A háború első évében Crassus sikereket ért el, és elfoglalt néhány várost Mezopotámiában. Télire azonban a római sereg visszatért szíriai állandó támaszpontjaira. Az óvatos Crassus nem akart a megszállt területen telelni, ezért a Kr.e. 54-es hadjáratot nagyszabású fegyveres felderítésnek lehet tekinteni. Hogy kiadásainak legalább egy részét pótolja, Crassus megtámadta Atargatisz istennő (akit Derketónak vagy Astartének is neveztek) hierapoliszi szentélyét és a jeruzsálemi templomot, ahonnan 200 talentum (6,5 tonna) aranyat zsákmányolt.
Kr.e. 53 tavaszán Crassus újra háborút indított Párthia ellen, és hét légióval átlépte a határt. Májusban került sor a végzetes carrhae-i összecsapásra, ahol 40 ezer római gyalogos szállt szembe 10 ezer párthus íjásszal és 1 ezer, katafraktoknak nevezett, tetőtől talpig páncélba öltöztetett nehézlovassal. Bár a párthusoknak nem sikerült áttörniük a római csatasort, a rómaiak súlyos veszteségeket szenvedtek az állandó nyílzáportól, és éjszakára visszavonultak Carrhae városába.
A rómaiak azonban nem tudták tartani az erődöt, és ezzel tisztában is voltak. Azon az éjszakán az egész sereg menekülni próbált, de nem sikerült fenntartani az egységes parancsnokságot. A párthus lovasság utolérte a menekülő római osztagokat, leválasztotta és külön-külön megsemmisítette őket. Az 500 római lovast vezető Gaius Cassius Longinusnak sikerült elmenekülnie, de a gyalogság nem tudott velük lépést tartani. Crassus, akinek kevesebb mint 4 ezer légionáriusa maradt, kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni Surena párthus hadvezérrel.
Amikor Crassust arról kérdezték, miért van szükségük a rómaiaknak idegen földek meghódítására, ő így válaszolt: „Bárhol éljen egy elnyomott nép, Róma megjelenik és védelmébe veszi.” A Római Köztársaság nem csupán idegen területeket hódított meg, hanem felszabadítóként tekintett magára, aki megmenti a népeket a despotáktól és zsarnokoktól. A párthusok azonban úgy vélték, hogy Crassust egyszerű hatalomvágy vezérelte. Fennmaradt egy legenda, miszerint a fogságba esett Crassust arra kényszerítették, hogy olvadt aranyat igyon, csillapítandó olthatatlan kapzsiságát.
Plutarkhosz szerint Surena élve akarta elengedni Crassust, sőt, még egy díszes szerszámzatú lovat is ajándékozott neki. Ám váratlanul dulakodás tört ki, amelynek során Crassus véletlenül megölt egy egyszerű párthus katonát. A meggyilkolt Crassus fejét és jobb kezét elküldték Orodésznek, Párthia uralkodójának.
Crassus 40 ezer fős seregéből kevesebb mint 12 ezer légionáriusnak sikerült megmenekülnie, 20 ezren elestek, a többieket pedig fogságba ejtették és Margianába – a mai Türkmenisztán területére – telepítették át. Feltételezések szerint ezek a rómaiak Kr.e. 36-ban részt vettek a talaszi csatában a kínai Han-dinasztia serege ellen.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
