A lovagok igazi ellensége a váratlan hasmenés volt.
A lovagi páncélokat nézve önkéntelenül is komor kérdéseket teszel fel magadnak: hogyan öltötték fel, viselték és vették le mindezt?
Mit csináltak, amikor hirtelen el kellett végezni a dolgukat? Minden alkalommal türelmesen levetkőztek – vagy nem törődtek vele, és minden dolgukat egyenesen bennük végezték el?
Vedd azt le azonnal!
Mielőtt belemélyednénk ebbe a kényes kérdésbe, először is pontosítani kell, hogy a lovagok páncéljai nagyon különbözőek voltak, és a kialakításuk változott az évszázadok során. Először fém láncingek voltak használatban, kiegészítve ugyanolyan harisnyákkal – „chausses”-okkal. Azok pedig egy belső övhöz voltak rögzítve, vagyis a mindennapi higiéniát ez a felszerelés nem akadályozta.
Később jelentek meg azok a bizonyos terjedelmes lemezes páncélok, amelyek az egész testet beborították. De ezek számos mozgó részből álltak, mivel a lovagoknak mind a csatában, mind a lovagi tornán mozogniuk kellett, hogy valahogy részt vegyenek a történésekben.
A harci páncélok könnyebbek voltak, mint a tornákra valók, és nagyobb mozgékonyságot biztosítottak.
A lovas lovagoknál a hátsó rész mindig fémmentes volt, hogy normálisan tudjanak ülni a nyeregben, a lágyéki részt pedig általában mozgó lemezekkel takarták. Így a lovasokat a páncél nem akadályozta a dolguk elvégzésében. A gyalogságnál a medence teljesen védve volt, így nekik bonyolultabb volt a helyzetük.
A ló nélküli lovagok számára a megoldást a páncélból készült miniszoknya jelentette, amely éppen arra szolgált, hogy megkönnyítse a mindennapi dolgok elvégzését. Sok páncélzat feltűnő, gyakran hatalmas méretű és bizarr formájú ágyékkötővel rendelkezett, de ezeknek az alkatrészeknek valójában semmilyen gyakorlati értelme nem volt, pusztán a divat miatt hordták. A páncélozott ágyékkötők mindig a díszöltözet részei voltak, és soha nem a harci páncéloké.
A csaták és tornák között a lovagok hétköznapi ruhát viseltek, a hadjáratokon a páncélok általában külön utaztak, mivel a váratlan támadások a középkorban nagyon ritkák voltak.
Bár voltak olyan helyzetek, amikor a páncélosoknak egyenesen a páncélba kellett végezniük a dolgukat, a történészek szerint ez inkább vis maior volt – mondjuk egy váratlan hasmenés vagy egy nagyon elhúzódó csata következtében. Az összes többi helyzetben minden tervszerűen és szabályosan zajlott, még ha nem is volt teljesen kényelmes.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
