Mit mond a tudomány?
Első pillantásra misztikusnak tűnhet. Ebből születtek a segítő kísértetekről szóló, kitalált történetek is.
Valójában azonban mindez megmagyarázható a neurobiológia segítségével.
Olaf Blanke svájci neurológus a kísérletei során kiderítette: ha az agy bal oldali temporoparietális lebenyét (halánték-fali lebeny) enyhe elektromos inger éri, az illető érezni kezdi, hogy valaki van mellette. Akkor is, ha valójában senki sincs ott. Ez a terület felelős a testérzékelésért, saját testünk térbeli helyzetének tudatosításáért és az érzékszervek összehangolásáért. Ha pedig ez a terület „meghibásodik”, akkor jelennek meg a fantomok. Ez pedig könnyen előfordulhat extrém körülmények között.
A helyzetet súlyosbíthatja a magaslati pszichózis, ezért fordul elő ez a jelenség gyakrabban a hegymászóknál. 7000 méter feletti magasságban az agy nem kap elegendő oxigént, és ilyenkor kezdődnek az érzékcsalódások: hangok, képek, emberi hangok.
De figyelj! Ez a harmadik, aki megjelenik, korántsem felesleges. Ez nem valamiféle elvont, kaotikus kép.
Ezek a harmadik felek egyáltalán nem véletlenszerűek – leggyakrabban egy „gondoskodó” valaki, mintha egy belső megmentő lenne.
Miért teszi ezt az agyad?
Azért, mert sürgősen meg kell mentenie téged, de szinte semmilyen erőforrása nincs erre.
A pszichológusok ezt egyszerre több mechanizmussal magyarázzák:
- Kivetítés (projekció) – saját erődet vagy tapasztalatodat egy külső alakra ruházod át, és ő mintegy vezet előre. Olyan erőt ad, ami már szinte nincs is.
- Bekebelezés (introjekció) – egy képzeletbeli mentor, akinek a hangja a fejedben szólal meg. Gyakran ez olyasvalaki, mint egy anya, parancsnok, tanár vagy Isten. Az embernek szüksége van a hierarchiára és a támogatásra. És ez a szükséglet extrém helyzetben az agyban ölt testet.
- Visszaesés (regresszió) – visszatérés a gyermeki gondolkodásmódhoz, amikor egyedül könnyebb túlélni egy „képzeletbeli baráttal”.
- Ellensúlyozás (kompenzáció) – ha nincs erő, jön a fantázia, ami erőt ad.
Röviden szólva, amikor a szervezet már majdnem feladta, az agyad „mindenáron túlélni” üzemmódba kapcsol, és egy képzeletbeli segítőtársat „rajzol” melléd. Aki valóban segít.
A szindrómát egyelőre kevéssé tanulmányozták – nem azért, mintha nem lenne érdekes, hanem mert nehéz laboratóriumi körülmények között modellezni. Hiszen nem taszíthatsz egy önkéntest a halálos magányba a tudomány érdekében.
Bár néhány tényt azért sikerült összegyűjteni:
- Az extrém körülmények közé került emberek 30%-a érzi „valaki jelenlétét”.
- A katasztrófák túlélőinél ezek a jelenések gyakran döntő szerepet játszottak.
- Minél erősebb az elszigeteltség, a kimerültség és a félelem – annál nagyobb a „harmadik” megjelenésének esélye.
- Leggyakrabban egy bizalmat ébresztő alak. Néha egy szeretett személy. Máskor „egy arctalan, de nagyon is szükséges valami”.
De akkor mégis… ez hallucináció?
Igen, de nem egészen.
- Neurobiológiai szempontból – igen, illúzió.
- Pszichológiai szempontból – alkalmazkodási (adaptációs) mechanizmus.
- A túlélés szempontjából – mindegy, akár kísértet is lehet, csak húzzon ki a bajból.
A harmadik ember szindróma példa arra, milyen zseniálisan és meghatóan képes működni az emberi agy, amikor minden rosszra fordul. Amikor nincs kire számítanod – teremt valakit. És bármilyen furcsán hangzik is, ez a valaki jelentheti a különbséget élet és halál között.
Úgyhogy, ha egy napon, miközben a világtól távol egy erdőben vagy a hóban bolyongsz, és hirtelen azt érzed, hogy valaki van melletted – ne ijedj meg.
Lehet, hogy egyszerűen csak az agyad teszi a dolgát. Vagy ki tudja, talán tényleg valaki ott megy melletted – egy jó és hasznos társ.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
