Valójában a páraelszívó ilyen módon történő felszerelése nemhogy nem oldja meg a konyhai gondokat, hanem épp ellenkezőleg, újakat teremt. Gondolj csak bele…
A páraelszívóban közvetlenül a rács után található a ventilátor, amely beszívja a tűzhelyről felszálló, tűzforró levegőt, éééés… lehűti azt. Ennek következtében a zsíros pára azonnal lecsapódik a ventilátorlapáton vagy a ventilátor után, a csőben. Tehát a „legjava”, a legzsííírosabb cucc vagy magán a ventilátoron, vagy közvetlenül utána képződik.
És… idővel annyi szennyeződés gyűlik össze, hogy az akadályozni kezdi a hatékony szellőzést. Elsősorban azzal, hogy tönkreteszi a ventilátort. És még ha az nagyon drága is, készült például Olaszországban vagy Németországban, akkor is nagyon megsínyli. A zsír bejut a belsejébe, rárakódik a lapátkerékre, a csapágyra, és ettől nemcsak sokkal zajosabb lesz, hanem komoly vibrációt is kelt.
Hogy ez mihez vezet, azt mindenki pontosan tudja: ülsz a konyhában, a tűzhelyen valami fő vagy sül, a tűzhely fölött meg zúg a repülőgéphajtómű. Olyan érzés, mintha a ventilátor el akarna repülni jó messzire, a ház falával együtt. A konyhában tartózkodás azonnal kellemetlenné válik.
Teljesen!
Van még egy nem elhanyagolható szempont: a forró levegő erősen felhevíti a ventilátor lapátjait és a burkolatát, a csapágy túlmelegszik, maga a műanyag pedig rideggé és törékennyé válik. Lépten-nyomon előfordul, hogy a lapátkerék letörik, és darabokra töri a ventilátor burkolatát.
Ráadásul a forró levegő hirtelen lehűlése miatt az összes szennyeződés a cső legelején rakódik le, és ezeket meglehetősen nehéz kitakarítani; le kell szerelned és el kell távolítanod a páraelszívót, a csövet pedig valamilyen hosszú eszközzel kell kipucolnod.
De mit szólnál hozzá, ha megtudnád, hogy létezik egy sokkal kényelmesebb és hatékonyabb megoldás, amely teljesen mentes minden felsorolt hátránytól?
Nincsenek benne semmiféle szupermodern technológiák, semmi ultradrága dolog, az egész megoldható két apró átalakítással.
Először is, a páraelszívóból teljes egészében ki kell operálni a ventilátort, a szellőzőcsövet pedig egy kis tágító idommal az alsó rácshoz kell vezetni, amelyen keresztül a levegőt beszívja.
Tehát a páraelszívó így nem is páraelszívó a szó valódi értelmében, hanem inkább egyfajta elszívóernyő, egy kürtő a levegő beszívásához.
A tetőtérben pedig (vagy a padlástérben) a szellőzőcsőbe be kell iktatni egy csőventilátort, amelynek a tápkábelét levezeted és a korábbi páraelszívó gombjaihoz csatlakoztatod. Ezek után már csak „bundába” kell öltöztetned az összes csövet, hogy ne képződjön páralecsapódás.
Ennek a megoldásnak a legfőbb megkülönböztető jegye a hagyományos páraelszívóval szemben a csend.
Vagyis, nem, nem úgy, hanem a TELJES CSEND!
Csak ha közvetlenül mellette állsz, és a homlokodat a páraelszívónak támasztod, akkor hallhatod a távozó levegő halk suhanását. Semmi zaj, semmi vibráció, semmi felszálló vadászgép hang… teljes csend.
A második különbség: a csőventilátor körülbelül másfélszer-kétszer erősebb, ezért sokkal több levegőt és szennyeződést távolít el a helyiségből. Ráadásul ez egy szabványosított eszköz; ha valamilyen hihetetlen módon mégis alulmaradna a szennyezett levegővel vívott küzdelemben, a cseréje gyerekjáték: bármelyik építőipari áruházban Dunát lehet velük rekeszteni, és fillérekbe kerülnek.
Körülbelül 3-4-szer olcsóbb, mint egy páraelszívó!
A harmadik különbség: mivel a levegő nem tud hirtelen lehűlni, a zsíros korom nem rakódik le olyan erősen a szellőzőcső falára. A tisztítások közötti időszak így legalább a háromszorosára nő!
Pontosan ezért van az, hogy például az USA-ban, Kanadában, Franciaországban vagy Németországban a családi házak konyháiba páraelszívók helyett gyönyörű elszívóernyőket szerelnek, amelyekben egyáltalán nincs semmilyen elektronika. Ez praktikus és olcsóbb.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
