Az idő nem áll meg, az évek telnek, korszakot váltanak, de néhány dolog mégis változatlan marad. Például a gyermekkorunk óta belénk nevelt szovjet hozzáállás, amely a mai napig megakadályozza, hogy szüleink normálisan éljenek. És minden rendben is lenne, de egyes anyák és apák még mindig megpróbálják ráerőltetni nézeteiket, elveiket és az illem normáikat saját gyermekeikre, elfelejtve, hogy a világ régen megváltozott, és vele együtt a múlt által rájuk erőltetett sztereotípiák is.
1. A Szovjetunióban lehetetlen volt hibázni
A huszadik században a törvénytisztelő polgárok igyekeztek betartani az állam által meghatározott kereteket és szabályokat, a hatóságok által előírt törvények szerint élve. A szovjet ember szemében a világ ideálisnak tűnt, mint egy rózsaszín szemüvegen keresztül látható kép: dolgozó, a hazának odaadó és a családnak hűséges – ez volt az élet mottója. Ezért szinte minden szovjet állampolgár arra törekedett, hogy jobb legyen, és semmilyen körülmények között sem hibázhatott, különben csak egyet jelentett – a kudarcot és a teljes fiaskót. Ez a viselkedés már kiskorától kezdve, az óvodás kortól kezdve bevésődött a gyermekbe.
Ez aztán átragadt az iskolai évekre, az egyetemi tanulmányokra, a munkára és így tovább, egészen a sírig. A legkisebb hibáért is az ember önmagát, a társadalmat pedig olajat öntött a tűzre, nyilvánosan megszégyenítette, elégedetlenségét kifejezte. A megaláztatás és a gúnyolódás előfordulhatott iskolai értekezleten, összejöveteleken, csapatban, sőt, egyszerűen az utcán fényes nappal. Mindez végül egy szomorú képhez vezetett, számos problémát vonzva magához. Az ember bizonytalanná vált önmagában és saját erősségeiben, egyszerűen visszahúzódott a saját világába, inkább egy helyben állt, mint hogy egy lépést tegyen és megváltoztassa az életét. Emiatt sok lehetőség elszalasztott, beleértve az önmegvalósítást is. Sajnos egyes szülők még mindig ezen elv szerint próbálják nevelni gyermekeiket, a legkisebb hibáért is leszidják őket, ezzel elnyomva bennük a vágyat, hogy bármit is tegyenek és továbblépjenek.
2. A Szovjetunióban szerették az összehasonlítgatatást
Ha nem is sokan, de néhányan biztosan hallották már életükben legalább egyszer a következő szállóigévé vált mondásokat: „Amikor annyi idős voltam, mint te, már férjnél voltam, öt gyerekem volt, te pedig még mindig úgy ülsz ott, mint egy agglegény”, „Vegyük például Katát, ő sokkal jobb tanuló, mint te”, „Viki sminkeli magát, és úgy néz ki, mint egy emberi lény, te pedig úgy ülsz ott, mint egy sápadt moly”. Folytathatnánk a sort, de nem érdemes, mert az üzenet napnál világosabb – körülöttünk mindenki jó, és te vagy az egyetlen, aki nem olyan, mint mindenki más. Így alakult ki, hogy a szovjet társadalom, jó szándéktól vezérelve, szinte a bölcsőtől fogva megfélemlítette a saját gyermekét, kisebbrendűségi és értéktelenségi érzést csepegtetve belé, alacsony önbecsülési komplexussal. Sajnos valami hasonló történik ma is. A legtöbb régi vágású szülő, aki már nagyszülővé vált, a múlt maradványait, és velük együtt félelmeit és komplexusait is, átadja felnövekvő unokáinak. Néha a gyerekek is megkapják, ha eltérnek a szüleikre jellemző normától.
3. A Szovjetunióban a pénzt gonosznak tekintették
A modern társadalom már kiskorától kezdve hozzászokott ahhoz, hogy azon gondolkodjon, hogyan biztosítson magának boldog, és ami a legfontosabb, kényelmes jövőt, ezért sok iskolás és diák önként és készségesen keres részmunkaidős állást a szünidő alatt. A huszonegyedik században az emberek arra törekszenek, hogy a lehető legtöbbet keressék, hogy minden igényüket kielégítsék anélkül, hogy bármit is megtagadnának maguktól: pihenést, szabadidőt, utazást, ruhát, ételt, kütyüket és így tovább. A szovjet időkben azonban minden más volt. Az emberek nem hajszolták a nagy pénzt, betartották az átlagos háztartási kereteket és normákat. A polgárok megelégedtek a kevéssel, alázatosan jártak dolgozni, néha rosszul fizetett és ígéret nélküli munkát végeztek, mert szükséges volt, és ami a legfontosabb, helyes. A nagy pénzt gonosznak tartották. Úgy vélték, hogy becstelenül szerezték meg, és a gazdag embereket azonnal tetőtől talpig címkékkel illették. Így kiderült, hogy a legjobb éveket és egészséget arra fordították, hogy olyanok legyenek, mint mindenki más, és ne különösebben próbáljanak kitűnni a szürke tömegből.
4. A Szovjetunióban nem volt szokás dicsérni
Bármennyire szomorúan is hangzik, a szovjet időkben nem volt szokás dicsérni. Úgy tartották, hogy a dicséret önzést ébreszt az emberben, és akkor beképzeltté válik. De a felháborodás kifejezése, egy hiba vagy hiányosság közvetlen rámutatása – ez volt a dolgok rendje. Például, nem kell lazítani, mindenkinek tudnia kell, hol hibázott. Ennek eredményeként az állandó szemrehányások, amelyek nyíltan utaltak arra, hogy az ember buta, csúnya, gyenge vagy nem túl sikeres valamilyen ügyben, katasztrofális eredményekhez vezettek. Az ilyen emberek leggyakrabban, motivációjukat elveszítve, lassan sodródtak az árral.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
