Ha még nem, akkor itt az ideje elkezdeni! Az élet a 18. században a nők számára inkább egy akadálypályára hasonlított, ahol az orvosok helyett bábák, a kozmetikusok helyett ólom és higany, a frissesség illata helyett pedig parfümök aromája terjengett… némi kétes szaggal keverve. Ironikus, hogy a fényűző ruhák és csillogó parókák mögött egy olyan valóság rejtőzött, amitől az ember haja is égnek áll.
Helyezkedj el kényelmesen – elképesztő és helyenként sokkoló tények várnak rád arról, hogy min kellett keresztülmenniük a nőknek abban a korban.
A 18. századi divat kegyetlen szabályokat diktált: a sápadt bőr az arisztokrácia és a kifinomultság szimbólumának számított. A nemesi sápadtság eléréséhez a nők ólom alapú kozmetikumokat használtak. Igen, igazi ólmot! Ez a „smink” nemcsak kiütéseket, fekélyeket és fogvesztést okozott, hanem szép lassan meg is ölte a viselőit.
Egyébként a „könnyű munkát” végző hölgyek mindig kis adag ólmot tartottak maguknál, mivel úgy gondolták, hogy… megelőzi a szifiliszt, amely a 19. században igazi csapássá vált.
De ez még nem minden! Hogy „felélénkítsék” a megjelenésüket, az arcpirosítót higany alapú festékből készítették. Szóval még a mérgezésben haldokolva is sikerült „tűzről pattantnak” kinézniük.
A 18. századi fűző nemcsak a kor szimbóluma, hanem egy olyan tárgy is, ami halált okozhatott. Az ideális derékbőség (40-50 centiméter) elérésére törekedve a hölgyek olyan szorosra fűzték a fűzőket, hogy az a belső szervek elmozdulásához vezetett.
Néha a bordák eltörtek a túlzott nyomástól, és az oxigénhiány miatt a nők elájultak. Erről gyakran lehet olvasni a korabeli regényekben, de senki sem említette, hogy néhány hölgy soha nem tért magához.
A 18. században a nőknek otthon kellett szülniük, orvosok nélkül, a legjobb esetben egy bába felügyelete alatt. Antibiotikumok és modern orvosi ismeretek nélkül a szülés igazi lutri volt a túlélésért.
A gyermekágyi láz ezrek életét követelte. Ezenkívül az érzéstelenítés hiánya miatt néhányan belehaltak a fájdalomsokkba. Ráadásul, ha egy nő elvesztette a gyermekét, azzal vádolhatták, hogy „tisztátalan” vagy boszorkány.
A dús parókák nemcsak divatos kiegészítők voltak, hanem számos probléma forrásai is. Lószőrből készültek, ami ideális táptalajt biztosított a tetvek számára.
Ezenkívül a parókák gyakran kidörzsölték a bőrt, gyulladást és fertőzést okozva. A magasságuk és súlyuk miatt a nők gyakran szenvedtek fejfájástól, nyaki gerincfájdalomtól és gyakrabban sérültek meg a nyakuk.
Egy nő élete nagymértékben a státuszától függött, és ha nem arisztokrataként születtél, a sorsod nem volt túl irigylésre méltó.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
