Két teljes hónapig tartott az út Peru partjaiig. A legénység szórakoztatta magát, ahogy tudta. Kártyáztak, beszélgettek, és arról álmodoztak, mit fognak kezdeni a megkeresett pénzzel. A legénység aztán fokozatosan származási hely alapján csoportokra oszlott.
Végül elérték a célt, és megkezdődött a fő munka – a tintahalfogás. Az éjszakai halászat különleges dolog. Hogy odacsalogassák a zsákmányt, a tengerészek erős reflektorokat kapcsolnak be, a vízre irányítva azokat. A tintahalak, az erős fény vonzásában, közelebb emelkednek a felszínhez, és megkezdődik a halászat.
A tintahalak főleg Dél-Amerika partjainál élnek, és ezzel többnyire kínai vállalatok foglalkoznak. A halászok munkája monoton és nehéz. Fogásból, feldolgozásból és a tintahalak fagyasztásából áll. Éjjel munka, aztán rövid alvás, majd újra munka. A munka nem egyszerűen nehéz, hanem kimerítő. A reflektorok fénye éget, a pára és a só marja a bőrt, az állandó zaj nemcsak kellemetlen, hanem egyszerűen tönkreteszi a pszichét, a szörnyű ammóniaszag pedig egyenesen megőrjít.
Fogás után az egész fedélzet tele van sistergő és bűzt árasztó tintahalakkal. Meg kell őket tisztítani, feldarabolni, tálcákba csomagolni és lefagyasztani. Pokoli munka, amiért nem fizetnek sokat, és ha nem teljesíted a normát, megbírságolnak. Néha a halászok közötti fogásbeli különbség óriási méreteket ölthetett. Ez irigységet váltott ki a legénység többi tagjából. Naponta 16-20 órát kellett dolgozni, néha pedig akár 3 napot is alvás nélkül. Ez borzasztóan kimerítő volt, és így kellett eltölteni két évet.
Négy hónap pokoli munka után a mosoly egyre ritkábban jelent meg a tengerészek arcán. A legénység két tagja súlyosan megbetegedett, de támogatás helyett a hajózási társaság megbírságolta őket. A többi tengerész, miután megkapta a fizetését, csalódott volt – ez idő alatt megértették, mennyit ér valójában a munkájuk, de csak filléreket fizettek nekik. Rájöttek, hogy kegyetlenül becsapták őket, és panaszkodni kezdtek a kapitánynak. Ő egyszerűen megbírságolta az elégedetlenkedőket.
A feszültség napról napra nőtt a hajón. Az egyik halász, látva, hogy a bevételei egyáltalán nem felelnek meg az ígérteknek – annak ellenére, hogy az ő fogásai mindig rekordot döntöttek – odament a kapitányhoz. Azt követelte, hogy küldjék haza. A beszélgetés során kiderült, hogy a vállalat hamis pecsétet használt a dokumentumok kiállításához, és mindannyian illegális munkavállalók. A törvény előtt így teljesen védtelenek. Minden pokoli munkájuk hiábavaló. Az ígért pénzt senki sem fogja kifizetni nekik, és még a bírósághoz sem fordulhatnak a vállalat ellen.
A tengerészek megvitatták a kialakult helyzetet, és valaki felvetette az ötletet, hogy foglalják el a hajót. 2011. június 16-án a hajó üzemanyag-feltöltésre érkezik egy perui kikötőbe. A becsapott halászok úgy döntenek, eljött a cselekvés ideje. Ez volt a fordulópont. Megkezdődött a lázadás. Először a kommunikációs központot tették tönkre. Aztán a késekkel és botokkal felfegyverkezett tengerészek a kapitányhoz mentek. Az mindenkinek megparancsolta, hogy takarodjanak és lássanak munkához, de már senki sem hallgatott rá. Lit megverik, egy székhez kötözik, és követelik, hogy irányítsa a hajót Kína felé, különben megölik.
A kapitány kiadja a megfelelő parancsokat, de a többi tiszt észreveszi, hogy valami nincs rendben. Egyikük a kapitányi kabinba rohan, hogy megvédje Lit, de hátba szúrják. Így kezdődik az igazi rémálom. Ezek után kissé hátborzongatóvá válik, ha visszaemlékszel Jan szakács viselkedésére, aki gyilkosságot kiáltott.
A hajó Kína felé tartott, miközben Kínában észrevették, hogy megszakadt a hajóval a kapcsolat. Elkezdték őket keresni. A lázadók között is feszültség kezd érlelődni. Egymást kezdik összeesküvéssel gyanúsítani. Ennek eredményeként gyilkosságok követik egymást; hogy eltussolják őket, a holttesteket a vízbe dobják, de már semmit sem lehet elrejteni. A fedélzeten zajló események horrorfilmre kezdenek emlékeztetni.
A lázadók vezére végleg elveszíti az eszét, és a népszerű Squid Game sorozatba illő elemeket visz az eseményekbe. Az áldozatoknak választást kínálnak: késszúrástól haljanak meg, vagy legyenek a cápák eledelei. A véres mészárlás napokig tart, és a lázadók kezdik megérteni, hogy számukra már nincs visszaút haza, ezért úgy döntenek, Japánba szöknek.
A kapitány másodtisztje tönkreteszi a motort, és léket vág a hajón. Az lassan megtelik vízzel. A lázadók maradéka megjavította a rádiót, és vészjelzést küldött, abban a reményben, hogy valaki még időben megmenti őket. Ekkorra már csak 11 ember maradt a hajón.
A hajót végül felfedezték és a kikötőbe vontatták. Ott minden túlélőt letartóztattak és a rendőrkapitányságra szállítottak. A lázadók vezére még a hajón figyelmeztetett mindenkit, mit kell mondaniuk a rendőrségnek. Úgy döntöttek, mindent az eltűnt legénységi tagokra fognak kenni. De a legfiatalabb tengerész nem bírta tovább, és elmondta az igazságot. A nyomozás ezután két évig tartott.
Mind a 11 túlélő tengerészt bűnösnek találták gyilkosságokban. Többségüket halálra ítélték, néhányan pedig börtönbüntetést kaptak. A halászhajót útnak indító vállalatot szintén elítélték, és kötelezték, hogy kártérítést fizessen az elhunytak családjainak.
2022-ben filmet forgattak ezekről a szörnyű eseményekről, de a bemutatóját kétszer is elhalasztották. Aztán végleg elkaszálták és betiltották a vetítését. Ez idő alatt két börtönbüntetést kapott legénységi tag már kiszabadult. Annak ellenére, hogy a történtek nagy része nyilvánosságra került, az emberek nem értik, miért titkolnak továbbra is számos részletet a hatóságok.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
