ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

Az internetezők megosztották, hogy milyen váratlan pillanatokkal találkoztak repülés alatt

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

Mindennap sok furcsa és váratlan helyzettel kell szembenéznünk, ám ha van olyan hely, ahol hatványozottan fel kell készülnünk a megjósolhatatlan meglepetésekre, akkor az a repterek és a repülőgépek fedélzete. Sosem tudhatjuk ugyanis, hogy esetleg egy hollywoodi hírességbe botlunk éppen az olaszországi utazásunk során, vagy repülés közben a repülőgép lángoló hajtóművének a látványától az egész eddigi életünk pörög majd le előttünk néhány röpke perc alatt.

A most következő emberek kaptak hideget és meleget egyaránt, ám annyi mindenesetre közös bennük, hogy olyan meglepetésben volt részük, amit álmaikban sem gondoltak volna, hogy megtörténhet.

1. Így szállítják a lovakat a repülőgépeken.

1722423204_520000862510504.jpg

2. Az időjárási viszonyokkal olykor még a repterek alkalmazottai sem képesek felvenni a versenyt.

895283358_2085653720000986.jpg

3. ,,Ezt adták enni a 13 órás repülőút során, miközben Los Angeles-ből Sanghaj-ba utaztunk.”

345492978_149492000093017.jpg

4. A repülőgépek ablakait is meg kell tisztítani néha.

HIRDETÉS

631800308_1545824200010349.jpg

5. Egy Boeing 747-es teherszállító repülőgép belseje.

1058820166_1205320001197414.jpg

6. A repülőterek egyik pozitívuma, hogy váratlan hírességekkel találkozhatunk.

553850991_1506200011645573.jpg

7. Ez az, amit egyikünk sem szeretne látni repülés közben.

8. ,,A legkíváncsibb utas, akivel életemben repültem.”

HIRDETÉS

1385277297_1299420001246797.jpg

9. Így nézett ki, amikor fél évvel ezelőtt a Hong Kong-i tüntetések idején minden repülőjáratot töröltek.

2061183008_1132000136990388.jpg

10. ,,Találkoztam a repülőtéren Christopher Walkennel.”

779565510_1232598362000131.jpg

11. Ez a hölgy sosem fogja elveszteni a bőröndjét.

985480477_420001461264056.jpg

12. Ezt a bájos kis fickót egy repülőtéren találták, magányosan.

930716079_1200014117073061.jpg

13. Így néz ki a prototípusa az új, ultra-helytakarékos fapados repülőgépüléseknek.

HIRDETÉS

932075337_1371599200015111.jpg

14. ,,Nem hiszem, hogy egy repülőgépnek így kellene működnie.”

15. Egyes légiutaskísérők szeretik szórakoztatni az utasokat munka közben.

1615914146_1033626920001546.jpg

16. ,,Amikor landolt a gépünk Berlinben, a repülőgép világítása hirtelen szivárványszínűvé változott.”

1485535435_312513432000166.jpg

17. ,,Jégteleníteni kellett a repülőgépünk szárnyát felszállás előtt.”

HIRDETÉS

1825792734_30742200017178.png

18. ,,A fotón, amit repülés közben készítettem úgy néz ki, mintha elhagytuk volna a Föld atmoszféráját.”

1571272824_44725312000175.jpg

19. ,,A repülőgépünk vezérsíkján van egy kamera, amin keresztül nézhetjük magunkat utazás közben.”

1568040864_2060200018499189.jpg

20. ,,A repülőgépünk motorja felrobbant indulás közben.”

1855320424_865457720001809.jpg

21. ,,Ha balra kinéznek, láthatják, ahogy az életük lepereg a szemük előtt.”

Ha neked is van furcsa, érdekes, vagy meglepő sztorid az egyik repüléseddel kapcsolatban, akkor ne habozz, írd meg nekünk hozzászólásban! ️

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 ok, amiért sosem szabad engedned, hogy a kutyád a sárban dagonyázzon

Next Post

20 felvétel, mely igazolja, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztásnak sosincs jó vége

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

A történelem egyik legnagyobb birodalma: a Mongol Birodalom felemelkedése és hanyatlása
Érdekességek

A történelem egyik legnagyobb birodalma: a Mongol Birodalom felemelkedése és hanyatlása

2025. 11. 05.
Az érzelmileg instabil nő jelei – így ismerd fel, mielőtt bajba kerülsz
Érdekességek

Az érzelmileg instabil nő jelei – így ismerd fel, mielőtt bajba kerülsz

2025. 11. 04.
Hogyan oldott meg egy egyszerű tengerész valamit, amin a tudósok évekig hiába dolgoztak?
Érdekességek

Hogyan oldott meg egy egyszerű tengerész valamit, amin a tudósok évekig hiába dolgoztak?

2025. 11. 04.
20+ fotó, amitől leesik az állad – szó szerint!
Érdekességek

20+ fotó, amitől leesik az állad – szó szerint!

2025. 11. 04.
9 rokon, akit jobb elkerülni, ha már elmúltál 50
Érdekességek

9 rokon, akit jobb elkerülni, ha már elmúltál 50

2025. 11. 04.
Az emberi test határai: Mi történik, ha fénysebességre gyorsulunk?
Érdekességek

Az emberi test határai: Mi történik, ha fénysebességre gyorsulunk?

2025. 11. 04.
Ki számított idősnek a középkorban – és milyen volt az öregkor?
Érdekességek

Ki számított idősnek a középkorban – és milyen volt az öregkor?

2025. 11. 03.
A Föld leghosszabb egyenes tengeri útvonala valójában görbeként jelenik meg a térképen
Érdekességek

A Föld leghosszabb egyenes tengeri útvonala valójában görbeként jelenik meg a térképen

2025. 11. 03.
13 tervezési hiba, amitől egy konyha használhatatlan lesz
Érdekességek

13 tervezési hiba, amitől egy konyha használhatatlan lesz

2025. 11. 03.
Fizika a természetben: miért nem lépnek át a hurrikánok az Egyenlítőn?
Érdekességek

Fizika a természetben: miért nem lépnek át a hurrikánok az Egyenlítőn?

2025. 11. 03.
Az Anjikuni-tó titka: amikor egy egész falu nyomtalanul eltűnt
Érdekességek

Az Anjikuni-tó titka: amikor egy egész falu nyomtalanul eltűnt

2025. 11. 03.
7 titkos pszichológiai technika, amik hasznosak lehetnek a mindennapokban
Érdekességek

7 titkos pszichológiai technika, amik hasznosak lehetnek a mindennapokban

2025. 11. 02.
Fedezd fel a világ rejtett térképeit: Milyen világtérképeken nőttek fel a különböző országokban?
Érdekességek

Fedezd fel a világ rejtett térképeit: Milyen világtérképeken nőttek fel a különböző országokban?

2025. 11. 02.
11 meglepő tény a régi korok higiéniájáról és szépségápolásáról, amit a történelmi könyvek elhallgatnak
Érdekességek

11 meglepő tény a régi korok higiéniájáról és szépségápolásáról, amit a történelmi könyvek elhallgatnak

2025. 11. 02.
Miért hordtak fülbevalót a félelmetes kalózok? A titok a szükségben rejlik
Érdekességek

Miért hordtak fülbevalót a félelmetes kalózok? A titok a szükségben rejlik

2025. 11. 02.
Otthonról elutazva mindig hagyok egy poharat és papírlapot a mosogatóban a nyugalmamért
Érdekességek

Otthonról elutazva mindig hagyok egy poharat és papírlapot a mosogatóban a nyugalmamért

2025. 11. 02.
Az igazi hideg arcai: 30+ fotó, ami a csontjaidig hatol
Érdekességek

Az igazi hideg arcai: 30+ fotó, ami a csontjaidig hatol

2025. 11. 01.
Celsius vs. Fahrenheit: így mérik a hideget és a meleget
Érdekességek

Celsius vs. Fahrenheit: így mérik a hideget és a meleget

2025. 11. 01.
17 háztartási eszköz, amitől ideje lenne megszabadulnod
Érdekességek

17 háztartási eszköz, amitől ideje lenne megszabadulnod

2025. 11. 01.
Történelem tragédiája: hogyan pusztított el egy gőzhajó egy várost
Érdekességek

Történelem tragédiája: hogyan pusztított el egy gőzhajó egy várost

2025. 11. 01.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces