Ki lehetett az?
Sem az Egyesült Államok, sem Anglia nem hajtotta végre ezt a kísérletet – egyszerűen nem volt értelme ilyen kis erejű töltetet felrobbantaniuk.
Lehetett volna a Szovjetunió (bár az is igaz, hogy nem világos, miért), mi a csudáért mennének az oroszok az ördög tudja hová, amikor nekik van bőven saját sarkvidéki területük?
Franciaország és Kína a nukleáris fegyvereik fejlesztési fázisában volt, ők rendezhettek volna robbantást szeptember 22-én, de ezek az országok senkitől sem féltek, és minden robbantásukról beszámoltak, nem törődve a közvéleménnyel.
Nem lett volna értelme váratlanul ilyen nukleáris tűzijátékot rendezniük. És saját kísérleti telepeik is voltak bőven. Tehát a légköri atomrobbantást valamelyik olyan ország hajtotta végre, amely titokban fejlesztette ezt a fegyvertípust.
Kívülálló országok akkoriban is voltak. Nem lehetett tudni, hogy mit művelnek a külvilágtól elzárt Kim Ir Szen kommunistái Észak-Koreában, a dél-afrikai apartheid rezsim pedig a maga szomorú történetét írta. És ott volt még Izrael is.
Izrael gyakorlatilag a megalakulása pillanatától fogva háborúba keveredett a szomszédaival, és ennek az országnak soha nem volt igazán békés időszaka. A „gyanúsítottak” között volt még India is, de a flottája nem mutatott aktivitást a Prince Edward-szigetek térségében, ezért az indiaiakat levetették a gyanúsítottak listájáról. Alapos mérlegelés után a gyanúsítottak köre Izraelre és Dél-Afrikára szűkült.
Dél-Afrika akkoriban aktívan próbálta megalkotni saját atombombáját, és formálisan a szigetcsoport is ehhez az országhoz tartozik. Dél-Afrika azonban 1979. szeptember 22-én nem hajtott végre robbantást, a projektben akkor kevesebb mint 100 ember vett részt, és legalább 50 kg dúsított uránra lett volna szükségük egy ekkora robbantáshoz. Ekkora mennyiségű hasadóanyagot pedig észrevétlenül ellopni gyakorlatilag lehetetlen.
Mi a helyzet Izraellel?
Izrael ekkor már aktívan (és sikeresen) foglalkozott a saját nukleáris fegyvereinek fejlesztésével, amihez jelentős segítséget kapott Franciaországtól információk formájában. Az ország tudósai kétségtelenül képesek voltak létrehozni egy kis erejű nukleáris töltetet.
Izrael problémája más volt – az ország meglehetősen szerény mérete miatt még egy kis töltetet sem volt hol felrobbantani. Igaz, a flottának elég ereje volt ahhoz, hogy kipróbálja az eszközt valahol a bolygó egy távoli pontján, csakhogy minden ilyen hely valakihez tartozott. Tehát Izrael egyedül aligha lett volna képes ilyesmire.
És így jutottunk el a „Vela-incidenst” magyarázó leglogikusabb elmélethez. Ha Izraelnek és Dél-Afrikának egyedül nehéz volt egy kis atomrobbantást végrehajtani, akkor mi akadályozta meg őket abban, hogy egyesítsék erőiket?
A két állam közös erőforrásai elegendőek lettek volna ehhez a kísérlethez, és az országok közötti együttműködés akkoriban meglehetősen szoros volt. A légköri atomrobbantás mindkét fél tudósai számára fontos volt, az eszköz Prince Edward-szigetcsoportra szállításának biztosítása pedig nem volt olyan bonyolult. Még a flotta készenlétben tartására sem volt szükség a szükséges adatok rögzítéséhez – hiszen a szigetcsoporton található Dél-Afrika meteorológiai állomása.
Bárhogy is volt, a kísérletek titkosságát meglehetősen jól biztosították. Szeptemberben a szigetcsoport térségében leggyakrabban sűrű felhőréteg borítja az eget, így a villanást az űrből sem lehetett volna észlelni. Legalábbis elvileg. De úgy tűnik, hogy az időjárás közbeszólt – a felhők eloszlottak, és a „Vela” megfigyelőrendszer bizonyította hatékonyságát.
A robbantás után azonban sem azonnal, sem később egyik ország sem vállalta a felelősséget a légköri atomrobbantásért, így az „gazdátlan” maradt. Ami Izraelt és Dél-Afrikát illeti, velük kapcsolatban csak annyit lehet biztosan mondani: ,,Ha nem kapnak rajta, nem vagy tolvaj”.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
