A Mongol Birodalom felbomlása és eltűnése
Az 1242 és 1251 közötti időszakot a Mongol Birodalomban a Dzsingiszidák – Dzsingisz kán leszármazottai – közötti dinasztikus harcok jellemezték. 1253-ban a mongolok folytatták katonai terjeszkedésüket kelet felé: legyőzték a Nizari Ismaili államot, elfoglalták Bagdadot, ami az Abbászida-dinasztia bukásához vezetett; voltak hadjáratok Dél-Kína ellen is.
De már nem volt messze a birodalom felbomlása. És ennek oka, furcsa módon, a hatalmas mérete volt. Az óriási terület Lengyelországtól Koreáig, Szibériától Vietnámig terjedt. 110 millió ember élt benne – a Föld akkori lakosságának negyede! Nem könnyű egy ilyen monstrumot központosított államként irányítani.
A Mongol Birodalom negyedik nagy kagánjának, Möngke kánnak a halála után hatalmi harc kezdődött testvérei, Kubiláj és Arig-Böke között. Küzdelmük a birodalom felbomlásához vezetett 1269-ben. Minden ulusz kánja függetlennek nyilvánította magát. A felbomlás eredményeként a Mongol Birodalom négy hatalmas „szilánkja” jött létre: a Jüan Birodalom, az Arany Horda (Ulusz Dzsucsi), az Ilhánida Birodalom és a Csagatáj Ulusz.
A Jüan Birodalom uralkodója Kubiláj kán volt, aki felvette a császár címet. Igényt tartott az összes ulusz feletti uralomra, és a fővárost Pekingbe helyezte át. A XIV. század elején formálisan sikerült egyesíteni az uluszokat, létrehozva a gyakorlatilag független államok konföderációját.
De 1368-ban a Jüan Birodalom belső zavargások és a Ming Birodalomtól elszenvedett súlyos vereség következtében összeomlott. Ezt az eseményt tekintik a Mongol Birodalom teljes eltűnésének időpontjának. Ugyanebben az időszakban omlott össze a Csagatáj Ulusz is. Az Arany Horda még egy ideig egységes államként létezett, de 1459-ben az is megszűnt.
Végeredmény
A Mongol Birodalom örökségét nehéz objektíven értékelni. Egyrészt politikája más nagy régiók (Oroszország, Kína) egyesítéséhez vezetett, alapítója, Dzsingisz kán pedig elősegítette az írás, a kultúra, a kereskedelem és a technológiák terjedését, gyakorolta a vallási toleranciát és a meritokráciát (az emberek képességeik és érdemeik alapján történő kinevezését a vezetésbe, nem pedig származásuk vagy vagyonuk alapján). Egyes népek felszabadítóként, nem pedig hódítóként fogadták a mongol csapatokat.
A mongol inváziók azonban hatalmas területek elpusztításához és emberek millióinak halálához vezettek a népirtások és az éhínség, a gazdasági pusztítás és az emberek rabszolgaságba adása következtében.
Csak Dzsingisz kán hadjárataiban körülbelül 4-60 millió ember halt meg. Sokan úgy vélik, hogy a pestis Európában történő elterjedése is a mongol terjeszkedés eredménye lehetett. Ráadásul számos kulturális emlék megsemmisült Dzsingisz kán és utódai hódításai során.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
