Ez a vidám történet a 18. század zord éveiben játszódott, amikor a kegyetlen törvények miatt túlzsúfolásig megteltek a brit börtönök. Aztán a királyok úgy döntöttek, hogy Ausztráliából egy hatalmas börtönt csinálnak, és minden fegyencet odaszállítanak.
1789-ben egy hajó 226 női fegyenccel indult Angliából Ausztráliába, azzal a céllal, hogy a férfi fegyencek szeretői legyenek. A lányok 13 és 30 év közöttiek voltak, és minden ötödikük még kiskorú volt.
A 17. századtól Angliában egy kegyetlen, Véres Kódexnek is nevezett büntető törvénykönyv volt érvényben. Felakaszthattak egy kecske ellopásáért, más tulajdonának kb. 60 ezer forint (mai árfolyamon) értékű eltulajdonításáért, vagy akár egy vekni kenyér ellopásáért is börtönbe zárhattak. Nem meglepő, hogy ez a hozzáállás az angol börtönök túlzsúfoltságához vezetett.
A probléma megoldására a hatóságok úgy döntöttek, hogy a fegyenceket hajókon egy távoli gyarmatra – Ausztráliába – küldik, ahonnan lehetetlen megszökni. 1787-ben az első fegyencszállítmány 1400 elítéltet, katonát és hivatalnokot vitt Ausztráliába, majd újabb hajók is érkeztek.
A hatóságok azonban teljesen megfeledkeztek arról, hogy a világ végén élő férfi gyarmatosítóknak szerelemre is szükségük van. Hogy elejét vegyék a bibliai értelemben vett bűnnek, úgy döntöttek, hogy nőket küldenek nekik a női börtönökből.
A romantikus „Lady Juliana” nevű hajó kényszerű „szerelempapnőket” szállított óceánokon és tengereken át. A fiatal és életerős bűnöző nők megbolondították a legénységet, és a börtönhajó hamarosan szerelmi bárkává változott.
A hajón minden matróz és tiszt talált magának ízlése szerint való szeretőt, hiszen több nő utazott a fedélzeten, mint férfi, és mindegyik szépség készséggel boldoggá tett egy-egy tengerészt egy tál rendes ételért cserébe, csak ne a börtönkosztot kelljen ennie.
Hamarosan a borospincéket is feltörték, hiszen a hajó a nőkön kívül élelmet és szeszes italt is szállított a szigetre. Mindenki egymásba szeretett és inni kezdett. A hölgyek annyira féktelenek voltak, hogy a kapitánynak – minden boldogsága ellenére – egy lányt huliganizmus miatt még meg is kellett korbácsolnia.
A hölgyek még tovább mentek: összejátszva „férjeikkel”, intim szolgáltatásokat kezdtek nyújtani a kikötők lakosságának. Ez a szerelmi lélekvesztő annyira megtetszett mindenkinek a fedélzeten, hogy a tervezett 158 nap helyett a „Lady Juliana” végül 310 nap alatt tette meg az utat Ausztráliáig.
A teljes út során mindössze öt nő halt meg, miközben a börtönhajókon az átlagos halálozási arány 30% volt. Ez azt jelentette, hogy a fedélzeten kölcsönös megértés és boldogság uralkodott. És amikor a börtönhajó végül kikötött, a lányok többsége már szült, vagy éppen terhes volt.
Ausztrália elvadult férfiai eleinte nem örültek a hölgyeknek. Ki voltak éhezve és élelmet vártak, de hús, bab és rum helyett a hajó gyomrából kisminkelt, terhes szépségek és kisgyerekek kerültek elő, akiket mostantól szintén etetni kellett. „Ah, ti átkozott szajhák!” – szólott egy alfa-hím a komor férfitömeg mélyéről.
De amikor 14 nap múlva megérkezett az élelmiszer-szállítmány, a férfiak hangulata megjavult, és már örültek a nőknek. Így lettek a börtönhajó szeretetre éhes és életvidám asszonyai Ausztrália államának alapító anyái!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
