A középkori várak a legkülönfélébb eseményeknek voltak szemtanúi – cselszövéseknek, lovagi tornáknak, fényűző lakomáknak.
Bár eredetileg erődítményként szolgáltak, a várak önellátó ökoszisztémát alkottak, szinte egyfajta mini várost jelentettek, egyedi infrastruktúrával, amely biztosította a mindennapi élethez szükséges funkciókat!
Ahhoz, hogy bejuthass egy várba, át kellett haladnod egy kisebb településen, ahol a köznép élt – kézművesek és a külső védelmi vonalat őrző katonák, az úgynevezett „várnép”.
A barbakán a vár vagy a városfalak külső építménye, általában kör alakú, amelyet a várhoz közeledő támadások visszaverésére terveztek. Lényegében a barbakán egy kis, önálló erődítmény a felvonóhíd előtt, a fő várkapun kívül.
A vár élén a hűbérúr állt, aki feleségével, gyermekeivel, unokáival és más rokonaival, valamint a szolgákkal együtt lakott a várban. Így a lakosok száma néhány tucattól akár több százig is terjedhetett.
A X-XI. századi vár inkább egy megerősített táborra hasonlított. Az árokkal és sánccal körülvett területen, gyakran palánkkal is megerősítve, állt a donjon – a központi torony, amely nemcsak védelmi célokat szolgált, hanem lakóhelyként is funkcionált. A középkori vár többi épületét (felszerelés- és takarmányraktárak, istállók, lakomatermek, konyha) komoly veszély esetén egyszerűen lerombolták, és a vár lakói a donzsonba húzódtak vissza, hogy kiállják a hosszú ostromot.
Donzson.
A várban számos keskeny folyosó volt, amelyek egy bonyolult hálózatot alkottak. Megpróbálkoztak a tér felosztásával is: a valamelyes intimitás megteremtése érdekében szőnyegeket és paravánokat használtak.
Sok filmnek köszönhetően azt hisszük, hogy a várak belső falai komorak voltak, de valójában a nemesek gyakran díszítették otthonaikat, a faliszőnyegeket pedig azért akasztották fel, hogy eltakarják a falak repedéseit.
Középkori hálószoba.
A XIII. századig a várakban nagyon hideg volt: a piciny ablakok miatt nem jutott be a napfény. Csak a gótikus stílus megjelenésével lettek nagyobbak az ablakok.
A fűtéshez nyílt tüzet használtak: a központi teremben tüzet raktak, a füst pedig a mennyezeten lévő lyukon távozott. Képzeld el – a levegőben állandóan égett szag terjengett, a falakat pedig korom borította.
Különösen nagy problémát jelentett a középkorban az egészségtelen környezet: a vécék kis helyiségek voltak, amelyekben ülőkék kaptak helyet, lyukakkal a szükséglet elvégzéséhez. A vécé tartalmát csatornákon keresztül egy erre a célra kialakított emésztőgödörbe vezették. Ez az árok általában zárt volt, a bűz pedig elviselhetetlen, különösen nyáron. Egyébként egy vár elfoglalásához fel lehetett mászni ezen a csatornán is, reménykedve, hogy a vécé épp nem foglalt.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
