Mielőtt megjelentek volna a modern vízvezetékek, az elektromosság és az orvostudomány vívmányai, a személyes higiénia, őszintén szólva, nem volt a helyzet magaslatán. A modern kényelmi eszközöktől megfosztva a középkori nők kénytelenek voltak elég szokatlan testápolási módszerekhez folyamodni. Nem csoda, hogy ebben az időben a várható átlagéletkor mindössze 30 év volt.
WC-használat a középkorban
A csatornázás hiánya miatt a bilik mindennapos szükségletnek számítottak. Tartalmukat gyakran az ablakon zúdították ki, olyan figyelmeztető kiáltások kíséretében, mint a „Gardyloo!” (Angliában és Skóciában), ami annyit tesz: „Vigyázz!”. Hogy az utcák járhatóak maradjanak, utcaseprőket fogadtak a szemét eltakarítására. Bár néhány tehetősebb családban akadtak saját illemhelyek, ezek vajmi kevéssé hasonlítottak a modern fürdőszobákra.
A nemesek gyakran egyenesen a padlóra végezték a dolgukat, a szolgáikat pedig arra kényszerítették, hogy feltakarítsanak utánuk. Emiatt a szagok „elképesztőek” voltak. Érdekes eset volt Lajos királyé, aki úgy döntött, átköltözteti udvarát egy másik rezidenciára, amikor a kastélya már túlságosan „bűzlött”. Távolléte alatt az ilyen helyiségeket alaposan kiszellőztették és kitakarították.
A VI. századra a kínaiak már kis, rizspapírból készült négyzeteket használtak tisztálkodásra. Európába azonban ez az újítás csak lassan jutott el, és kezdetben visszataszítónak találták. A jómódú európaiak egy gomphusznak vagy gomph-pálcának nevezett eszközt használtak – egy fapálcára erősített szivacsot, az ókori római gyakorlatot követve. A kevésbé tehetősek beérték azzal, ami éppen kéznél volt: szalmával, mohával vagy falevelekkel.
Fürdési szokások
A fürdés ritkaságszámba ment, különösen azokon a vidékeken, ahol nem voltak közfürdők. A kellemetlen testszag ellenére a rendszeres tisztálkodás nem volt megszokott. A rómaiak gyakran látogatták a közfürdőket, a skandinávok higiéniai és spirituális okokból egyaránt mosakodtak, néhány szerzetesrend pedig vallási rituáléi közé iktatta a mosdást. A tehetős európaiak néha megfürödtek, de a túl gyakori fürdést egészségtelennek vélték. Amikor mégis fürödtek, a családok rendszerint ugyanazt a fürdővizet használták, ami nem tette túl kellemes élménnyé a dolgot annak, aki utolsóként került sorra.
A köznép természetes vizekben – patakokban, tavakban vagy forrásokban – fürdött, így a tisztálkodás gyakran a melegebb hónapokra korlátozódott. Télen a kihűlés és a hideg okozta tüdőgyulladás veszélye miatt sokan hosszú ideig mellőzték a mosdást.
A középkori szappant bármilyen hozzáférhető anyagból készítették, például faggyúval vagy olajjal, esetenként mésszel kevert fahamuval. A szappantömbökhöz gyakran adtak szárított gyógynövényeket és illatanyagokat, mint például levendulát. Az egyszerű emberek lúgot használva készítettek szappant, ami olyan erősen maró volt, hogy ha túl erősen dörzsölték vele, akár fel is sérthette a bőrt.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
