ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

18 felvétel, mely igazolja, hogy minden frizura mögött érdekes sztori rejlik

2020. 03. 18.
HIRDETÉS

Biztosan észrevetted már, hogy egy jól megvágott frizura után szinte szárnyakkal, széles mosollyal az arcodon távozol a fodrászatból, míg egy kevésbé sikerült hajkorona komplett depressziót képes kiváltani. Ez nem véletlen, az ember haja ugyanis többet árul el tulajdonosáról és annak lelki állapotáról, mint hinnénk. Egy merőben új frizura kipróbálása például az esetek többségében jelentős magánéletbeli változást takar, de olykor az ennél kevésbé drasztikusabb hajviseletek mögött is komplett történetek rejlenek. Épp úgy, mint a most következő esetekben.

1. ,,Úgy ismerkedtünk meg, hogy odaléptem hozzá és ezt mondtam: helló, ugyanolyan frizuránk van. Ez 5 éve volt, azóta házasok vagyunk.”

134904832_213000894218796.jpg

2. ,,4 éven át tanultam, hogyan bánjak a fürtjeimmel. Ez lett az eredménye…”

2142448873_2089213000880769.jpg

3. ,,Radikális változást szerettem volna az életemben, ehhez pedig az első lépés a frizurám átalakítása volt.”

1098220097_1605141300094100.jpg

4. ,,Amikor leszereltem a haditengerészettől, megígértem magamnak, hogy soha többet nem vágatok hajat. Ez 5 éve volt. Ki gondolná, hogy 5 év alatt ennyi haj nő egy emberi fejre?!”

HIRDETÉS

1978776149_2101300095509419.jpg

5. ,,Több gyönyörű kislány édesapja vagyok, ezért meg kellett tanulnom a pillangó-konty kötést.”

848981099_91300104213008.jpg

6. ,,A bal oldali képet mutattam meg a fodrászomnak, hogy ilyen hajat szeretnék. A jobb oldali képen látható a végeredmény. Több ilyen aranykezű emberre volna szükség…”

740972994_813001034143700.jpg

7. ,,Sosem vágattam le a hajam, most azonban mégis kivételt tettem, hogy a levágott hajból parókát készíthessenek a rákos beteg gyerekeknek.”

1209612266_1130011523166226.jpg

8. Sosem tudhatjuk, milyen jó indokkal készül egy-egy frizura.

HIRDETÉS

1842203842_291939491300124.jpg

9. ,,Néhány héttel ezelőtt a közösségi oldalamon kértem tanácsot, hogy milyen hajat vágassak magamnak. Az ismerőseim ezt a frizurát javasolták és 100%-ig meg vagyok elégedve vele.”

2020658197_271300126960392.jpg

10. ,,Amikor bekerültem a főiskolára vs. 5 év múlva.”

198162206_678904113001333.jpg

11. ,,Ma meglátogattam a húgaimat a kollégiumban. Csak nézz rá a fürtjeinkre és látni fogod, hogy egy család vagyunk.”

HIRDETÉS

2119218375_1579360113001321.jpg

12. ,,Ki mondta, hogy a göndör hajúaknak nem áll jól az aszimmetrikus frizura?! Boldog vagyok, hogy ezt választottam.”

277206386_294813001408398.jpg

13. ,,Sokáig szenvedtem azzal, hogy kiegyenesítsem a hajam, mígnem egyszer rájöttem, hogy a természetes fürtök sokkal jobban állnak nekem.”

1142777885_1130014004705575.jpg

14. ,,Két évig tartott, de végre teljesen megszabadultam a festett hajamtól.”

49478050_1894013001501731.jpg

15. ,,Az első fotó tavaly decemberben készült, a második pedig a napokban. Büszke vagyok erre a változásra!”

HIRDETÉS

1799174156_1049161300158908.jpg

16. ,,Gyerekkoromban mindig rosszul voltam, ha megláttam a tükörben a vörös göndör hajamat. Most, 49 évesen úgy érzem, hogy szerencsém van, mert fiatalít!”

1498237397_1595813001689062.jpg

17. ,,Nagyon szeretem a fürtjeimet. Néha talán már túlzottan is…”

752498121_91300164748612.jpg

18. ,,Ha megkérdezik, hogy milyen a hajam, sosem tudok magabiztos választ adni. Ez a három szál haj egyaránt az én fejemről származik…”

891373454_1316484130017809.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

21 felvétel, mely bemutatja, hogyan is néz ki a jól ismert dolgok rejtett oldala

Next Post

21 felvétel, mely bebizonyítja, hogy egyesek bármiben képesek kudarcot vallani

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

Mangaia szigetén a férfivá váláshoz fiatal fiúknak felnőtt nőkkel kell „együtt lenniük” – egy hagyomány, ami ma is él
Érdekességek

Mangaia szigetén a férfivá váláshoz fiatal fiúknak felnőtt nőkkel kell „együtt lenniük” – egy hagyomány, ami ma is él

2026. 07. 22.
Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története
Érdekességek

Elégetett tengerészek betonba zárva – a K–431 katasztrófa elhallgatott története

2026. 07. 22.
10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…
Érdekességek

10 hely a világban, ahol az emberek a lehetőségek határán élnek. Az otthonom most mennyországnak tűnik…

2026. 07. 22.
Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai
Érdekességek

Az 1816-os év titka: A „nyár nélküli év” és az újbóli aggodalmak okai

2026. 07. 22.
Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet
Érdekességek

Szerelmi kapcsolatok Afrikában: A szenvedély, ami életeket veszélyeztet

2026. 07. 21.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2026. 07. 21.
Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója
Érdekességek

Egy tó, ahol egy óra egyenlő a halállal: A Szovjetunió titkos nukleáris lerakója

2026. 07. 21.
Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét
Érdekességek

Mennyi ideig üzemeltethető egy motor alapjáraton károsodás nélkül? Autószerelő megosztja véleményét

2026. 07. 21.
Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?
Érdekességek

Miért hallatszott mindenütt sikoly az ókori Róma fürdőiben?

2026. 07. 21.
Hány évig éltek az emberek az ókorban?
Érdekességek

Hány évig éltek az emberek az ókorban?

2026. 07. 20.
A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát
Érdekességek

A tudósok megfejtették a Csendes-óceán „fekete lyukának” titkát

2026. 07. 20.
Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe
Érdekességek

Az akkumulátor eltávolítása után ingadozik a fordulatszám? Ne siess a szervizbe

2026. 07. 20.
A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?
Érdekességek

A világ legdrágább anyaga nyomában: Mi az az antianyag és hol kereshetjük?

2026. 07. 20.
A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak
Érdekességek

A géppuska, ami túl tökéletes volt – ezért próbálták eltüntetni a történelemből az amerikaiak

2026. 07. 20.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2026. 07. 19.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2026. 07. 19.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2026. 07. 19.
A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?
Érdekességek

A 3 dolláros lányok titka Kambodzsában: mit takar a mosolyuk?

2026. 07. 19.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2026. 07. 19.
Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek
Érdekességek

Panelházak konyhai átalakulásai: inspiráló felújítási ötletek

2026. 07. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces