Ez a soktonnás szerkezet páncélozott bőrből, erőből és vadállatiságból a második helyet foglalja el méreteit tekintve az elefánt után. Pontosabban, ezen a helyen osztozik a rinocérosszal.
A félméteres agyarak és az a „szemellenző”, ami képes egészen szélesre nyílni, nem éppen a békés meggyőzés eszközei. Inkább a totális félelemérzet hiányának a megtestesítői. És ha épp nincsenek elfoglalva, akkor sem érdemes azt hinni, hogy nyugton maradnak. Jobb, ha az ember tisztában van ennek a szárazföldi nehézsúlyúnak a különleges idegrendszerével.
A tűző napon a víziló bőre berepedezik, és ilyenkor nehezen mozog. Ezért egy rendes vízlelőhely létfontosságú a számára! Hosszadalmas keresésre ilyenkor már nem vállalkozik, mert a méretei és az utazással járó veszélyek akadályozzák. Ha egyszer letelepedik valahol, ahhoz a helyhez aztán úgy ragaszkodik, hogy szinte a lelke is ott marad. És minden, ami a területére merészkedik, azonnal ellenséggé válik a szemében.
Egy hangos turistacsoport, egy békésen elúszó kenu vagy egy arra tévedt járókelő – mind-mind a víziló személyes kis univerzumának megzavarását jelenti. Ha az emberiség tudná, hogy közeledik egy ellenség, azonnal védekező állásba vonulna. A vízilovak is pontosan így reagálnak.
A csónakot felborítani, a vándort elintézni, az orvvadászokat megleckéztetni! Az ember megjelenésének oka a víziló területén lehet akármilyen ártatlan is, a terület gazdáit ez a legkevésbé sem érdekli!
Először is, nézzünk néhány átlagos létszámadatot. A vadonban már nem sok víziló maradt, valahol 115 és 130 ezer között lehet a számuk. Leginkább Afrika keleti és délkeleti részén élnek. Évente azonban körülbelül 500 ember szenved sérüléseket (vagy tűnik el nyomtalanul) a vízilovak miatt. Összehasonlításképpen: a hírhedt fehér cápa ötször kevesebb embert támad meg!
Figyelembe véve a tengeri ragadozók elterjedési területét és a vízilovak sűrűségét, a különbség elég szembetűnő. Ha a vadonban találkozol egy ilyen afrikai óriással, nem sok esélyed van a hosszú és boldog életre.
A kezdő zoológusok egyik legnagyobb tévedése, hogy azt hiszik, a kedves Hippo-po növényevő, azaz csak növényeket eszik! A nád, a papirusz, a tündérrózsa és a sás persze finomak. De ha egy bokorban éppen egy madárfészek van, akkor a víziló szívesen befal egy kis omlettet is. És ha egy gazella tetemére bukkan, akkor abból is gondolkodás nélkül finom falatokat készít magának. A tudósok még olyan eseteket is feljegyeztek, amikor vízilovak a saját fajtársaikkal reggeliztek!
És nem ritkán elveszik a zsákmányt a fogas szomszédaiktól, a krokodiloktól is. Mint tudjuk, ez a ragadozó hüllő a párosujjú patásokat lesi a vízparton. Amikor az antilop inni készül, a krokodil villámgyorsan lecsap. De ha a pikkelyes ragadozó be is rántja a gazellát a vízbe, abban a pillanatban a közelben kinyílik egy víziló hatalmas szája! A krokodil pedig ilyenkor inkább visszavonul.
Az állatok általában azért verődnek csordákba, hogy megvédjék a fajukat és szabályozzák a létszámot. A vízilovaknál azonban a közösségben csupa önző egyed él. Az válik a főnökévé, aki az erejével képes ráerőltetni a szabályait a többiekre. De ez az állapot nem tart örökké. Amint egy másik kihívó legyőzi a vezért egy összecsapásban, minden megváltozik.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
