A figyelmetlenségért néha óriási árat kell fizetni.
Először is van egy vicc, ami illik ehhez a sztorihoz:
Folyik a válóper, a férj és a feleség éppen elválnak. A bíró kérdezi a férjet:
- Miért akar elválni?
- A feleségem egyfolytában nyaggat!
- Hogy érti ezt?
- Hát, épp csak leültem megnézni az augusztus 20-i tűzijátékot, erre ilyenkor is azzal nyaggat, hogy mikor viszem már ki a karácsonyfát?
Ez persze csak egy hülye vicc, amit valaki olyan találhatott ki, aki nem érti a női és a férfi psziché működését. Mi a fő különbség a férfi és a nő között?
A férfi megelégszik a szükségessel, a nő mindig jobbat akar!
Ha például a férfi házat épít, akkor számára akkor van kész a ház, ha állnak a falak és van fűtés. A nőnek viszont kell a felújítás, a függönyök, a bútorok, a kényelem, és persze virágok a cserépben. Ezért van az, hogy a nők – ahogy egyes férfiak mondják – gyakran nyaggatják őket, hogy többet akarjanak.
És a mai történet is pont ezt bizonyítja.
Élt egyszer New Jersey kisvárosában (USA) egy kisiparos, akit John Masonnek hívtak. A szomszédok fém cuccait javítgatta, szóval bádogos volt. A fickó nagy darab volt, mint egy szekrény, és lassú, mint egy óriáskígyó. Ült az udvarán, babrált a vasakkal, várta a megrendeléseket, közben pipázgatott.
Ez nem élet, hanem maga a paradicsom!
És ebben a paradicsomban csak egyetlen szépséghiba volt: a felesége, Louise, aki az óriáskígyó férj tökéletes ellentéte volt. Imádta a férjét, de igazi nyughatatlan lélek volt, folyton piszkálta: hol a kertet nem ásta fel, hol a kuncsafttal bánt rosszul, hol túl lassan dolgozott, hol rosszul ült, hol túl gyorsan végzett a munkával.
Egyrészt teljesen megértem a nőt, a bádogos munka csak a kenyérre volt elég, és a férj megelégedett ezzel. A nőnek viszont vaj és kaviár nélkül a kenyér sem kellett. De mivel nem voltak aranyhegyek a közelben, a kerítés sem volt kolbászból és még egy kóbor pénzszállító sem járt feléjük, Louise a nadrág fenntartása érdekében minden nyáron befőzéssel foglalkozott.
Abban az időben, amikor még nem voltak hűtőszekrények, sem nátrium-benzoát típusú tartósítószerek és egyéb mocskok, amiket ma bőkezűen tesznek a termékeikbe a gyártók, az otthoni befőzés egy igazi kínszenvedés volt.
Minden egyes üveget órákig kellett sterilizálni, aztán viasszal kellett leönteni a tetejét, és újra sterilizálni. Ha egy kicsit is elnézted, a viasz megolvadt, és mindent kezdhettél elölről.
Egy nap John Mason ült és várta az egyik kuncsaftot, aki csak nem akart felbukkanni a láthatáron. Louise úgy döntött, hogy „befogja” az unatkozó férjét, vagyis megkérte, hogy segítsen neki a befőttesüvegek viasszal való lezárásában.
A bádogosból nem lett valami jó üveglezáró, folyton kilöttyintette a viaszt, rácsöpögtette a padlóra, a ruhára, a viasz belement az üvegekbe, vagy kifolyt belőlük. A férfi ezért elgondolkodott, hogy nem lehetne-e a viaszt valami mással helyettesíteni, legjobb esetben pedig teljesen elhagyni. Túl sok időt vett igénybe ugyanis ez az egyszerű művelet.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
