Létezik egy japán társadalmi réteg, ahol a nők kiemelt figyelmet szentelnek a gyermekeik oktatásának. A Kyōiku mamák (教育ママ ~ oktató anyukák) gyereknevelési módszerei néha abszurditásig fajulnak: a 6 hónapos gyermekeiket sokszor óvodába küldik, hogy kellően felkészülhessenek az iskolára, a 17 éves gyerekeiket pedig kézen fogva viszik az egyetemi vizsgákra, hogy garantáltan semmi se vonhassa el a figyelmüket.
Mai cikkünkben most egy kicsit jobban megismerkedünk a szupermamák jelenségével, megnézzük, hogy mit-miért tesznek és azt is kiderítjük, hogyan viszonyul hozzájuk a társadalom.
A japán gyerekeket egészen az óvodától kezdve a sikeres karrierre nevelik.

A japán iskolákban alanyi egyenlőség uralkodik: minden gyermeket egyformán tehetségesnek tartanak, senki nem osztja jó és rossz tanulókra a diákokat. Minden gyerek tudja: ha valami nem sikerül, akkor újra kell csinálni, jobban kell próbálni – és akkor sikerülni fog.
Az iskolában tanult értékeket a japán családok is aktívan támogatják. Japánban nagyon erősek a családi kapcsolatok, hagyományosan pedig úgy osztják fel a szülői teendőket, hogy:
- az apa biztosítja a pénzügyi stabilitást,
- az édesanya pedig gondoskodik a háztartásról és a gyerekekről.
Ha a szülők megengedhetik maguknak, akkor a legjobb óvodát választják, hogy a gyerekek később elit magániskolákba kerülhessenek, onnan pedig egyenes út vezessen számukra a legjobb egyetemekre. Általában az édesanyák dolga, hogy a gyermekeket bejuttassa ezekbe az intézményekbe, ezért az anyukák nemcsak tanulásra fogják a fiatal nebulókat, de például meg is csinálják helyettük a házi feladatot, hogy minél jobb eredményt érjenek el a diákok az oktatási intézményekben.
Az ilyen anyák gyermekeit gyakran „csivavának” csúfolják, mivel az anyjuk a kezükben hordja, védelmezi és tanítja őket. Egy ilyen anya számára teljesen normális, ha a hat hónapos gyermekének 4 különböző nyelven olvas egy könyvet, vagy épp leül és elmagyarázza a féléves gyereknek, hogyan működik egy repülőgép.
A szupermamákat gyakran nem érdeklik, hogy mit csinálnak a lányaik – a fiú utódokra koncentrálnak.

A Kyōiku mamák hallatán a legtöbb japán ember arcára némi megvetés ül ki. Az ilyen anyákról ugyanis rendkívül sztereotip véleménye van a japán társadalomnak: ezek az anyukák megállás nélkül figyelik a gyerekeket, nem engedik nekik, hogy az iskolán kívül bárhova menjenek otthonról, és tanulásra kényszerítik a gyermekeiket még akkor is, ha tudják, hogy ez káros a testi vagy lelki egészségükre.
A szupermama tehát az egyik legkevésbé kedvelt embertípus a modern Japánban. Általában az ilyen anyukákat az amerikai szülőkhöz hasonlítják, akik mindent megtesznek azért, hogy valahogy befuttassák a gyereküket Hollywoodban: fiatalkoruktól kezdve divatbemutatókra viszik őket, megszabják, hogy mit egyenek és figyelmen kívül hagyják a gyermekek személyes vágyait és törekvéseit. A szupermamák nyilvános elítélése ellenére sokan féltékenyek a gyermekeik által elért sikerekre.
Legalábbis ami a fiú gyermekeket illeti, mivel a megszállott anyatigris szerep általában csak a fiú utódokkal szemben áll fenn: a lányaikat gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják ezek a Kyōiku mamák, sokan közülük még azt sem tudják, hogy mi a neve az iskolának, ahová a lányuk jár, mert annyira nem érdekli őket.
Különös és egyben érdekes, hogy az édesapák között fel sem merül annak a vágya, hogy csodagyereket csináljanak az utódjaikból, bár ennek a legvalószínűbb oka az, hogy egyszerűen nincs is rá idejük, mivel a munkájukra kell koncentrálniuk.

A szupermamák általában a nagyvárosokban élnek, és a felső középosztály tagjai. Szabadidejükben tévéműsorokat néznek, magazinokat olvasnak és épp úgy bevásárolnak, mint más anyukák – első ránézésre tehát nem lehet megállapítani rajtuk a megszállott anyatigris szerepet.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: