egy olyan képes válogatást hoztunk nektek, amely bemutatja az elmúlt évtizedeket, rengeteg szemszögből megvizsgálva. Hogyan éltek az emberek, milyen szokások voltak? Egészen nagy a kontraszt a XX. századi és a mai élet között. Tartsatok velünk egy olyan utazásra, amelyen nem sűrűn vehettek részt!

Az épülő Erzsébet híd 1964-ben.

150832229_901970308095844.jpg

Ebben a szovjet óvodában a gyerekeket télen is az udvaron altatták. (1964)

1729525970_603081051746036.jpg

Divatosan öltözött magyar lányok a 60-as években.

260653938_1860308112452655.jpg

Kaszkadőrök teniszeznek a levegőben egy repülőgép szárnyán. (1923)

HIRDETÉS

1787197677_146381203081224.jpg

1880-ban így próbálták gyógyítani a fülcsengést.

305838042_203081336721535.jpg

A Nyugati pályaudvaron 1962-ben egy vonat túlfutott a pályáján, és áttörte az üveget.

706634039_921925030814799.jpg

Új-Zélandon így szállították a babakocsikat a buszokon. (1955)

901717543_1420308157109282.jpg

Az Olympic és a Titanic (jobbra) Belfast kikötőjében. (1912. 03. 06.)

HIRDETÉS

488272055_2034803081601679.jpg

A strandon megbírságolnak egy férfit nem megfelelő öltözet viselése miatt Hollandiában. (1931)

558596073_1630308176531669.jpg

Budapesten egy lisztet szállító repülő csapódott az Attila út 73. szám alatt található épületbe 1945-ben.

1329877334_464030817405150.jpg

Amerikai favágók 1915-ben.

1278556394_1030819820625453.jpg

Puskás Ferenc összetűzése egy pályára rohanó Feyenoord szurkolóval 1967-ben.

296184734_803082085113934.jpg

Káosz alakult ki az utakon az első napon, amikor Svédország 1967-ben a bal oldali közlekedésről áttért a jobb oldalira.

HIRDETÉS

77292089_870073030821148.jpg

Bonnie és Clyde szitává lőtt autója 1934-ben.

679469960_739380308229806.jpg

1944. november 4-én felrobbant a németek által aláaknázott Margit híd, aminek a következtében 100 ember vesztette életét.

497254333_414730003082398.jpg

Vezetés oktatás egy autósiskolában 1953-ban.

1282395236_1753030824703222.jpg

Tom Hanks a Forrest Gump első forgatási napján 1993. október 25-én.

HIRDETÉS

304077572_884539803082549.jpg

Egy dohánybolt Budapesten a 70-es években.

1098248152_942796303082667.jpg

Egy halálfélelemt nem ismerő new yorki rendőr mutatványozik a Time Square-en. (1920)

689358235_856498030826107.jpg

A Corvin Áruház 1940-ben.

1659462830_1280308275233692.jpg

Újság cikk a hatalmas felháborodást kiváltó üzemanyagáremelésről 1990-ben.

1308253292_910308288887659.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

15 fotó, amely egyaránt megmutatja a mindennapok humoros és problémás oldalát is

Next Post

8 gyerekkísérlet, melyek óriási felháborodást keltettek

TovábbiCikkek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története
Érdekességek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története

2026. 07. 22.
10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…
Érdekességek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…

2026. 07. 22.
Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.

Friss cikkek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat
Érdekességek

Az orosz–japán háborútól a „vigasztaló állomásokig” – egy sötét történelmi folyamat

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces