A kalóz megjelenése
A kalózok mindennapi életéről és étrendjéről már beszéltünk. Itt az ideje, hogy szemügyre vegyük, hogyan is festett egy valódi kalóz.
Hiányzó végtagok
Ugyanezek a filmek a kalózt úgy ábrázolják, mint akinek kampó van a keze helyén, fekete szemfedője, esetleg falába van, és persze papagáj ül a vállán. Általánosságban elmondható, hogy a végtaghiány valóban előfordult a kalózok között, hiszen nem voltak ritkák a harcban vagy baleset következtében szerzett sérülések. Azonban a hírhedt kalózkampónak semmiféle történelmi alapja nincs, és semmi köze a valósághoz.
A szemfedő
A híres fekete szemfedő viszont valóban létezett, csakhogy egészen más szerepet töltött be. Korántsem a hiányzó szemet takarta – abban az időben egy félszemű ember látványa aligha váltott volna ki különösebb reakciót másokból a fizikai fogyatékossága miatt. A szemfedő praktikus eszköz volt.
A helyzet ugyanis az, hogy amikor világos helyről hirtelen sötétbe lépsz, időre van szüksége a szemednek, hogy alkalmazkodjon és láss a sötétben. Létezik egy elmélet, miszerint azért, hogy ne vesztegessenek drága másodperceket a látás alkalmazkodására, a kalózok előre felkészítették az egyik szemüket: sötét fedővel eltakarták, így kizárták az erős fényt. És amikor a kalóznak be kellett mennie egy sötét helyiségbe, például a hajótérbe egy közelharchoz, egyszerűen levette a fedőt.
Papagáj és kalóz
Ugyancsak nehéz elképzelni egy kalózt a vállán csücsülő papagáj nélkül, de ez is csupán egy mítosz, amit a kalózregények írói terjesztettek el. E regények szerzői abból merítettek ihletet, amit maguk körül láttak: ez pedig a tizenhatodik és tizenhetedik század egyik bevett divatja volt, nevezetesen az egzotikus állatok iránti kereslet, amelyeket a tengerészek hoztak magukkal távoli útjaikról. Ilyen egzotikus állatkát birtokolni azokban az években a divat csúcsának számított.
Lehet, hogy létezett kalóz papagájjal a vállán, de erre nincsenek dokumentált történelmi bizonyítékok. Összességében a kalóz külsőre semmiben sem különbözött korának átlagos civil tengerészétől. Legtöbbször egyszerű és olcsó, világos színű ruhát viselt; a világos öltözet kevésbé nyelte el a meleget, ami segített könnyebben elviselni a forró tengeri éghajlatot.
Hogyan szereztek pénzt a kalózok?
Kalózok és kincsek
Eljött az ideje, hogy arról beszéljünk, hogyan keresték meg a kalózok a megélhetésüket. Például biztosan ismered „A Kincses Sziget” című regényt, amelynek központi témája a kincsvadászat. Mindez azonban erősen romantizált. A valóságban egy átlagos kalóz soha nem is gondolt kincsek felkutatására. A kalózok nagyon keveset kerestek, szakmájuk minden nehézsége és megpróbáltatása ellenére.
Rablás
Jövedelmük általában egyszerű rablásokból és fosztogatásokból származott. Kisebb kereskedelmi hajókat fosztottak ki, amelyek nem tudtak érdemi ellenállást tanúsítani. Az ilyen kis kereskedelmi hajókból származó zsákmány ritkán volt értékes; aligha fedezte a kiadásokat, és a teljes hasznot egyenlő arányban osztották szét a legénység minden tagja között. Így például a hajó kapitánya pontosan ugyanannyi részt kapott, mint egy egyszerű matróz vagy a hajószakács.
A káperkedés
De létezett a fosztogatásnak egy jövedelmezőbb módja is: a káperkedés. Durván fogalmazva, ez egyfajta legális kalózkodási engedély volt. A káperlevelet hivatalosan, annak az államnak a koronás pecsétjével állították ki, amelyhez a kalóz, azaz a káper tartozott. A káperkedés gyakorlatilag minden tengeri vagy óceáni kijárattal rendelkező államban létezett, így Angliában, Spanyolországban, sőt, még Oroszország sem volt kivétel.
Az egyik ilyen híres káper volt például Sir Francis Drake, aki szintén káperlevelet kapott, ami lehetővé tette számára, hogy az angol koronával ellenséges államok hajóit még jövedelmezőbben fosztogassa. A kalózok többsége így szerzett pénzt: egyesek ritka és nem túl jövedelmező rablásokból tengődtek, mások sikeresebb káperkodást folytattak. Aranyhegyei azonban szinte senkinek sem voltak, és azt a keveset, amit sikerült megkeresniük, szinte azonnal elverték az első adandó parton, örömlányokra és italra.
Meddig élt egy kalóz?
Most, hogy tudod, hogyan szerzett pénzt egy kalóz, önkéntelenül is felmerülhet benned a kérdés: átlagosan meddig élt egy kalóz?
Régen a kalózkodást gyakorlatilag minden államban bitófával vagy másfajta kivégzéssel büntették, és ha egy kalóz fogságba esett, a sorsát aligha lehetett irigyelni. De emlékezhetsz a korábban említett káperkedésre; ez ugyan kizárhatta a lehetséges halálnemek közül a bitófát, azonban sok minden mást nem: például a szintén korábban említett skorbutot, a harc közbeni halált vagy valamilyen más szerencsétlenséget.
Mindezek alapján a történészek arra a következtetésre jutottak, hogy egy kalóz átlagos élettartama akkoriban kettő-három év volt. Ha egy kalóznak sikerült öt évig is „praktizálnia” a szakmájában, már rendkívül tapasztalt és tiszteletre méltó embernek számított. Ebből világosan láthatod, hogy a kalózok élete rendkívül rövid volt. Összehasonlításképpen: egy ültetvényen dolgozó rabszolga várható élettartama abban az időben tíz év vagy annál is több volt – és ez fogság, testi fenyítés és silány táplálkozás mellett értendő.
A kalózkódex
A kalózélet számos aspektusát már megvizsgáltuk, de mi a helyzet a kalózkódexszel? A kalózokat általában vakmerő útonállóknak képzeled, akik szabályok és törvények nélkül élnek. De ez nem így van – pontosabban, csak részben nem így. Valójában tényleg nem tartották be az egyes államok által lefektetett számos normát és törvényt, viszont saját törvényeik szerint éltek, amelyeket „Kalózkódexnek” neveztek.
Furcsán hangzik, nemde? De törvények nélkül a kalózkodás aligha létezhetett volna. A kalózkódexet minden út előtt egyénileg állították össze, mindig hozzáadva valami újat, vagy elhagyva valami régit. Minden kalóznak alá kellett írnia, majd pedig kötelessége volt a kódexben foglalt összes szabályt kérlelhetetlenül betartani. A kódexet áttanulmányozva elmondhatod, hogy minden szabály egyetlen célnak volt alárendelve: a kalózhajónak a lehető leghatékonyabban kellett működnie.
A kódex megsértésének büntetése
Mindezt azért, hogy semmi se vonja el a kalózok figyelmét a nehéz fizikai munkától a „friss tengeri levegőn”. Így például, ha valaki nőt csempészett a fedélzetre, kivégezték, mivel az akkori hiedelem szerint a nő a hajón szerencsétlenséget hozott – a kalózok pedig, mint minden tengerész, nagyon babonás emberek voltak. Ugyanígy kivégezték a szökevényeket is, mivel ezt árulásnak minősítették. Az olyan vétkekért pedig, mint a zsákmány egy részének elrejtésére és eltulajdonítására tett kísérlet, vagy a bajtársak más módon történő megkárosítása, az elkövetőt egy lakatlan szigeten tették ki, teljes magányban, mindenféle élelem és víz nélkül.
Léteztek testi fenyítések is. Például a lőporraktár közelében történő dohányzásért vagy lövöldözésért öt-tizenöt korbácsütés járt. Továbbá a hajón szigorúan tilos volt verekedni vagy pénzre szerencsejátékot játszani, mivel ezek könnyen tömeges késelésbe torkollhattak. Nos, és persze mindenkinek feltétel nélkül engedelmeskednie kellett a kapitánynak. Az engedetlenségért különféle büntetések jártak, a korbácsütéstől kezdve egészen a kivégzésig. A lényeg az volt, hogy a kapitányra hallgass, a szárazföldön pedig azt tehettél, amihez kedved tartotta.
Mellesleg, a kalózoknak még saját, valódi „kalózfővárosuk” is volt, Port Royal, ahová a Karib-tenger szinte minden kalóza özönlött. Ez a mai Jamaica területén feküdt. Éppen ott, a kikötői kocsmákban és bordélyházakban szórták el a megfáradt „tengeri farkasok” a rabolt aranyat, és juthattak hozzá mindahhoz, ami a hajón tilos volt. Ilyen szigorú, de igazságos törvényeket kellett minden kalóznak betartania, hiszen szigorú szabályok nélkül a kalózkodás, mint jelenség, nem létezhetett volna. Ahogyan egyetlen más emberi közösség sem.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
