Azt hihetnénk, a tragédia itt véget is ért. Ám Dr. Julie Gorchynski számára a rémálom még csak ekkor kezdődött. 33 éves, ígéretes fiatal orvos volt, előtte az egész élet. A következő két hetet az intenzíven töltötte, lélegeztetőgépre kapcsolva.
Hepatitisz, hasnyálmirigy-gyulladás és a térdcsontok avaszkuláris nekrózisa alakult ki nála. Egyszerűbben fogalmazva: a csontszövet elkezdett elhalni a vérellátás hiánya miatt. Fél évig mankóval járt, az orvosi karrierjétől pedig kénytelen volt örökre elbúcsúzni.
Kezdetben, a vizsgálatok után a hatóságok az esetet „tömeges hisztériának” minősítették. De hamar világossá vált, hogy ezt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Ha ez pusztán tömeges bekattanás volt, mi okozta a fizikai sérüléseket? A pszichológia nem képes csontokat roncsolni. Itt egy valódi toxinról volt szó – a kérdés csak az, honnan származott.
A komolyabb kivizsgáláshoz olyan tudósokat hívtak, akik bioterrorizmussal foglalkoznak. Ők Gloria Ramirez vér- és szövetmintáit gázkromatográfiával és tömegspektrometriával elemezték – ez a legpontosabb módszer a kémiai összetétel meghatározására.
Az eredmények… furcsák voltak. A vérében dimetil-szulfont találtak, méghozzá a kodein (a fájdalomcsillapító, amit Gloria szedett) koncentrációjának háromszorosában. A dimetil-szulfon annak a bizonyos DMSO-nak az oxidált formája.
A kémikusok a következő forgatókönyvvel álltak elő:
Első felvonás: oxidáció. Amikor az orvosok tiszta oxigént adtak Gloriának a maszkon keresztül, a vérében lévő DMSO oxidálódni kezdett. A vegyületben lévő kén plusz oxigénatomokat kötött meg, és dimetil-szulfonná alakult.
Második felvonás: kristályosodás. A nővér vákuumos kémcsőbe tette a vért. Az alacsony nyomás alatt a dimetil-szulfon molekulák elegendő energiához jutottak a fázisátalakuláshoz – nagyjából úgy, ahogy a víz is felforr szobahőmérsékleten vákuumban. Ennek eredményeként jöttek létre azok a sárga kristályok, amiket az orvosok láttak.
Harmadik felvonás: átalakulás. Itt jön a történet legvitatottabb része. Amikor az orvosok a defibrillátort használták (erős elektromos kisülések), az áram szétbonthatta a dimetil-szulfon molekulákat, és dimetil-szulfáttá rendezhette át őket.
A dimetil-szulfát már egy rendkívül mérgező gáz, amit vegyi fegyverként is használtak. Blokkolja az acetilkolin-észteráz enzimet, pontosan úgy, mint az idegméreg gázok.
Ám bármilyen jól is hangzik ez az elmélet, közel sem nevezhető teljesnek. Rengeteg benne az ellentmondás.
1. probléma: Ezt a reakciót senkinek sem sikerült laboratóriumi körülmények között megismételnie. A tudósok megpróbálták előállítani ugyanazokat a feltételeket – oxigén, vákuum, elektromosság –, de dimetil-szulfát vagy egyáltalán nem keletkezett, vagy csak elhanyagolható mennyiségben. Ha a tudósoknak laborban nem ment, hogyan tudta volna egy egyszerű emberi szervezet ilyen precízen végrehajtani?
2. probléma: A mentősök, akik Gloriát a kórházba szállították, és közvetlenül érintkeztek a testével, makkegészségesek maradtak. Pedig a gáznak elvileg már a mentőautóban képződnie kellett volna. Ők miért nem lettek rosszul?
3. probléma: Szinte az összes súlyos sérült a nővérek közül került ki. A férfiakat az eset szinte meg sem érintette. Dr. Humberto Ochoa, aki a legtöbb időt töltötte a beteggel, és még a defibrillátort is kezelte, egyáltalán nem tapasztalt semmilyen tünetet.
Pontosan emiatt a furcsa szelektivitás miatt állt elő a Kaliforniai Egészségügyi Minisztérium egy alternatív elmélettel: tömeges pszichogén megbetegedés. Egyszerűbben fogalmazva: kollektív hisztéria. Valaki megérezte a szagot, elájult, a többiek bepánikoltak, és a pánik láncreakcióként terjedt. A nők állítólag hajlamosabbak erre a jelenségre – ez ismert orvosi tény.
Logikusan hangzik. Csakhogy miként magyarázza a tömeges hisztéria Dr. Gorchynski tönkrement térdeit? Az avaszkuláris nekrózis a vérerek fizikai károsodása, amit lehetetlen a gondolat erejével előidézni. Ráadásul a sérültek vérvizsgálata alacsony kolinészteráz-szintet mutatott, ami az idegméreg-mérgezés klasszikus jele. Ezt nem lehet idegi alapon produkálni.
Később átkutatták a „Mérgező Hölgy” otthonát is. A DMSO használatának semmilyen nyomát nem találták. A családja is határozottan tagadta az oldószer használatát – állításuk szerint a lány egyszerűen csak gyógyszerek nélkül szenvedett a fájdalomtól, és ennyi.
És a legelképesztőbb: amikor két hónappal később elvégeztek egy független boncolást, a patológus felfedezte, hogy Gloria szíve… hiányzik. A hivatalos vizsgálatot végzők egyszerűen nem adták vissza a létfontosságú szervet a családnak az első boncolás után, és ezt el is titkolták. De miért? Hivatalos magyarázat sosem született.
Ez azonnal összeesküvés-elméletek egész sorát indította el illegális laboratóriumokról és titkos kormányzati kísérletekről.
Paradox módon akár még igaz is lehet. Máskülönben nagyon furcsa, hogy két, legmagasabb szintű szakértői csoport sem tudott előállni egy hihető magyarázattal.
A hatóságok hivatalos verziója végül a pszichogén ok maradt. Mondván: tömeges téboly – ezért lettek rosszul kizárólag a nők, akik ugye „érzékenyebbek”.
Gloria Ramirez esete a modern orvostudomány egyik legsötétebb rejtélye maradt. Rávilágított arra, hogy hiába a 21. század minden technológiája és tudása, az emberi test még mindig képes olyan meglepetéseket okozni, amelyekre a tudomány egyáltalán nincs felkészülve.
Az orvostudomány nem szereti megoldatlanul hagyni a rejtélyeket. De néha az igazság olyan mélyen rejtőzik, hogy még a legerősebb mikroszkópok sem képesek megtalálni.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
