„Jól van!” Ronald csettintett. „Christine, ülj le!”
A lány engedelmeskedett, de a karját is keresztbe fonta, nem tudta, miért viselkedik ilyen furcsán a bátyja.
„Anya néhány hónapja meghalt. Nem akartam, hogy aggódj, ezért nem mondtam el neked” – árulta el Ronald, és ezzel mélységesen megdöbbentette Christine-t.
„Micsoda?” – lihegte hitetlenkedve.
„Hát, öreg volt és beteg. Itt volt az ideje. Annyira belefáradtam a gondozásába” – tette hozzá Hannah. Ezek voltak a legérzéketlenebb szavak, amiket Christine valaha hallott.
„Nem értem. Hol van akkor apa?” Christine folytatta, nem tudta, mit kérdezzen, vagy mit érezzen zavarában.
„Egy idősek otthonában van” – fejezte ki Ronald.
„MICSODA?” Christine felkiáltott, hirtelen felállt a helyéről, és dühösen nézett a bátyjára. „TE BETETTED APÁNKAT EGY IDŐSEK OTTHONÁBA?”
„Kérlek, nyugodj meg, Christine. Sok minden történt!” Ronald védekező pózba emelt kézzel közölte vele.
„Mondj el mindent MOST!” Christine ragaszkodott hozzá.
De el sem tudta volna képzelni, mit tett a bátyja. Az anyja meghalt, Ronald pedig szinte azonnal idősek otthonába helyezte az apjukat, hogy ő és a felesége beköltözhessenek a házba. „Ronald, ez már-már bűncselekmény!” – kiáltotta a lány.
„Nem, te Alaszkában élsz, és ez a ház túl nagy ahhoz, hogy valaki egyedül lakjon benne” – érvelt a férfi.
„És mi van a pénzzel, amit egész idő alatt küldtem? Hová ment?” Kérdezte Christine, még mindig kiabálva a bátyjával.
„Hát…” – hárította a férfi, és ismét idegesen vakargatta a fejét.
„Megérdemeltük, mert egész idő alatt gondoskodtunk a szüleidről” – vágott közbe Hannah a maga lenéző hangján és hozzáállásával.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
